Koncertbeszámolók

Soilwork, One-Way Mirror – Koncertbeszámoló

2008. december 3. @ Budapest, A38 Hajó

A Livesound szervezésében:

Korábban nem volt még szerencsém ehhez a svéd csapathoz, sem koncerten, sem lemezen, s bevallom őszintén, munkásságukat sem nagyon ismerem, viszont talán éppen ezért, kíváncsian vártam ezt az estét, hogy megismerhessem őket, esetleg meg is kedveljem északi barátainkat. Meg kell hogy mondjam, ez a koncert teljesen meggyőzött arról: vérbeli metal csapatról van szó, igazi, profi kiállással, maximális teljesítménnyel.

A One-Way Mirror nevű előzenekar műsorából sajnos nem sokat volt szerencsém látni, mivel a műsor vége fele értem oda, és bár előbb tettem volna, hiszen figyelemre méltó teljesítményt nyújtottak, a frontember nem győzte lelkesíteni a közönséget. Sajnos a hétköznapi napra való tekintettel elég gyér volt a közönség, ez valamit a hangulatból is elvett, de még így is lehetett látni épp elég lelkes metal arcot, amint veszettül csápoltak az ütős gitárdallamokra. A zenekar szempontjából panaszra így sem lehetett semmi ok, biztos vagyok benne, hogy látjuk mi még őket színpadon kis hazánkban. Szemmel láthatólag ők is remekül érezték magukat, s természetesen a zene is meggyőzött annyira, hogy máris utána keressek és még jobban megismerjem munkásságukat.

Miután levonultak a színpadról, nem is kellett sokat várni az est fénypontjáig, hiszen a Soilwork szerencsére nem sokat váratta közönségét. Reméltem hogy ezúttal kicsivel többen leszünk majd a közönség soraiban, és bár sajnos a szám ezúttal sem gyarapodott, a hangulat annál inkább. A zenekar hirtelen csapott bele a közepébe, azonnal elkezdődött a hatalmas zúzás, mely főként a frontembernek és a gitárosoknak volt köszönhető, akik kiállásukkal buzdították rajongóikat, beleadva mindent. Velős, zúzós, izmos dallamokat kaptunk az arcunkba, lélegzetet sem hagyva, erőt nem kímélve. A színpadon pörögve zajlottak az események, mint egy mindent elsöprő, rettenetes vihar, átgázolva hallójáratainkon. Igazi frontembert láthattunk, aki színpadra született, igazi harcostársakkal. Nagyon látszott rajtuk, hogy élvezték a műsort, biztos vagyok benne, hogy legalább annyira örültek a lelkes közönségnek, mint amennyire ők várták ezt a csapatot. Ebben az évben immár harmadszorra Magyarországon, ám ezúttal főzenekarként.

Az egész este a jókedv és a bulizás jegyében telt, északi istenek módjára sújtottak a magyar közönségre, és szerencsére a hangzásra sem lehetett panasz: vaskosan, izmosan szólt minden, hangosan, ahogy azt illik, talán kissé túl hangosan is. Legalábbis én tegnap este óta mintha kissé csökkentett üzemmódban hallanék… De egy ilyen koncerttől ezt várja el az ember, bárcsak más klubokban is legalább ennyire jó lenne a hangosítás! Az A38 messze az egyik legjobb helyszín koncertek szempontjából, szerencse, hogy ez a csapat is itt, ezen a hajón bonthatott vitorlát, mindenki legnagyobb megelégedésére!

Kapcsolódó cikkek

Jön! Arch Enemy, In Flames és Soilwork október 23-án a Barba Negrában!

KMZ

Kataklysm és Soilwork februárban a Barba Negrában!

KMZ

Amorphis + Soilwork – Közös turné keretében Budapesten is fellép a két északi csapat, vendég a Jinjer és a Nailed to Obscurity!

KMZ

Kreator, Sepultura, Soilwork, Aborted – Koncertbeszámoló

Cryonus

KME videók: Sinful, Arise In Chaos, Nothing Lies Beyond, Carnifex, Tank, Elm Street, Revocation, Soilwork, Equilibrium, Whitechapel, Ringworm, Winterhorde

KMZ

KME videók: Brainstorm, Manimal, Soilwork, Black Star Riders

KMZ

SOILWORK – The Ride Majestic

Menegroth

A Soilwork bemutatja ‘Enemies In Fidelity’ című új számát a Loudwire oldalán!

KMZ

A Soilwork bemutatja a „The Ride Majestic” album összes számának előzetesét!

KMZ

Az Soilwork bemutatja a »The Ride Majestic« című mini-dokumentumfilm első részét

KMZ

A Soilwork dalszöveges videó formájában mutatja be a ‘The Ride Majestic’ címadó dalát

KMZ

A Soilwork bemutatja a »The Ride Majestic« album számának új előzetesét a MySpace oldalon

KMZ

A Soilwork sorai között üdvözli Markus Wibom basszusgitárost!

KMZ

Soilwork – Új albumrészletek; előrendelés már lehetséges!

KMZ

Soilwork – ‘Bastard Chain’ koncertvideó a »Live In The Heart Of Helsinki« DVD/Blu Ray-ről!

KMZ

Soilwork – „Live In The Heart Of Helsinki” DVD/Blu-Ray részletei

KMZ

Hot News: Soilwork – drummer launches premium online instructional video

KMZ

Hot News: Soilwork – soon to kick off European tour, post video message feat. singer Speed Strid!

KMZ

Hot News: Soilwork – Video footage of drummer Dirk Verbeuren’s performance at Meinl’s Drum Festival

KMZ

Hot News: Soilwork – announce special show and DVD shoot in Helsinki!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek