Koncertbeszámolók

Steel Panther, Florence Black – Koncertbeszámoló

2022. július 1. @ Budapest, Barba Negra Track

Ugye ez az esemény is 2020 óta húzódik. A Heavy Metal Rules Tour helyett Res-Erections turné lett belőle. Időben felkerekedtem a Barba Negra Trackbe, de mint sűrűn, most is sikerült elszámolnom magam… Már a villamosról leszállva hallottam a Infópark épületeiről visszaverődő dobokat. Olyan 19:30-ra sikerült is beesni. „Gyorsan” vettem egy sört, aztán verettem előre. Idén először voltam a Barba szabadtéri színpada előtt és azt kell mondanom, hogy rendben van a dolog látványra (hacsak nem áll eléd egy két méter pluszos illető) és hangzásra is.

A színpadon már nagyban tolta a walesi rock-trió, azaz a Florence Black. Tartották a 19:20-as kezdést és lassan sűrűsödni látszott a tömeg is. Az első dolog ami szembe tűnt a színpadon, az az énekes/gitáros Tristan Thomas imidzse. Hosszú haj, rövid szakáll, fehér öltözék, kereszt a nyakban… Mintha Jézus gitározna a színpadon.. 😀 A dobok a földön voltak, aztán abból nem sok minden látszott, de legalább jól szólt. A bőgő is jól szólt, nekem adta, hogy volt itt-ott egy kis back vokál az egészben. Alapjáraton elég melankolikus hangzással indítanak, de aztán hirtelen megjön a tempó. Az egyetlen zavaró tényező az operatőr gyerek volt. De értem én, ebből valami fasza videó lesz. Néhol ilyen Grunge-Stoner hangzása volt a koncertnek. Eszembe jutott róluk a Concrete Sun zenekar. Jó párosítás lennének. Nem ismertem a bandát, de kellemes felvezetése volt ez a párducnak.

It was the hottest gig we’ve ever played. The crowd was so welcoming to us, we absolutely loved it. We can’t wait to come back and rock Hungary again!!!” – Florence Black

Setlist:

Zulu 
Bird on a Chain 
The Deep End
Pierrepoint
The Ride
Breadfan
Sun & Moon

Elmentem egy 15 perces kitérőre (vettem egy sört), aztán meg iparkodtam vissza, mert érezhetően csődült előre a nép. Felkerült a Steel Panther-es, Matrix dizájnos banner. Némi várakozás után, időben kezdett az amerikai glam metál csapat. Goin’ in the Backdoor-ral nyitottak, előttem megjelent egy „Community Property” feliratú méteres f*sz (lásd. videó)… Az 50 pluszos csapat igencsak lendületes volt a színpadon. Hozták a várt hangulatot. Ugye jelenleg nincs állandó bőgősük, de Spyder (Joe Lester) lett a beugrós. A közönség ördögvillázott, illetve a szokásos mellvillantásból egy (félig-meddig) össze is jött. Aktívan használták a kifutót is a közönség nagy örömére. Két szám után ment egy kis szövegelés, mint pl. „Mikor utoljára itt jártunk, szexeltünk sokat a nőitekkel..” vagy „Legutóbb, amikor itt jártunk, azt a show-t nem felejtem el…2019…esett az eső…a p*ncik nedvesek voltak.” Michael, az énekes elég faszán levette Ozzy „Őrült vonatját” is. A mozgás nagyon hiteles volt.. 😀 A Weenie Ride maj’ 10 percesre sikeredett a sok rizsa miatt, bár szerintem húzták az időt, még a háttérben felsorakozott a „17 lány egymás után”. Nem találod ki, a 17 Girls In A Row következett, ahol Kövecses Evelin (Nest of Plagues) is megjelent a színpadon:

Van a 17 Girls In A Row c. dal, ahová mindig felhívnak a színpadra 17 csajt. Előre verekedtem magam, aztán a konferálás után odamentem a gitároshoz és elkértem a gitárt.. ? Szerencsére odaadta, táncolni nem sok kedvem volt.. ? Írtam nekik előtte, hogy szeretnék menni, de azt mondták, hogy nem csinálnak ilyet, hogy előre megbeszélik, csak spontán. Fuh, kurvajó érzés volt ennyi ember előtt játszani!” – Evelin

Összességében egy fasza show-t hoztak össze a vén rókák.

Steel Panther SETLIST

Kapcsolódó cikkek

Július 1-én tér vissza a Steel Panther – feltörekvő walesi rockcsapat lesz a vendég

KMZ

Hazai előzenekart lát vendégül a Steel Panther: 17-én az Atomic Playboyz kezd!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek