2024. február 5. @ Budapest, Dürer Kert
Micsoda hétvége! Hangzott el a mondat a Dürer Kert bejárata előtt a parkolóban, amikor rá kellett eszméljünk, hogy már hétfő van, de valahogy egy igazi fesztivál hangulat lengte körbe a társaságot. Nem meglepő, hiszen februárhoz képest, nagyon jó idő volt, illetve egy igazi egész estés metal őrület várt a fanatikus rajongókra, köztünk ránk is. Nem mellesleg előző este az Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper trió küldte szét a díszes társaságunkat. No de kicsit objektívan, az eseményt öt zenekar tette emlékezetessé, beleértve az As Karma Brings, az Organectomy, a Sanguisugabogg, az Enterprise Earth és a Suffocation masszív fellépéseit.
A helyszín, a Dürer Kert Nagyterem, tökéletes választásnak bizonyult. Bár a befogadóképesség majdnem 1000 fő, de a teltház nem jött össze, viszont az így kialakult intimebb atmoszféra csak tovább fokozta a buli hangulatát. Családias extrém metal összejövetel vette kezdetét már igen korán, 18 óra magasságában.
Sajnos a bemelegítés miatt sikerült egy kicsit megcsúszni, így az As Karma Brings utolsó harmadára futottunk be. Nem okoztak csalódást a srácok, hozták a kötelező deathcore témákat és annak ellenére, hogy ez a műfaj nem a zsánerem, tökéletes support választás volt az este egészen színes felhozatalához.
Az est első külföldi zenekara, az Organectomy egészen Új-Zélandról jött el idáig, hogy letépje az arcunkat. Az óceániai ötös eszméletlen agresszióval vette át a színpadot az As Karma Burns után. Egy nagyon kellemes meglepetés volt számomra, ugyanis én most láttam, hallottam őket először. Szembetűnő volt, és szerintem ezáltal nem véletlenül kaptak helyet a turnén is, hogy a Suffocation biztosan nagyon nagy hatással volt rájuk (bár kire nem).
Ami egyedül számomra kicsit fura volt, hogy az előbb említett ötöst valójában inkább csak 4 fő tette ki. Sajnos annyira számomra nem volt siker, hogy a kiesett/kimaradt/lemaradt gitárosukat samplerrel pótolták (inkább ne pótolják mintsem samplerrel), de ez egyéni probléma és a produkció rovására semmiképpen sem húznám, sőt, még így is gyönyörűen hozták a minőséget, illetve a vastag hangzást. Az énekes mozgása külön megérdemel legalább egy mondatot, mert nem tudom milyen hangulatfokozóval segítette ezt elő, de kellőképp emlékezetesre sikeredett a színpadi performansza. Persze a metal/deathcore zenében mozgó kollegák hozzák a hardcore ugrálós, pusztítós védjegyeit, de ez most kiemelkedően oda lett rakva.
Nagyon szeretem mikor egy zenekar pontosan tudja, hogy mit képvisel és ez itt sem volt másképp – gyönyörűen kigondolt salm/brutal death metal; pontosan ott lesz súlyos és nehéz a zene, ahol azt megköveteli, ezáltal a közönség fejeit tökéletes időzítéssel tépte le.
Számomra viszont az este fénypontja a Sanguisugabogg volt (rá kell csekkolnom a google-ben, hogy jól írtam e le…), akiket már régóta követek, lényegében az első, Pornographic Seizures demójuk óta. Az ohio-i tuskó death metal brigád, kiváló módon vegyíti a szimplicitást és a slames elemeket gusztustalan muzsikájukban, ami a primitív, inhale vokálok és a kuka pergő hangzás jellemez. A Full of Hell-es bulijuk kimaradt sajnos, de most pótolhattam ezt a dobogós kiolvashatatlan logójú bandát.
Ebben a zenében nincs technikásság, nincs költészet – ez az ősemberi vulgarizmus művészete, igazi taposós, headbangelős, szemfelakadós death metal. Élőben ugyanúgy visszaadták a primitivátást, mint a lemezen és sikerült is rá kellőképpen megőrülnöm. Cimborámmal és barátnőjével végig vonaglottuk a performaszt. Bár a zenekar helyett mi mozogtunk, a srácok rendesen odatették a kőbunkó hangulatot, ezzel nálam megnyerve az est csavarását.
A soron következő Enterprise Earth szintén nem az én világom, így főleg a „Suggabugi” után nem sok motivációt éreztem, hogy a Suffocation előtt még őket is végig álljam. Főleg mivel nem beszélhetünk vegytiszta deathcore-ról, így nyilván belekukkantottam, de kellett egy kis szusszanás az intenzív ősember zene és az amcsi legendák között. Elég sok minden történt azalatt a pár szám alatt, amíg benn voltam: sok teret kapott a tiszta vokál, Judas Priestes gitárszólók, progresszív megmozdulások, szimfonikus elemek (samplerről) és persze sok-sok bleh, meg breakdown. Inkább azt mondom, hogy érdekes volt és akkor itt lapozzunk is az est fő attrakciójára.
Suffocation! Ahogy belekezdtek, lerobbant a Dürer Kert nagyterme felett helyet kapott fotelbár is, akkora hangerővel és intenzitással szólalt meg a koncert nyitányául szolgáló „Seraphim Enslavement”. Rég hallottam ekkora őserővel megszólalni bármilyen koncertet, vagy koncerthelyszínt. A Long Island-i death metal gépezet pontosan ugyan olyan feszességgel és pontosan ugyan akkora erővel volt képes átadni sokadjára is azt az érzést, mint amikor megismertem őket és először hallgattam az „Effigy of the Forgotten” lemezt.
A buli során az amcsik előadták a legnagyobb „slágerieket”, köztük a „Pierced from Within” a „Liege of Inveracity” (amire Devin Swank, a Sanguisugabogg énekese is betársult), az „Effigy of the Forgotten” vagy a koncert zárótételéül is szolgáló „Infecting the Crypts”. Ez a felsorolás már megérte a személyes jelenlétet.
A buli nemcsak a zenekar hűséges rajongóinak szólt, hanem azoknak is, akik csak most ismerkedtek meg a műfajjal. Az ötzenekaros őrület bebizonyította, hogy a death metal még mindig él és virágzik – hogy igény van a műfajra, és képes egyesíteni az embereket (ha csak egy pár rövid óráról is van szó).
A hang- és látványtechnika kiváló volt, a hangrendszer tiszta és erőteljes hangzást biztosított, így a Dürer Kert új Nagyterme (ismét) átment a „de faszán szól bazzeg” próbán! A koncert során alkalmazott vizuális effektek és fényjátékokat szintén izmost technika biztosítja, mai újabb plusz pont az új helyszín részére.
Az este egyik különlegessége még az volt, hogy a zenekarok, különösen a Suffocation, rendkívül közvetlenek voltak. Még a koncert előtt is találkozhattunk velük az udvaron, ahol kedélyesen csevegtek a rajongókkal. Összességében hibátlan hétfő este volt – legyen minden hétkezdés ilyen!
FOTÓK: Bands Through The Lens
