2024. december 21. @ Pest vármegye
Night of the Nordic Sun
December 21-én, egy eddig soha nem látott szenzáció érkezett a magyar underground zenei világába, ugyanis koncertfilmforgatás keretében színpadra lépett hazánkban az NSBM szcéna négy rettegett bestiája. Az esemény történelmi jelentőségét az adta, hogy mind ez idáig itthon a fekete fém ezen árnyalata nem képviseltette magát önállóan, s a rajongóknak Olaszországba, Ukrajnába vagy Finnországba kellett utazni a szükséges gyűlöletadagokért. Persze időről-időre feltűnt egy-két zenekar Budapesten is, aki a black metal ezen legszélsőbb vonalát képviselte, és fellépett valamely R.A.C. vagy HC csapattal, de önálló estig soha nem jutottak el. Mondhatni tehát, hogy a magyar zenei világtól ugyancsak távol áll az NSBM. Az irányzat kedvelőivel magam is elsősorban metal bulikon találkoztam.
Ahogy az menetrend szerint lenni szokott, ha a szélsőjobboldalról van szó, alig kezdődött el a promóciós időszak, azt hatalmas médiaellenszél kísérte. Nem kívánok állást foglalni a dologban, csak halkan jegyzem meg, hogy ugyanazok a médiumok, akik aláírást gyűjtöttek és felhívásokat tettek közzé a betiltás érdekében, máskor valamiért mélyen hallgatnak, ha a szélsőbal tart összejöveteleket Kádárnak, Sztálinnak, esetleg az antifasiszták ünneplik valamelyik idoljukat. Ámbár a magam részéről nem értek egyet az NSBM formációk legtöbb dalszövegével, a betiltást semmi esetre sem tartom megoldásnak. A médiamérce továbbra is kettős maradt, mindenesetre többen – köztük jómagam is – éppen emiatt a rettentő ellenszél, no és a black metal szeretete miatt voltam kíváncsiak a Night of the Nordic Sun rendezvényre.
Valahol Pest vármegyében, december 21-én délután: A regisztráció során megkaptam a tájékoztatót a gyülekezés helyéről és idejéről, továbbá megtudtam, hogy minden zenekar sikeresen megérkezett az országba. Csupán ekkor vált biztossá, hogy a lengyel Sunwheel, a finn Goatmoon és a görög Der Stürmer már biztosan a fellépők sorában lesz, ám az est díszvendégét még ekkor sem árulták el. Mivel még jutott rá idő, megejtettem egy esetebédet, majd elindultam a helyszín felé. A kapott információk egy külvárosi parkolóhoz irányítottak, ahonnét nem sokkal később egy régi raktárba vezetett az út.
A mintegy 300 fős statisztéria vagy 90%-ban külföldiekből állt, akikkel a bejáratnál volt alkalmam hosszasan elbeszélgetni a motivációkról. A jelenlévő finnek, lengyelek, németek, horvátok, szlovének, osztrákok, olaszok, franciák, angolok, amerikaiak és ki tudja még milyen nációk között a társadalom minden rétege képviselte magát a gyári munkástól a cégvezetőn át az értelmiségiig bezárólag. Legtöbbjük valamilyen kulturális programmal, mások túrázással és utazgatással kötötték össze hosszabb rövidebb magyarországi tartózkodásukat. Szóval a médiahisztéria állításával ellentétben sokan nem azért jöttek, hogy nonkonformista nézeteik mellett megéljék sátánizmusukat, avagy ünnepeljék a pogány napfordulót és ilyenek. Én legalábbis nem ezt láttam! A belépésre várva, black metalt szerető emberek, egészen mindennapi dolgokról diskuráltak. Senki nem térített vagy politizált, nem volt zsidózás és hasonlók, nem akartak feláldozni senkit, ráadásul gyújtogatás sem történt (leszámítva egy a rendezők által odakészített fával töltött vashordót, ami körül a fázósak melegedhettek).
A belépést követően nagyobb rakodóhelyiségbe értem, ahol mobil wc-k sorakoztak, majd egy másik ajtó mögött nyílt a koncerthelyszín. Ez a mobil gázlámpákkal fűtött terem eredetileg valamilyen raktárhelyiség lehetett, amit láthatóan hosszú évek óta nem használt senki. A végében a technikusok az utolsó simításokat végezték a színpaddal. Ellenőrizték a kameraállásokat, próbálgatták a fényeket és a hangosítást, ezalatt a szervezők elmondták az instrukciókat a külföldi zenei médiumok képviselőinek, valamint nekem, mint egyetlen hazai sajtósnak. Az utasítás szerint a show alatt fényképeket kizárólag az együttesekről lehetett készíteni.
Amíg a zenekarok és a szervezők a színpad körül sertepertéltek, kiszúrtam egy ismerős csapatot, s odamentem hozzájuk beszélgetni. Ők annak a három-négy magyar társaságnak az egyike voltak, akik szerény számban eljöttek. Nem titok, látásból majdnem mindegyikőjüket ismertem, igazi zenefanatikus mindegyikőjük! Többükkel találkoztam már a mainstream rock és metal mulatságok mellett különféle underground éjszakákon, sőt még szélsőbaloldali deathcore zenekarok wall of death-jében is. Tőlük tudom, hogy a lengyel rajongók közül páran eleve a forgatás miatt jöttek, azaz ténylegesen statisztálni kívántak a készülő koncertfilmhez.
Ezalatt a színpad mögött felállított hatalmas kivetítőn megjelent a program. Az eddig sorolt szereplők közé felkerült a Nordglanz neve is, amelynek szemmel láthatóan elsősorban a németek örültek a legjobban, hiszen hazájukbeli, egész pontosan frankfurti különítményről van szó.
Nagyjából egy órás csúszás után végre elindult a műsor. A színpad elsötétült, a kamerákon és fényképezőgépeken kívül kizárólag a színpadon felállított gyertyák mutattak némi fényt. A háttérben lévő hatalmas kivetítőn okkult, sötét témák tűntek föl, majd félelmetes dallamroham zúdult a jelenlévőkre – a Sunwheel szeánsza kezdetét vette. Rögtön feltűnt, hogy a varsóiak alaposan felkészültek a forgatásra, melyre komoly színpadképet állítottak össze. A már említett háttértéma és gyertyák mellett a pódium közepére zenekari zászlót és jelképet helyeztek. Az NSBM-ben gyakorta használt katonai ruházat és símaszk kombinációja helyett ők a mostanában népszerű „kendő, festék, miseruha” megjelenést választották. Az atmoszféra így olyan volt, akár egy ókori misztériumvallás beavatásán. Ahogy spotok révén a fények élesebbek lettek kiderült, hogy a dobosuk nem tudott eljönni, így a pokoli riffeket, a kántálásokat és a mély, hörgős vokált az ütések és cinek garmadája sajnos felvételről kísérte.
Ha emlékezetem nem csal talán az Intro és a Solar Path of Power után a műsor váratlanul félbeszakadt, mert hozzávetőleg 100–150 egyenruhás kopogtatott be, továbbá vagy 20–25 autóval teljesen ellepték a környéket. A magam részéről azt tapasztaltam, hogy nagyjából egy óra elteltével már mindenki tanácstalanul császkálhatott, amerre akart. Egyesek hazaindultak, mások beültek a kocsiba melegedni, netán elugrottak cigarettát venni stb.
Már elmúlt este 11 óra, amikor a Sunwheel ismét az emelvényre lépett, s immár díszlet és köpenyek nélkül, de a maszkokat megtartva folytatta koncertjét. Az operatőrök bekapcsolták a kamerákat, s a kíváncsi nézősereg is lassan beözönlött. A Sunwheel triója amúgy vérprofin kezelte a dolgot, és vidáman üdvözölték az újonnan érkezőket. A nagyjából negyven perces szereplésük során a 2018-as I Am the One, illetve a 2021-es Iron Age of Strife albumaik dalait játszották, s bemutatták a monumentális black metal tremolóközpontú magasiskoláját.
SETLIST:
Intro
Solar Path of Power
Crown of the Seventh Seal
Word of Secret Light
Hymn nocnej batalii
Scepter of Destiny
The Feast of Harvest
Taniec Run
Outro
Következőleg, talán valamikor egy óra tájban, a Goatmoon állt ki a pódiumra, s nézett szembe a kamerákkal, a közönséggel és a kékekkel. Finnek lévén, nekik a magyar éghajlat kész mediterráneum lehetett, és a hideg ellenére atlétában és félcsupaszon tolták le a teljes show-t. Az egybegyűlteket leginkább ez töltötte el csodálattal, engem azonban a profizmusuk nyűgözött le. Bőven több, mint tíz, de lehet már tizenöt éve is van annak, hogy utoljára élőben láttam őket, viszont az akkori kiállás elég nyers volt, s felemás benyomást tett rám. Azóta, immáron veteránként, olyan előadást produkáltak, ami bármelyik ismert hordának a becsületére vált volna. A hangosítás szintén teljesen mesteri volt, ekként a sokak által jól ismert dalok aljasabban és gonoszabbul szóltak, erősebb szelet adva a kemény riffelésnek és dobolásnak, még a lassabb szakaszokban is. Egyébiránt a hangzás olyan borzasztóan koromsötét volt, akár egy baljós, nem sok jót sejtető átok. Muzsikájukon egyaránt érezhető volt a nyers alap és a zenekari nagyszerűség érzése, míg a dob egyenletesen támasztotta a gitárjátékot, és nem ment át puszta dörömbölésbe. BlackGoat Gravedesecrator a torokhangot a sikolyokkal és hörgésekkel ügyesen ötvöző énekdinamikája, valamint a számos előadott korai zsengéjük úgymint a Suicidal View, a Kunnia, Armageddon! vagy a Black Metal Winter szerkezeti mintája tökéletesen lekötötte a legtöbbek figyelmét. Másokat – köztük engem is – viszont a valamivel újabb, vastagabb dallamszekcióval rendelkező tételek vettek meg, köztük a Vääräoppisen Tuhovärssy és a Kansojen hävittäjä. Ezek a csapások a múlt ugyanazon baljós és rozsdás elemeiből töltekeznek, de szélesebb kontrasztban, több elégikus pillanattal és masszívabb ritmikus munkával töltötték be a teret.
Röviden, a Goatmoon lenyűgöző teljesítményében mindenki megtalálhatta a neki tetszőt, a zenekar pedig minden tőle telhetőt megtett az elmúlt órák kellemetlenségeinek elfeledtetéséért, illetve annak érdekében, hogy finn vonalas black metalja keresztényellenes szellemiséget közvetítsen kéz a kézben a sötét gondolatokkal és a vadság érzésével.
SETLIST:
Alone
Storming Through White Light
Vääräoppisen Tuhovärssy
Stella Polaris
Eclipsed by Raven Wings
Suicidal View
Black Metal Winter
Finnish Steel Storm
Quest for the Goat
Kunnia, Armageddon!
Kansojen hävittäjä
Az est készülő filmje kis átszerelés után a Nordglanz-al pörgött tovább. Állítólag a négyes szintén készült valamicske színpadképpel, ám a rettentő nagy csúszás miatt csak némi arcfestésre és a fellépőruhájukba ugrásra maradt idejük. Amúgy szuper arcok voltak, a hegedűsük például – amíg a többiek a gitárok hangolókulcsait csavargatták – ismert katonadalok dallamát húzva, éneklésre ösztönözte a várakozókat. Amint belecsaptak, produkciójuk minden lépése, akár a pompásan szárnyaló tiszta ének, akár a hegedű finom, de roppant kidolgozott használata, valamint a kifinomult riffek mind a tehetségről árulkodott.
Ha nem hazájuk történelméből és a második világháború politikai kérdéseiből merítenék dalszövegeiket, talán már rég világsztárok lennének. Ha esetleg nem ismernéd művészetüket mindenképp keress rájuk! Dalaikban dacára, hogy nem hagyják el a black metal, a neofolk, továbbá a RAC birodalmát és esszenciálisan őrzik az NSBM zsigeri hevességét, minden fordulóban található valami igazán váratlan. Számaikat hallgatva például soha nem tudhatod, hogy a nagy támadások szünetében mikor bukkan fel egy zongora, harmonika vagy akár női operaének. Kreativitásukat mi sem jellemzi jobban, hogy akusztikus/neofolk albumot is adtak már ki.
Bőven hajnali kétóra felé közeledtünk már, amikor himnuszaikat bemutatták a még hűen kitartó plénum előtt. Hasonlóan a Goatmoonhoz ők is mélyen merítettek húszéves zenei munkásságuk bugyraiból. A legtöbb muníciót nagy örömömre mégis egyik korai, a 2006-os Kampfhymnen Germaniens albumukról válogatták. A koncert előtt sikerült elkapnom az énekesüket pár szóra, és a setlist kapcsán szóba került, hogy az egyik első Nordglanz szám, amit hallottam éppen erről a korongról, a Németország elleni rettenetes terrorbombázásoknak emléket állító Wotan strafe England volt. Erre közölte, hogy akkor ezt most nekem fogják játszani! Utólag is nehéz szavakba önteni a megtiszteltetést, amit ez a kedves gesztus számomra jelentett! A felhozatalból a kecses dallamokat felsorakoztató Heiliger Gral és a melankolikus színezetű Die Zeit der alten Eichen úgyszintén különösen magával ragadott, csupán azt sajnáltam, hogy utóbbinál a hangszeres háttér érthető okokból elmaradt, s koncertváltozatot hallhattunk. Végezetül egy feldolgozásról szeretnék még említést tenni, a hősiességről szóló, eredetileg az Absurdhoz köthető Als die Alten jung noch waren-ről. Mindig kíváncsi voltam, milyen lehet élőben, mert valahogy nem éreztem színpadképesnek. Régen ért ekkora pozitív meglepetés! Az eredetileg minimalista stílusú, lassú, bólogató darab a frankfurti négyes átiratában immár mély atmoszférájú, sűrű húrozású, tendenciózusan modern katonadal lett. Bár továbbra sem sugároz transzcendentális fenséget, ellenben nagyon jól lehet a bandával közösen énekelni, ami elevenné varázsolja ezt a fakó klasszikust.
Sajnos az idő nem a Nordglanznak dolgozott, így a közönség hiába követelt még egy kis ráadást, a technikusok az órájukra mutatva, leparancsolták őket a reflektorfényből. Nem titkolom, nekem az ő színpadi játékuk volt a legemlékezetesebb, és remélem, hogy nemsokára újra összefutok kimagasló produkciójukkal!
SETLIST:
Völkischer Schwarzmetall
Die Zeit der alten Eichen
Wolgawinter
Wotan strafe England
Als die Alten jung noch waren (Absurd cover)
Heiliger Gral
Die letzte Schlacht der Alten
Der schwarzen Sonne zugewandt
A Night of the Nordic Sun-t a Der Stürmer hadigépezete zárta. Közeledett az ördög órája, de a közönséget ekkorra már régen nem érdekelte az idő múlása, a hideg pedig még annyira se. Szinte felkövetelték az emelvényre a görögöket, akik a Goatmoon és a Nordglanz hangszereivel tolták le a bulit. A szóbeszéd szerint, már napok óta Magyarországon tartózkodtak, és a zökkenőmentes utazás érdekében hangszereiket is otthon hagyták.
Amennyire utólag sikerült eligazodnom a szövevényes, több mint két tucat zenekarral közös splitet, illetőleg a demókat, válogatásokat és élő albumot egyaránt tekintélyes mennyiségben tartalmazó diszkográfiájukban, a brigád főként a Blood Calls for W.A.R.!, a Banner Greater than Death lemezeikről, valamint a Bloodsworn (The First Decade) válogatásról hozott egy csokorra való „mozgalmi nótát”. Ellentétben a lemezeik hangzásával, noha élőben is rendkívül impulzív és nyers előadást nyújtottak, ámde a jól ismert zajosságnak nyoma sem volt. Helyette egy koptató szalag megszólalására emlékeztető sötét, erőteljes légkört kínáltak, amelyet eleinte nehéz volt megragadni, mindazonáltal művészi önkifejezésük a black és a war metal között húzódó mély lövészárokban következetesen egyedi maradt. A piszkos riffek nagyon elől szóltak, a dob katonás ütemeket árasztott megtámogatva néminemű cinütéssel, míg Jarl von Hagall vokálja hozta a tipikus black/thrash reszelést. Úgy tűnt, ez nem pusztán jól működik, hanem teljes gőzre kapcsolta a hallgatóságot, akik nagy pogózásba kezdtek. Többen el sem akarták hinni, hogy négy óra felé járt az idő, amikor az athéniak elhagyták a csatateret.
Így élőben hallgatva őket rájöttem, hogy a Der Stürmer zenei vonatkozásban azért érdekes formáció, mert gondolatai közvetítésére mesterien ötvözi a nyers, kompromisszumok nélküli éjfekete metalt, az underground produkcióval és a szenvedélyes kivitelezéssel. Soha nem fogja a black metalt új szintre emelni, de ez nyilvánvalóan nem is áll szándékában. Mindig nehéz zene lesz, kemény arcoknak!
SETLIST:
Der Stürmer
Those Who Lived and Died like Heroes
Der Marsch der Hitlerjugend
Iron Will and Discipline
Guards of the Solar Order
The Heroic Ideal (What Once Was Again Shall Be)
The Hammer Falls on Zion
Adolf der Große
Forces of Tradition
Megali Hellas
When Totenkopf Rises
Hate Prayer (NS WAR METAL)
A zenei világ fejleményeit aktívan nyomon követő emberként viszonylag kevés rendezvényre tudom azt mondani, hogy valamiért kuriózumnak számít az életemben, ám a Night of the Nordic Sun valóban ezek közé tartozott. Politikai ideológiákkal mindössze egyéni olvasmányi érdeklődés szintjén foglalkozóként nem okozott nehézséget a számomra problémás daloktól való elvonatkoztatás (úgy láttam másoknak se), így az este nekem is tartalmas, sőt emlékezetes marad.