Koncertbeszámolók

Télapó After – Koncertbeszámoló

2011. december 9. @ Székesfehérvár, FEZEN

FELLÉPŐK: Bloodiest, Eradication, Krampüs, Eclipse of the Sun, Angel Evil, AKM

A Télapó After címen meghirdetett fesztivál színes műsora (már ami a fellépő zenekarok műfaját illeti) vonzott Székesfehérvárra, egyben képet adott arról is, hogy él és virul az underground hazánkban. Az 1.000,-Ft-os beugró nagyon baráti volt, ezért is érthetetlen számomra, hogy miért csak kevesen tették tiszteletüket a rendezvényre.

Elsőként a miskolci/kazincbarcikai ANGEL EVIL lépett fel. A kizárólag Misfits feldolgozásokat játszó zenekar csupán pár, a Misfits-et minden kétséget kizárólag ismerő embert vonzott a színpad elé, azonban ez nem zavarta őket, jó kedvűen vezették elő az olyan klasszikus tételeket, mint a Green Hell, a 40 Eyes, a Halloween vagy a Die Die My Darling.

Másodikként a veszprémi KRAMPÜS foglalta el a deszkákat. Bevallom, hogy az egykori Parasite Crowd, Corpus Albicans gitárost, Kovács Tamást soraiban tudó, első lemezének megjelentetése előtt álló zenekar programja első látásra/hallásra nem győzött meg. Az lejött, hogy death/grind muzsikájukat hc-val is ötvözik, hogy a stílus keretein belül megpróbálnak változatosak lenni, azonban valahogy nem állt össze a kép, a dalok nem találtak utat hozzám. A korai Napalm Death éppúgy hatásaik között említendő, mint a Carcass, a Righteous Pigs vagy az Agnostic Front, repertoárjukban villámgyors grind zúzások és hosszabban elővezetett death metal alapú számok egyaránt terítékre kerültek. A demót utólag, a koncert után meghallgatva azt mondom, hogy a készülék előtt ülve jobban tetszett a zene, mint élőben. Meglátjuk majd, hogy milyen lesz a lemez, mert az első tapasztalataimtól függetlenül, azt nagyon várom.

Az est legkellemesebb meglepetését a székesfehérvári ECLIPSE OF THE SUN okozta. Stílusuk nehezen behatárolható, hiszen zenéjük a progresszív metalból éppúgy merít, mint a grunge-ból, a power, és a death metalból. Ez utóbbi nem meglepő, hiszen a zenekar 2008-ban Duath néven, death metal bandaként jött létre, majd 2009. őszén a csapat megtalálta Szöllősi Dániel gitáros/énekest, akinek csatlakozása következtében mind a hangzásban, mind a stílusban komoly változások következtek be és ennek hatására érezte úgy a társaság, hogy nevet kell változtatnia: így lettek Eclipse Of The Sun. A keleties hangulatú Talisman, illetve Nectar, a Chuck Schuldiner emlékének ajánlott Masquerade egy nagyon tehetséges zenekart mutatott. Műsorukban szerepélt még egy Septic Flesh és egy Sonic Youth feldolgozás is, ezzel is bizonyítandó zenei palettájukat, nyitottságukat. Az adott dalnak megfelelően Szöllősi Dani dallamosan énekelt illetve hörgött, a gitártémákat Fekete Zoltánnal osztotta meg, a Bagi László dob, Kantár György basszusgitáros alkotta ritmusszekció pedig pontosan játszott. Különösen Gyuri játékát emelném ki, pazar futamokat pengetett, a kiváló hangzásnak köszönhetően, tisztán hallatszottak témái. Kizárólag ajánlani tudom őket, megérdemlik a támogatást.

A mindössze negyedik fellépését maga mögött tudó BLOODIEST legyalulta a színpadot. A bulin érződött, hogy egy baráti alapon szerveződött, hobby projectről van szó, hogy egyszerűen imádnak zenélni. Az egyen maszkokban fellépő csapat nagyon energikus, zúzós fél órás műsort zúdított a nyakunkba, melynek keretén belül elnyomták a teljes I Told My Wrath, My Wrath Did End Ep-t és a Sepultura Refuse/Resist klasszikusát. Körmi és Hujber Krisztián gitárosok riffjei elemi erővel zakatoltak, szakítottak Homonnai Gergely dobos és Delcsik Balázs gitáros feszes ritmusai, alapjai, Both András énekes pedig üvöltött, hörgött. Nagyon gyilkos volt a zenekar, jól megzúzták a Fezent.

Körmiéket a szintén székesfehérvári ERADICATION követte. Nem új bandáról van szó, lévén gyökereik 2003-ig vezethetők vissza, amikor Stigmaként alakultak meg és black metallal kezdték pályafutásukat, jelen nevüket 2008 óta használják. A két demóval rendelkező csapat a Stigmatic Assessment lemez bemutató koncertjének hirdette meg buliját, amely a fesztivál napján jött volna ki. (A lemez tömörítetlenül és tömörítve, ingyen letölthető a brigád bandcamp oldaláról: http://eradication.bandcamp.com, illetve meghallgatható a http://soundcloud.com/eradicationhun/sets és a https://www.facebook.com/eradicationhungary oldalakon is.). Csakúgy mint a Krampüs esetében, első látásra/hallásra az ő műsoruk sem győzött meg, sőt a helyzetet súlyosbította még Tanárki József gitáros és Kelner Péter énekes buta, helyenként obszcén átkötő szövegei. Komplex riffekre és alapokra (floridai hatás) építkező, skandináv harmóniákkal fűszerezett death metalban utaznak a srácok, csak az volt a baj, hogy szerzeményeikben nem találtam kapaszkodót, megjegyezhető témákat, olyan érzésem támadt, hogy dalaiknak nem volt felépítésük, nem voltak áttekinthetők. Feltétlenül mellettük szól azonban, hogy remekül vezették elő a Bloodbath Breeding Death-jét, mintegy igazolandó a fentebb leírtakat, azaz a zenében felbukkanó skandináv befolyásokat. Velük kapcsolatban is csak azt tudom írni, hogy a lemez végighallgatása után tudok teljesítményükről valós képet adni.

Utolsóként egy újabb székesfehérvári zenekar, az AKM lépett fel, akikre –kis túlzással- senki sem volt kíváncsi, ugyanis negyed kettő körül kezdték el műsorukat. A zenekar 2007 óta létezik, kezdetben Ramones, Junkies feldolgozásokat játszottak, majd szép lassan funk/rock irányba mentek át. A Red Hot Chili Peppers, Primus fémjelezte funk keveredik muzsikájukban a Dog Eat Dog, Rage Against The Machine képviselte rappel, groove-val, pattogós ritmusokkal. Ahhoz, hogy ítéletet mondjak róluk, keveset láttam programjukból, zeneileg mindenképpen kilógtak a sorból, ettől függetlenül egy önálló klub bulin bármikor megnézném őket, mert amennyit láttam belőlük az tetszett.

Mindent egybevetve, jó kis fesztivál volt, megismertem hat underground bandát, csak kár, hogy gyér volt a látogatottság. Több ilyen rendezvényre van, lenne szükség hazánkban az undergroundot támogatandó.

Kapcsolódó cikkek

Live Autumn Fest 6. – emlékezetes őszi koncert

KMZ

Eclipse of the Sun – megjelent a „Brave Never World” album

KMZ

Eclipse of the Sun – Megjelent az első nagylemez!

KMZ

December 19-én egy színpadon kaszabol a Kill With Hate, Krampüs, Omega Diatribe, Drow, Gore Thrower, The Wedding At The Slaughterhouse

KMZ

A Hammer Concerts bemutatja: Grave, Malevolent Creation, Krampüs koncert szombaton!

KMZ

Eradication hírek + új dal

KMZ

Krampüs hírek

KMZ

Black Extravaganza – Koncertbeszámoló

SteveShield

Eradication videoklip

KMZ

Hot News: Krampus – Drummer hit by lightning (he’s ok!) – new drummer to be announced soon!

KMZ

ECLIPSE OF THE SUN – Symbols Ep

Dr. Feelgood

Eradication EP megjelenés

KMZ

Krampüs Interjú

Golysz

Hot News: Krampus – Album out now! Lyric video available! Song download for free!

KMZ

KRAMPÜS – Mental Holocaust

Golysz

Hot News: Krampus – Bonus Song Preview & Singer Comments On Artwork!

KMZ

Hot News: Krampus – New song „Unspoken” available!

KMZ

Hot News: Krampus – Official video clip for „Kronos´ Heritage“ available!

KMZ

KRAMPUS – Survival Of The Fittest

ST. Toma

Hot News: Krampus – First album trailer available! Launch of new homepage!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek