Ten Years After – Koncertbeszámoló

2008. szeptember 09. Budapest, A38

A LiveSound szervezésében:

A Ten Years After már a sokadik olyan koncert, amelynek gyökere a mai fiatalok számára szinte felfoghatatlanul messzire nyúlnak vissza. A zenekar története a 60-as évek elejére tehető, megalakulását 1960-1962 környékére teszik. Első albumuk 1967-ben jelent meg, több mint 40 éve. A zenekarban ennyi idő alatt mindössze egy tagcsere volt, igaz, ez alapjaiban rázta meg a zenekar működését: az alapító énekes-gitáros Alvin Lee helyett kellett új embert találniuk, ez pedig nagyjából akkora probléma lehetett a Ten Years Afternek mint a Queen-nek Freddie Mercury pótlása.

Alvin Lee mellett nem mehetünk el szótlanul. Az 1944-ben született zenész 1960-ban csatlakozott a Ten Years After-hez, és korának olyan legendás gitárosává nőtte ki magát, mint manapság Malmsteen, Vai vagy Rhandy Roads. Abban az időben még nem játszott senki mai értelemben vett kemény zenét, de Alvin Lee gitározása egyértelműen ebbe az irányba mutatott, összehasonlítva a kor lightos, tiszta rock and roll gitártémáival. Alvin Lee 1973 óta saját neve alatt ad ki albumokat, neves zenészekkel együttműködve. A hivatalos információk szerint Lee szűknek találta zeneileg a TYA kereteit, ezért a Rock/Country műfajok felé fordult nagyobb erővel.

A zenekar 15 albumot adott ki 1967 óta, 1974-el bezárólag évente többet is. 1974 után csak 1989-ben jelent meg lemezük, majd 2001-ben egy dupla koncertlemezük. Alvin Lee helyett 2003-ban találtak új gitáros frontembert: Joe Gooch személyében. Míg a zenészek nagy része a 40-es években született, Gooch 1977-es születésű. Fiatal gitáros létére a “nagy öregek” voltak rá igazán hatással, többek között maga Alvin Lee. Úgy tűnik a hosszú kihagyás után személyében megtalálták az alkalmas embert.

A Ten Years After még az én hagyományos rockzenét kedvelő ízlésemnek is egy kicsit öreges rockot játszik, de érdekelt nagyon, hogy ezt élőben hogyan oldják meg, főleg mert manapság a “rock” jó hívó szó olyan rendezvényekre is, amin egy hang sem szólal meg az adott műfajban, rock helyett blues-t, funky-t, vagy legrosszabb esetben popzenét kapunk.

A zenekar meglehetősen puritán színpadképpel fogadott, a közönség pedig nagyrészt szolid blueszenészekből, és gyerekkoruk szép évire emlékező nagypapákból állt össze. Rendesen megtöltötték az A38 hajó belsejét. A zenekar setlistájában 13 dal foglalt helyet, ami előzenekar hiányában elsőre kevésnek tűnt, végül mégis kétórás koncertet láthattunk.

A koncert majdnem percre pontosan kezdődött. Ahhoz képest hogy öreges blueskoncertet kapva sem lehetne egy szavam se, rendkívül energikus rockkoncertben volt részünk kevés hagyományos blues elemmel tarkítva. A koncert végig élvezetes, energikus és változatos volt. Azt lehet mondani, minden zenész “toppon” volt, ez elsősorban a nekem nagyon tetsző hangszerszólókban nyilvánult meg.

A zenekar “showman”-je Leo Lyons basszusgitáros. Nem csak zseniálisan, változatosan és hibátlan hangzással játszik, folyamatosan élvezi a zenét, óriási energiákat belefektetve minden egyes basszushangba. Ric Lee dobos egy óriási dobfelszereléssel érkezett, ki is használta rendesen. Dobszólója fiatal zenészeket is simán falhoz állítana, és bár nem látszott játékán hogy nagyon megizzasztaná, hangzását tekintve meglepően erőteljesen és változatosan játszott úgy, hogy közben kívülről csak a lazaság látszott rajta. Zeneileg Chick Churchill billentyűs sem lóg ki a kiváló zenészek közül, de talán ő a legkevésbé showman. Szolídan, de remekül játszott, amikor “szünete” volt, rágyújtott egy cigire a színpad hátulján. Tőle még el tudnék képzelni egy kicsit több beleélést.

Alvin Lee utódja, Joe Gooch fiatal kora ellenére remekül illik a zenekarba. Egyrészt teljes az összhang közte és a zenekar eredeti tagjai között, másrészt érdekes módon ötvözi a mai értelemben vett virtuóz gitárjátékot (pl. arpeggio technikát) a hagyományos blues/bluesrock alapú zenével. Énekhangja értelemszerűen más mint Alvin Lee hangja, de nekem így is tetszett, gitározását tekintve pedig mindenképpen hibátlan választás volt. Az éneklés mellett is rendkívül pontosan, jó érzéssel, jó hangzással gitározott, élvezet volt nézni ahogy beleéli magát a dalokba.

A koncerten pár új dal mellett a régi slágerek is megszólaltak. A tervezett 13 dallal biztos nem lehetett volna kitölteni a tervezett 2 órányi műsort, de a dalokba hosszú és élvezetes gitárszólókat és billentyűszólókat építettek be. Ezzel visszahozták a régi idők jó szokását. A mai modern zenéből ezek a remek és élvezetes szólók nekem hiányoznak. A setlista utolsó előtti helyére került Cryin c. daluk egyveleg lett, feltűntek benne a nagy előadók dalrészletei, mint a Hej Joe és a Smoke on the Water riffjei. A legvégén hallhattuk azt a dalt, aminek a zenekar korai befutását köszönhette Coming Home címmel, remek szólókkal tarkítva.

A koncert összességében inkább rockos elemekben bővelkedett, a több mint 40 éves fennállás ellenére a zenekar óriási energiákkal játszott. Ezt elsősorban az általam nem véletlenül kiemelt Joe Gooch-nak köszönhetik, akinek ennek a hard rock-blues rock elemeket felvonultató műsorban nem csak kitüntetett szerepe van, hanem úgy oldja meg a feladatát, olyan jó feelinggel játszik és énekel, aminél jobbat nehéz lenne találni. Nekem jobban tetszett, mint az eredeti tag Alvin Lee.

Alvin Lee – guitar, vocals, harp
Leo Lyons – bass.
Chick Churchill – keyboards
Ric Lee – drums
Joe Gooch – guitar, vocals

GALÉRIA: link
WEB: http://www.alvinlee.com/, http://tenyearsafter.com/

Kapcsolódó cikkek

Ten Years After: szeptemberben koncert az A38 Hajón

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár