2023. június 2. @ Szlovénia, Ljubljana – Kino Šiška
Amikor valamikor ez év januárjában először olvastam arról, hogy a Testament európai koncertturnéra indul a legutóbbi, 2020-ban kiadott „Titans of Creation” albumával, a kísérői pedig nem kisebb nevek, mint az Exodus és a Voivod lesznek, azonnal arra gondoltam: ez számomra kihagyhatatlan program lesz.
Nem csupán azért, mert a legendásan jó koncerteket adó Testament-et élőben még sohasem sikerült elcsípnem, hanem azért is, mert az Exodus-t és a Voivod-ot viszont már annál többször láttam, és valamennyi fellépésük remek, felejthetetlen élmény volt számomra. Emlékszem, életem első Voivod koncertjén még 2000-ben, a néhai E-klub-ban sikerült részt vennem, amikor a kanadai csapat épp egy három fős, igen szikár felállásában játszott: a dobos Away (Michel Langevin) mellett az azóta E-Force néven remekelő Eric Forrest (basszusgitár, vokál), valamint a tragikus módon elhunyt gitárzseni, Piggy (Denis D’Amour) zenélt. Akárhány Voivod koncerten is vettem részt azóta itthon vagy külföldön, a most kereken negyvenesztendős veterán progresszív thrash csapat mindig is a maximumot nyújtotta. A thrash metal műfaját alapjaiban meghatározó Exodus-t viszont csak jóval később, 2018-ban sikerült először (és másodszor is, hiszen abban az évben két alkalommal is jártak Magyarországon) élőben elcsípnem – sajnos azonban a legendás zenekarvezető, gitárzseni és agytröszt Gary Holt egyik alkalommal sem tudott részt venni a saját csapata turnéján a Slayer-ben vállalt egyéb kötelezettségei miatt. Nem csoda hát, hogy azonnal elkezdtem a helyszíneket böngészni, és nagy megkönnyebbülésemre láttam, hogy legalább a szomszédos Szlovénia fővárosába meghirdettek egy bulit.
Aztán jött a hidegzuhany. Dave Lombardo áprilisban bejelentette, hogy nem vesz részt a Testament 2023-as turnéeseményein, ráadásul a zenekarban való további részvételét is teljes bizonytalanság övezte. A csapat végül is a bostoni illetőségű Chris Dovas-t (Seven Spires) kérte fel Lombardo helyének betöltésére a dobfelszerelés mögött. Május közepére a ljubljanai koncertre az összes jegy elkelt, de akkor meg először Alex Skolnick, a Testament legendás gitárosa, majd néhány nappal később a teljes Exodus-legénység jelentette be, hogy családi okok miatt kénytelen lemondani a turnén való részvételét. Az esemény Facebook-oldalán a kommentfal szinte azonnal felrobbant, az emberek a „40%-kal csökkentett” Testament-en, illetve a háromról kettőre fogyatkozott fellépők számán élcelődtek és/vagy dühöngtek, ki-ki a vérmérséklete szerint. Alex Skolnick helyett végül Phil Demmel (Vio-Lence, Machine Head) ugrott be, aki addigra már annyi zenekart segített ki hasonló helyzetben, hogy egyesek találóan valamiféle „extrém metal svájci bicska”-ként kezdtek rá hivatkozni. A szintén kiesett Exodus-t a szervezők még a Vio-Lence csatasorba állításával is megpróbálták pótolni, de az idő rövidsége miatt erre már nem kerülhetett sor.
Akárhogy is, én a megmaradt két zenekart akkor is látni akartam, ha már az Exodus szerencsétlen módon ki is került a június 2-i leosztásból. Szerencsére Ljubljana nincs túl messze Budapesttől, a Voivod és a Testament pedig beleegyeztek, hogy 60, illetve 90 percet játszanak, így nem is volt kétséges, hogy nekiindulok. Az időjárás sajnos nem kimondottan kedvezett a városnézésnek, így aztán örültem, hogy a koncert a fedett Kino Šiška (egykori mozi, ami manapság kulturális központként működik) emeleti termében, nem pedig valami szabadtéri helyszínen volt, ahol a néha szakadó, néha meg épp csak szemerkélő eső megkeserítette volna az egész estét. A bejutás flottul ment, a zenekarok pedig az emeleten, egy valaha jobb napokat látott, lépcsőzetes padlójú moziteremben játszottak. A székeket szerencsére már évekkel ezelőtt kiszerelték, de egy ennyire intenzív metal esemény helyszínének egy ilyen balesetveszélyes elrendezésű termet választani legalábbis kérdéseket vet fel. Akárhogy is, a gin tonic jó volt, az emberek pedig közvetlenek és kedvesek – szóval kiválóan indult az este.
Aztán pontban nyolckor berobbant a Voivod: a veterán prog/thrasherek mindenféle intro és körítés nélkül in medias res belevágtak az 1987-es Killing Technology album címadó dalába. A hangzás ugyan korántsem volt kifogástalan, de később azért nagyjából megjavult (meg hát számomra már nem is sokat számított: világéletemben rajongtam a Voivod-ért, és örültem, hogy negyedszerre is láthatom őket). A Killing Technology-t a 2018-ban kiadott The Wake-ről az Obsolete Beings követte, és innentől kezdve már semmi se ronthatta el az estét: véleményem szerint a The Wake korszakalkotó, zseniális album, amelynek minden tétele megmozdít bennem valamit. Amikor Chewy (Daniel Mongrain gitáros) belevágott a dal őrült, szinte már földöntúli gitárszólójába, tudtam, hogy megint nem fognak hibázni. A Voivod láthatóan átérezte a súlyát, hogy sokak kedvencének, az Exodus-nak a kiestével mindenekelőtt nekik kell a közönséget elvarázsolniuk. Jött is egyből a 2022-es Synchro Anarchy, majd ismét visszatértünk a távolabbi múltba és a Dimension Hatröss egyik fajsúlyos tételét, a Macrosolutions to Megaproblems-et hallgathattuk meg. Ha itt véget ért volna a koncert, én akkor is elégedett lettem volna. Ám ezt követően valami rendkívül izgalmas történt: Snake (Denis Bélanger vokál) röviden megemlékezett a zenekar 40. születésnapjáról, majd a csapat belevágott az Eric Forrest-tel készült Phobos album egyik zseniális tételébe, a Rise-ba. Voltak ugyan kétségeim afelől, hogy a teljesen más vokális technikát használó Snake hogyan fogja tudni interpretálni Eric kíméletlen, megkínzott üvöltéseit, de látnivalóan ez nem okozott nehézséget a Voivod frontemberének. A kezdetben lassan reagáló közönség is beindult – láthatóan mindenki értékelte a Voivod rendkívül szimpatikus erőfeszítéseit, hogy emlékezetes bulit csináljanak. Aztán a Voivod című albumról a Rebel Robot, majd a Rrröööaaarrr-ról egy korai klasszikus, a Thrashing Rage következett, hogy végül ismét visszatérjünk a jelenbe a 2022-es Holographic Thinking-gel és a Sleeves Off-fal. A blokk vége felé eljátszott Fix My Heart a The Outer Limits-ről számomra kellemes meglepetés volt, majd a csapat az 1984-ben kiadott bemutatkozó albumáról, a War and Pain-ről származó elmaradhatatlan közönségkedvenccel, a Voivod-dal zárta a koncertet.
Egy rövid (alig félórás) átszerelés után 21:30-kor jött végül a Testament. 1987 óta szerettem volna élőben látni-hallani ezt a legendás csapatot: emlékszem, még az akkori Magyar Rádió egyik ritkaságszámba menő műsorából vettem fel kazettára a The Legacy címre keresztelt bemutatkozó albumukat, ahol – talán havi rendszerességgel – teljes lemezeket adtak le. Kicsit ugyan zavart, hogy az akkori tagok közül csak Chuck Billy (ének) és Eric Peterson (ritmusgitár) tudott eljönni, de az Alex Skolnick-ot helyettesítő Phil Demmel illetve a dobos Chris Dovas mindketten remek munkát végeztek, a Death-ből és a Sadus-ból (meg még sok más zenekarból is) ismert basszusgitáros legenda Steve Di Giorgio meg amúgy se lenne képes bárkinek is csalódást okozni. A zenekar a 2012-ben megjelent Dark Roots of Earth album kezdő tételével, a Rise Up-pal indított, és mondanom sem kell, a közönség egyből vette a lapot – annál is inkább, mert ahogy előrefele haladtunk az időben, egyre inkább úgy tűnt, hogy ez a koncert nem is annyira a Titans of Creation-ről, mintsem a Testament legnagyobb sikereiről fog szólni. Jött is 1988-ból a The New Order és a The Preacher, mire végül a tizenöt-huszadik perc táján ráfordultunk a 2020-as Titans of Creation-re, a Children of the Next Level-lel. Ám ezután rögtön vissza is kanyarodtunk az időben, hogy meghallgassuk az 1989-es Practice What You Preach album címadó dalát, majd a 2016-os Brotherhood of the Snake-ről a The Pale King-et. Ezt követte a D.N.R. (Do Not Resuscitate) és a 3 Days in Darkness az 1999-ben kiadott The Gathering-ről. Ekkorra már nagyon vártam valamit az általam oly nagyra tartott bemutatkozó albumról is, és nem is kellett csalódnom: kilencedikként a zenekar belecsapott a kedvenc Testament számom, a The Haunting kezdőakkordjaiba, hogy aztán rövid időre ismét visszatérjen a Tales of Creation-höz a Night of the Witch erejéig. Nem sokat időztek azonban a legfrissebb album anyagánál: menetrendszerűen érkeztek a 2008-as The Formation of Damnation albumról a nagy kedvencek: először az album címadó dala, majd a More than Meets the Eye. Ekkorra már éreztem, hogy a vége felé közeledik ez a remek este, mert sorban kerültek elő a nagy közönségkedvenc klasszikusok: az Over the Wall a The Legacy-ról, majd az Into The Pit és végül az elmaradhatatlan Disciples of the Watch a következő sorlemezről, a The New Order-ről.
Azt hiszem, az utolsó pillanatban bejelentett változások ellenére a szervezők és a zenekarok mindent megtettek azért, hogy remek esténk legyen. Igazi metal legendákat láthattunk-hallhattunk: a magam részéről kifogástalanul éreztem magam, és hiányérzet nélkül hagytam el a helyszínt.
