2013. augusztus 16. @ Balatonalmádi, Méj’Víz
Leugrani a Balatonhoz a cimborákkal alapból jó móka, hát még az esetben, ha meglehet fejelni egy jó kis klub bulival. Balatonalmádi önmagában jó hely, a Méj’víz nevű hely pedig kellemes csalódás volt. Szerencsére nem akart mindenki beférni a koncertre, különben nehézkesen fértünk volna el. Annyira klub buli volt, hogy még színpad se volt. Ez pedig remek hangulatot csinált, hogy konkrétan az arcunkba küldték az együttesek a témákat.
Némi vonatkésés után sikerült nagyon is időben leérkezni a helyre, melyet szemügyre is vettünk gyorsan. Amilyen pici volt a hely, annyira tele volt a fal mindenféle „firkával” hangulatossá téve a határoló felületeket. Aztán szép lassan felcsendültek a gitárok és a Think Again nevű formáció adta utolsó koncertjei közül az egyiket.
A zene nekem kicsit punkos, kicsit grind-os keverék volt melyhez egy leányzó nyújtotta az alapokat. Az éneket leginkább a konstans üvöltés jellemezte melyet súlyos kaotikus riffelgetés követett. A hangzás meglepően jó volt a hely méreteinek ellenére és amellett, hogy az éneken kívül semmi se volt hangosítva.
A dob néhol el-el veszegetett, de a Téveszme előtti bemelegítésre teljesen jó volt a zene.
Aztán gyors beállás után belecsaptak a húrokba. A zenekarról egy nagyon jó barátomtól hallottam, aki nagyjából végig is üvöltötte a bulit, ahol egyre nagyobb hőség uralkodott. A koncert végére szerintem mindenkinek sikerült csontig izzadnia. Itt már többen voltunk és be is indult a pogó, amire az volt az érzésem, hogy gyakran az együttesnek is be kellett szállnia.
A témákat jól hozta az évek alatt sokat fejlődött banda és folyamatosan kaptuk arcunkba a dallamos és kevésbé dallamos metalcore jellegű témákat. A vokál különösen tetszett, hogy visszaköszönt ugyanaz a hangulat, mint lemezen és lényegében ez az egész produkcióra igaz volt. Pontosan ugyanolyan nyers volt, mint a korongokon. A Zsákutca című szám különösen átjött és végig remek hangulat volt. A Névtelenek Közt tapping témája pedig gyorsan az ember agyába ég.
A dalszövegekre egyébként érdemes oda figyelni a zenekarnál, eléggé eltalált némelyik. Erről jut eszembe, sajnos most nem játszották a Kövek 2 című dalt, ami egyelőre a kedvenc tőlük. Játszottak egy új dalt és az első EP-t elejétől végéig is meghallgathattuk. Aztán amint elkezdődött egy pillanat alatt eltelt az este. A Makeshift Promise akusztikus buliját nem hallgattuk meg aztán, talán legközelebb.
Lehetett fürdeni még egy utolsót a Balatonban aztán várni a vonatra.
Remek kis este volt és azt hiszem mostantól megcélzom a Téveszme koncertjeit, ha tehetem. Valakinek pedig gondja lenne az új tornacipő betörésével, tudom ajánlani hasonló koncert látogatását és nem lesz baj vele! 🙂