2009. február 1. @ Budapest, Dürer Kert
Meglehetősen izgatottan vártam ezt az estét, mivel a Black Dahlia Murder előző két budapesti koncertje igen kellemes élményként maradt meg bennem. És egyébként is egyik kedvenc zenekarom a michigani halálmetál brigád. Mellettük még nem elhanyagolható tény volt, hogy a Cephalic Carnage is tiszteletét tette a Dürerben, akik szintén nem a kedvesebb fajta zenét játszók körébe tartoznak. A másik két zenekart csak futólag hallottam a koncert előtt, de sikerült felkelteniük az érdeklődésemet, úgyhogy kezdjük is velük…
Elsőként az angol Sylosis állt színpadra. Zenéjükből ugyan nem áramlott mérhetetlenül az egyediség, de így is kellemes volt hallgatni a thrash-esre vett metalcore-t. Leginkább a magasabb hangfekvésű, dallamos ikergitár témákat tudnám kiemelni, amiből így olvasva gondolom még mindig semmi extrát nem tudtok elképzelni, de javaslom, hogy hallgassatok bele a banda myspace oldalán, mert akkor érteni fogjátok miről beszélek. Sajnos ettől eltekintve nem nagyon van mit kiemelni a zenéből, talán még annyit, hogy néha már azt hittem a vokál dallamosabb, metalcore zenékből ismerős témára fog váltani, de ez szerencsére nem következett be, mert akkor aztán nem szabadultak volna meg a középszerűségbe skatulyázástól sehogyan sem. Sajnos túl sok mozgást nem láthattunk a zenekar részéről a színpadon, az énekes srácon kívül mindenki egy helyben állt végig és a közönségben sem mozgolódtak ennél sokkal többen. Néhányan azért bólogattak és biztosan megjegyezték a nevüket is, de semmi mosholásra vagy hasonlóra sem került sor, pedig a zenei alap az megvolt hozzá és a hangzásra sem lehetett panasz. Bár az embert őrjöngés közben nem igazán érdekli a hangzás azt hiszem…
A következő banda a Psycroptic volt. Az ő zenéjük közelebb áll az oldschool death metálhoz, azon belül is a technikásabb fajtát játsszák méghozzá elég jól. Ami elsőre feltűnt az-az énekes hangja volt, nekem élőben jobban tetszettet, mint felvételen. Ott az maradt meg, hogy az arc mikor nem hörög és nem is károg, hanem csak simán ordítozik, kicsit olyan, mintha vmi hajléktalan üvöltözne (na nem bántásból mondom, de nekem nem igazán fekszik az ilyen stílusú ének). A hangzás itt nem volt olyan erőteljes, szerintem ez annak köszönhető, hogy ők csak egy gitárossal álltak színpadra és ez megnyilvánult a hangzásban is és talán zeneileg is kevesebb lehetőség van így a banda kezében. Bár lehet, hogy szándékosan nem lépnek túl egy szintet és csapnak át valami túlkomplikáltba, mert így még pont jó szinten technikásak. A srácok egyébként teljesen feszesen játszották a nótáikat, a Sylosis után, pedig meglehetősen durvának és súlyosnak is hatottak. Mozgolódásból itt sem volt sokkal több ugyan, mint az előző fellépő esetében, de zeneileg megfelelően előkészítették a terepet a Cephalic Carnage számára…
Cephalic Carnage…akiknek a műsorát nagy érdeklődéssel vártam és szerencsére nem is kellett bennük csalódnom. A zenekar ugyan kegyetlen és brutális zenét játszik, de az introjukat elhallgatva az ember arról is meggyőződhetett, hogy ők maguk nem a legkomorabb emberek. A mészárlást egy Scorpions szám vezette fel, de ami azután következett, az mindenkit meggyőzhetett arról, hogy nekik aztán semmi közük a introban hallható rockzenéhez. Lezúztak mindenkit az est folyamán, komplexitás és brutalitás terén legalábbis nehezen találtak volna ellenfélre a társaik között. A srácok bevetettek mindent, mozgolódtak, hatásvadász elemként egyszerre a földre borultak, ami mosolyt csalt néhány arcra, a ridegségtől való eltávolodásukat pedig tovább erősítette a frontember számok közötti szövegelése, ami nagyrészt piálásról, füvezésről és csajokról szól. A kegyelemdöfést pedig az utolsó dallal adták meg a közönségnek, amit úgy toltak, hogy előtte idióta black metal maszkokat húztak a fejükre és egy evőeszközökből készült fordított kereszttel kalimpáltak, ezzel kifigurázva a blekkmetálereket. Egyedüli negatívumként itt is csak a közönség gyenge reakcióját tudnám felróni, de erről aztán tényleg nem a zenekar tehetett ez esetben.
Végül a Black Dahlia Murder is színpadra keveredett. Kicsit több, mint egy év telt el az utolsó pesti bulijuk és ha jól emlékszem lassan két és fél, talán három az első óta, tehát van tapasztalatuk az itteni koncertezésről, nekünk pedig minden reményünk meglehetett rá, hogy egy jó produkciót láthassunk és halhassunk, ami nagyrészt teljesült is. Már az első pillanattól kezdve nagyobb őrjöngés ment a színpad előtti területen, mint az előző három banda alatt együtt véve. Nyomták is lendületesen, pontosan a halálmetál slágereiket, ahogy az elvárható volt. Az új gitárosra sem lehet panasz, ezen a turnén mutatkozik be új tagként és teljesen jól hozza elődje szólóit és témáit. Trevor Strnad énekes ide-oda ugrált a színpadon, belógott az emberek közé, mozgásra bíztatott mindenkit, bár erre sok szükség nem volt, mert ha a háttal állt volna végig, akkor is ugyanúgy táncikált volna mindenki. Nekem annyira nem volt szimpatikus, hogy az arc végig mosolyogta a koncertet, jobban ment volna a zene feelingjéhez és a „zombies are cool” beszólásokhoz a régi csúnya arcot vágása. Bár meglehet, hogy akkoriban csak szimplán bevolt rúgva és nem tudott szebben nézni… Mindenesetre hibátlan koncertet adtak, talán már egy kicsit túl profi is volt az egész, de ezzel jár, ha egy zenekar évekig turnézik, minden este koncertezik és egy buszban éli az életét. Remélem még látjuk őket újra Pesten játszani, mert továbbra sem tartoznak a középkategóriás zenekarok közé, sőt…
A viszonylag pontos kezdéseknek és a gyors átszereléseknek köszönhetően hamar vége lett a bulinak, ami vasárnap este nem hátrány, mivel sokaknak másnap munkába, esetleg iskolába kellett menniük és a vidékiek is még elérhettek egy utolsó vonatot talán. Aki ott maradt az még beszélgethetett, fényképezhetett a zenekarok néhány tagjával. Jó buli volt, viszont február lévén még nem tenném rá a kalapomat, hogy év végén azt fogom majd mondani, hogy ez volt 2009 legjobb eseménye, lesz itt még néhány koncert azért.