Koncertbeszámolók

Thrash Hardcore Punk Noise Night!!! – Koncertbeszámoló

2007. október 18. @ Budapest, Rézmál Kávézó

Fellépők: CRUST DIVISION, KORROZAO, THE GENTLE ART OF CHOKIN’, DANCE OR DIE, MEMPHIS.ATTACK.KAZAHSTAN, HxAxS

A Wartime party 11-es buli után másnap a Marcibányi tér 5/a alatt található Rézmál kávézóban volt a folytatása a gyors zenéknek. Nem voltam még azelőtt a Rézmálban, de olvastam, hogy voltak már itt hardcore megmozdulások sok bandával. Tényleg nem tudtam, mire számítsak, hány ember teszi tiszteletét ezen az estén, mivel elég sok koncert van mostanában, s nem annyira bejáratott hely.

Tehát a kezdés eredetileg fél nyolcra volt kiírva, de aztán 8 lett belőle, majd miután nem jöttek még annyian, végül fél 9 előtt nem sokkal elkezdődött a többnyire csömöri illetőségű DANCE OR DIE koncertje. Azt kell, hogy mondjam tök jól szólt minden a körülményekhez képest, minden témát ki lehetett hallani, amit az eddigi koncertjeiken nem tapasztaltam. Most a dobos Gábor nem énekelt, ellenben Döme (basszusgitár) és Fater (gitár) nyomta csak az éneket. Eddig ők is kivették a részüket az énekből, csak a dobos srác most nem nyomta. Ekkor még nem voltak annyian a koncertjükön, de szerintem ekkorra özönlöttek szépen lassan az emberek, s meg tudták egy jó páran nézni, hogy mit tud ez a banda…. S, hogy mit is tud… nagyon kemény gyors hardcore nóták thrashes, punkos elemekkel.

Úgymond crunknak is lehet nevezni ezt a vegyítést, amit művelnek a srácok a zenéjükben. A maximum 20 perces bulijuk alatt az egyetlen anyagukról nyomtak, ami még nyáron jött ki, ha jó tudom, de lehetséges, hogy már nyár előtt kint volt. Természetesen nem maradhatott ki a Black flag „Fix me” c. száma sem a repertoárból. Nekem ez a koncertjük tetszett a legjobban zeneileg. Mozogni annyira nem mozogtak, bár, amikor a gitáros fater egyedül nyomta, mint énekes, akkor azért nem volt egy helyben állás. Mondjuk az is igaz, hogy nem volt nagy a színpad, s egyik banda sem futkározott jobbra – balra. Zenéjük hallatán olyan bandákat is mondhat az ember, mint a The locust, a Ds-13 vagy a Betercore, meg még egy jó pár király bandát.

A második banda eredetileg a Hxaxs lett volna, de még nem jött meg minden tag a bandából, ezért a brazil KORROZAO előtt volt a megtiszteltetés, hogy megmutassa magát. Először is le kell szögezni, hogy amit ők rendeznek le Eu turné alatt szintén brazil kollégájukkal az nem egyszerű. Ezek a srácok szeptembertől decemberig minden nap fellépnek valahol Európában, szinte pihenés nélkül. Tény és való, hogy biztos sokan meg fogják ezzel a nagy túrával ismerni őket. A Sao Paulo városából érkező banda zenéje abból tevődik össze, hogy van egy gitáros, aki 7 húrósan nyomja, van egy dobos illetve egy basszeros/énekes srác, s ők hárman nyomnak egy iszonyatosan lehangolt, metálos, hardcore-os, punkos egyveleget. A koncertjük elején még a középtempós, döngölősebb témák, számok domináltak, ahol nem volt annyi téma, illetve amik voltak témák, azok mind lassabbak voltak, de nagyon súlyos volt, bólogattak sokan a zenéjük hallatán.

Persze olyanok is voltak, akiknek nem jött be a zene, de szerintem azok közül is sokan szimplán csak prűdségből nem akarták megszeretni őket. A basszeros – énekes Adhan brazil mezben nyomta ezzel is kifejezve, honnan jött. Egy pár szám erejéig kalapban is nyomta, amiben eléggé idiótán nézett ki, de ezt el lehet nézni neki, mert a zene elég súlyos és egyértelmű volt mindenkinek. Akármennyire is metálos fílingje volt zenéjüknek én rengeteg punkos témát is észleltem, ami nem volt alaptalan, mert a koncertjük felétől fogva előtérbe kerültek a tuka-tuka, gyorsabb témák is. Tehát az emberek vették a lapot, de nem volt klubszétszedés, bár egyik koncerten sem történt az előbbiekben megemlített pozitív, vagy negatív atrocitás, hehe. Nem nagy hely ez a Rézmál, de miután jöttek egy páran a brazilok koncertideje alatt, olyan érzése volt az embernek, mintha rengeteg ember lenne itt ma este. Mondjuk ekkorra már voltak szép számmal. A Korrozaonak ebben az évben jelent meg új nagylemezuk „Mecanismo do horror” címen, aminek a borítója is kifejez mindent. Persze nem maradhatott el a Sepultura „Bloody roots” c. klasszikusa sem, amit sokan elnyomnak, de én már láttam olyan brazil bandákat, akik nem nyomták ezt a Seput, illetve, aki nyomott Seput (pl: Questions), ők is a thrashesebb korszakot erőltették. Azt kell, hogy mondjam, hogy azért ezek a témák is, amiket puffogtattak a srácok olyanok voltak, hogy érződött a zenén, honnan jöttek. Jó koncert volt a braziloké, kíváncsian vártam, mit nyomnak honfitársaik…

De még előtte harmadik zenekarként lépett a kis színpadra az első koncertet magáénak tudó HxAxS, akikből 2 tagot ismerhettek más bandákból, méghozzá dobos poszton, mert ott xcsonteex (Hold x true, Motivation) illetve gitárnál, mert ott Máté nyomta (Another way, Kötelező közhelyek, stb), tehát koncertrutinból nem volt hiány, csak a másik két tagnak, Csirkének (basszus), illetve Robikának (ének), akiken azért látszott, hogy kicsit, mintha zavarban lennének. Maga a koncert kb 20 perc volt, ami tartalmazott 3 feldolit is (Strife-force of change, Black falg-fix me, Unbroken-fall on proverb), de ezek mellett volt kb 3 saját szám, ami olyan disszonáns, paraszt, gyors témákból álltak. Első koncertnek nem volt rossz, lehetett volna jobb is, de talán a sok ismerős, akik eljöttek a koncertjükre, ők talán hangulatilag jobbá tették a bulit, ha nem is mozogtak, de a jelenlétükkel.

Szerintem a német THE GENTLE ART OF CHOKIN’ koncertje alatt voltak a legtöbben ezen az estén. A srácok pontosan Hamburgból érkeztek, de nem az ezelőtti estén, mert ők is turnén vannak, szintúgy, mint a brazilok, hogy arcunkba vágják ezt az írtó durva, remekül előadott thrascore-t. Sok cuccot hoztak ők is, amin tudott játszani minden banda, ezért is külön köszönet nekik, illetve a braziloknak, mert az ő fejeiket illetve ládáikat is lehetett használni. A legújabb anyaga a bandának a Shitstorm-val kiadott közös split, s az is arról árulkodik, hogy nem akármilyen lehet ez a zenekar élőben. Igazunk is lett, mert, amit ez a 4 ember leművelt a színpadon illetve a színpad előtt, az nem volt egyszerű. Nem volt számok között papolás, szövegelés, néha beoltották egymást vicces szövegekkel, amikből nem értettem mindent, de lényegében 20-25 perc alatt minden számot eldaráltak, méghozzá elég ütős formában, szóval nem lehetett panasz a produkcióra. A dobos Ralf-ot ismerhetjük a My own victim nevű bandából (lehet, hogy nem így hívják és kapufát rúgtam), akik jó pár éve nyomták a gödöllői Trafóban a From ashes rise, meg az efféle király bandákkal, s ott szegény Ralfnak elloptak egy pár dobuccát, s mikor megtudta, hogy a bandát Gödöllőn akarjuk elszállásolni, akkor kicsit kiakadtak, de végül erre nem került sor. A lényeg, hogy a dobos srác, aki elég nagydarab egyén volt az, aki úgymond vitte a bandát, biztosan ő az arca a zenekarnak, ő foglalkozott a merch cuccokkal, vele lehetett a legtöbbet kommunikálni. Az ő koncertjük is isteni volt. Az én órási pechem ezen az estén egy másik helyen való kötelező megjelenésem volt, mert a zenekarommal fel kellett lépnünk egy helyen nem messze innen, de a buli sajnos elmaradt, tehát feleslegesen mentem el, de siettem vissza, hátha elcsípek még valamennyit a koncertekből, de ez sajnos nem történt meg, ezért kimaradt az életemből a CRUST DIVISION bulija, ami állítólag elég jó volt. Valaki szerint nem volt annyira crust a zene (mondjuk szerintem az, mármint a hallottak alapján), sok embernek bejött, nem tudok nyilatkozni. Mondjuk nagyon szívesen megnézetm volna a Paracatu-ból érkező arcok koncertjét, s külön köszönet nekik is, hogy eljöttek erre a bulira. Nem semmi, amennyit koncerteznek, de hát végülis így kell ezt csinálni. Kár, hogy nem szereztem tőlük sem merchet, anyagot, így hát marad a szemét internet.

Mikor visszaértem a helyre, akkor láttam, hogy a MEMPHIS.ATTACK.KAZAHSTAN 2 tagja egy művégtagot, pontosabban egy testet fognak a kezükben, ami szerintem gipszből volt, s mindenki azt dobálta a helyen, ebből kifolyólag arra gondoltam, biztos sikere lehetett a koncertjüknek, ahol szintén Radics Gábor nyomja, aki a DOD-ben is (mint utólag meg tudtam, a DOD-ből sajna kiszállt). A zenéjük, amit myspacen hallottam, az egy noise-os elektro-s cucc benyomását keltette, azt, hogy élőben milyen volt, azt nem tudom, annyit tudok, hogy discmannek is nyomultak a srácok. Jó kis este volt 6 bandával, a szervezés korrekt volt, nem csúszott ki senki semmilyen időkorlátból. Köszi mindenkinek a segítséget, a badnáknak. Remélem a jövőben is tudunk bulikat csinálni. Bár lehet, hogy hétköznapra nem kéne ennyi bandát berakni, de most ebben az esetben jól sült el.

www.myspace.com/gentleartofchokin
www.myspace.com/korrozaopunk
www.myspace.com/crustdivision
www.myspace.com/hxaxs
www.myspace.com/cschc
www.myspace.com/imgonnadieinmyownfuckinvomittonightbaby

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek