2023. november 25. @ Budapest, A38 Hajó
Koncertek szempontjából kétségtelenül hosszú, ám annál tartalmasabb hét áll mögöttünk. A 20-i hetet hétfőn a Lorna Shore és társai nyitották, azután érkezett negyedmagával szerdán a Fear Factory, nem is beszélve a pénteki Krzysztof Drabikowski féle Батюшка, Kanonenfieber és Uburen triászának estjéről, hogy csak a legnagyobb fővárosi bulikat említsem. Ebbe a háborgó tengerbe lavírozta bele két este, 24-én és 25-én, az A38 hajóját Kátai Tamás a Thy Catafalque-al.
Tekintve, hogy a Kanonenfieber-t és Батюшка-t semmi pénzért nem akartam kihagyni, továbbá a Thy Catafalque munkásságából a 2011-es Rengetegen kívül a Naiv, a Vadak és legfőképpen az Alföld, tehát az utolsó három munkájukat tartom igazán kiemelkedőnek, ezért a dilemma hamar megoldódott, a 25-i koncert megtekintésére vállalkoztam, ahol a fiúk–lányok a 2018-tól napjainkig megjelent lemezekről játszottak. Volt még egy személyes ok is, ami a szombati nap választását preferálta: rendkívül kíváncsi voltam, hogy az általam oly nagyra tartott utolsó album (amelyről néhány hónapja lemezismertetőt is készítettem) dalai hogyan szólnak élőben. De ennyit a motivációkról…
Nyilván nem kell bemutatni az A38-at senkinek, mert mindenki tudja, hogy a hajó hozzávetőleg 300 fő befogadására képes nézőterén a legjobb hely a korán érkezőké. Éppen ezért már kapunyitás előtt 30–40 perccel több tucatnyi rajongó, vendég, illetve sajtós várakozott a bebocsátásra. Előbbiek szerencsésebb helyzetben voltak, az ő beléptetésük pillanatok alatt lezajlott, így mire mi odaértünk már vagy félszázan tartózkodtak a színpad előtt. Ebből kifolyólag kénytelenek voltunk a légbefúvó alatti lépcsőn helyet foglalni, amihez viszont ezt megelőzően vissza kellett menni a ruhatárba a pulóverekért és sálakért.
A koncert előtt most nem volt időm utánanézni az előzenekaroknak, így a színpadra lépő Arottenbit (egy tolvajmaszkos úriember) performanszát sehogy sem tudtam hova tenni. A műfaji tekintetben nagyjából az electro, az industrial és a dupsep vonalán lavírozó produkció abból állt, hogy emberünk különféle elektronikus és Nintendo hangokra, kezében egy Nintendoval szaladgált vagy épp színpadi kukáját borogatta, esetleg a közönség tagjaival pogózott. Rögtön rá is ragadt a nem túl elegáns „kukás csávó” vagy „kukarugdosó srác” becenevek valamelyike. Előadása legnagyobb hányada, illetve az LSDJ vagy a Demo ’94 számok összességében mondjuk egy rockdiscoban az esemény fénypontjai lennének, ám itt különösen idegenül hatott. A 30 perces műsort néhány tucat érdeklődőnél nem is nézték többen.
Az olasz Master Boot Record nem kevésbé nyújtott extrém előadást. Tematikáját tekintve – a 80-as és 90-es évek PC-beállításaira és játékhangjaira ráhúzott zene – jól illeszkedett az Arottenbit-hez, de szerencsére mentes maradt a fölösleges színészkedéstől. A trió avant-garde chiptune metalja – különösen a CONFIG.SYS, a DOOM, a CASTLEVANIA és a záró BAYAREA.BMP riffhullámai akkora ugrálásra késztették a jócskán megszaporodott nézőközönséget, hogy szinte csoda, hogy uszájunk nem rugaszkodott neki ismét a Duna hullámainak. Miközben hallgattam a sokak számára delíriumos produkciót és néztem a kivetítőn az évtizedekkel ezelőtt született számítógépes játékokról készült bevágásokat, azon töprengtem, vajon miért érez valaki nosztalgiát a maguk idejében is idegesítő csipogások iránt, mi több, teszi azokat a zenei koncepciója alapjává? Talán eleve a fiatal generációnak szól! Nem tudom, ámbár tőlem ’oly távol áll ez az egész, mint Makó Jeruzsálemtől, mindenesetre azt meg kell hagyni, nagyon leleményes volt az egész. Kicsit utánanézve kiderült, hogy a 80 perces előadásuk során a legtöbb számot a 2019-es Warez, a 2016-os C:\CHKDSK /F, illetve a tavalyi Personal Computer lemezükről játszották. Amennyire észrevettem ez utóbbi album három számát az előzőkéhez képest valamivel hidegebben fogadták még a galeri legnagyobb rajongói is.
SETLIST: NWOSHM.TXT CONFIG.SYS DOOM ANSI.SYS GOLDEN AXE IRQ 2 CASCADE IRQ 0 SYSTEM CLOCK 80486DX CASTLEVANIA 8086 FTP COMMAND & CONQUER 80386 BAYAREA.BMP
Hangsúlyozom, nekem egyik előzenekarral sincs gondom, miként tisztelem a művészi intuíciót és az alkotói szabadságot egyaránt, ugyanakkor vallom, hogy mindennek megvan a maga helye és ideje. Miként az étteremben sem fogyasztunk a drága fő fogás előtt tepertőt, avagy egy templomban sem szokás mozifilmet vetíteni közvetlenül az istentisztelet előtt, úgy talán itt sem kellett volna közel kétórás blokkot szentelni e két, ennyire más stílusirányzatot képviselő bandának, ráadásul összességében többet mint Kátaiéknak. Önmagában, egy külön estén végig nézve mindkét csapat föllépése párját ritkítaná, ám egy Thy Catafalque előtt ez nem pusztán sok volt, hanem egyenesen sokkoló, amit a nem megfelelő hangosítás tovább tetézett. Egyfelől a kukarugdosást kísérő sípoló, berregő, kattogó Nintendo soundok, másfelől a mindenféle bugyuta PC és játékhangok rákeverve a bivalybaszó pengetésre és a dobhártyaszaggató technikás dobolásra, nagyon sokakban nem a kívánt tidal wave vagy shock wave hatást érték el, hanem az egyszerű apátiát. Számos embert láttam, akik a fülüket fogva inkább elhagyták a küzdőteret. Ettől sokkal profibbak szoktak lenni a technikusok, szóval nem értem az egészet – lehet, hogy ez még számukra is újdonság volt.
Őszintén bevallom, az járt a fejemben, hogy egyszerűen otthagyom a rendezvényt és hazamegyek. Jobb belátásra igazából csak a fedélzeti kocsmában uralkodó hangulat, a felhajtott két pohár gin, valamint az a vicces figura térített, aki szólt, hogy „végre kezdődik a Thy Cataflám”.
A Master Boot Record után körülbelül negyedóra – húsz percnyi átszerelésre volt szükség, majd felcsendült a Szíriusz. Remek nyitány, amit bármiféle átvezetés nélkül, mintha csak egy szám volna, követett a Szamojéd Freskó. Ötletes párosítás, brutál jól előadva! A gitárok és a dobok varázslatos összhangján és a modern megszólaláson kívül a magyar scream király, Bokodi Bálint játéka nyűgözött le. Zseniális, amit ez a tag az élő fellépések során leművel! A folytatásban a Hajnali csillag érkezett, ezúttal a bevezető, azaz a rendkívül idegesítő narráció és a jazzes felvezető nélkül. A hegedű-betét elhagyását azért sajnáltam, e nélkül elsőre kicsit herélt benyomást keltett, bár a szépséges Horváth Martina és Dudás Ivett énekespárosa ezt pillanatok alatt felejtette, ekként a közönség harsogó tapsolással jutalmazta a darabot. A show a Sáremberrel folytatódott, ami soha nem tartozott a kedvenceim közé, de Dudás Gábor hangjának köszönhetően, most sem okozott gondot végighallgatni. A 2018-at követő lemezek közül a Geometria albumot hallgatom a legkevesebbet. Ennek oka, hogy véleményem szerint talán itt van a legtöbb szélsőséges zenei koncepciókilengés, amit a Balra a nap némiképp „hippis beütése” jól prezentál. Mindenesetre a csajok könnyed tánca és búgós éneke teljesen megidézett, s végre végig tudtam – életemben talán először – hallgatni ezt a számot. Magunk mögött hagyva a nyugodtabb vizeket, jött egy lényegesen nehezebb tétel, A bolyongás ideje. A három vokálból egyedül a Martináéval voltamm megelégedve; Gáboré túlságosan hátul hallatszott, Ivetté pedig alig-alig. Sokkal nagyobb élményt nyújtott ettől a Kalákafeldolgozás, az Embersólyom, melyet a közönség is torkaszakadtából énekelt. Jó ötlet volt lezárásba Gábor vokálját beépíteni, ekként nemcsak tompították a túlzott feminin hatás élét, hanem egyenesen felrobbantották a nézőteret, hiszen mindenki magából kielve tombolt. Egy karcos férfihang be is kiabálta a felkonfot mondó Kátainak, hogy „Szeretünk”. A félidőhöz érve, A valóság kazamatái következett. Ámbár Gábor és Bálint a lelküket kikiabálták, valahogy azt éreztem, hogy ez csupán valamiféle töltelék a nagy bumm előtt.
Nem tévedtem, mivel a Napút közmegegyezéssel az egyik vitathatatlanul dobogós Thy Catafalque szerzemény. A Spoty-n csak én lejátszottam már vagy százszor. Élőben még csak most debütált a Hajó. Srácok miért dugdostátok ezt eddig? Szenti Árpád ütései, a nagybőgő, továbbá Dudás Gábor lágy, ugyanakkor dallamos éneke ismételten óriási ovációt okozott. A dobok különösen fantasztikusan szóltak a Szélvészben is, ami a jó dalszerzést még magasabb szintre emelte. A Piros-sárga, Vörös András és Czimmermann András személyében újabb vendégzenészeket szólított a színpadra, akik játékukkal kilóra megvették a showt. A projekt gerincét képező, folyamatosan jó minőségű riffscraft ezúttal ugyancsak magasra tette a lécet. Nem volt hiba, eltévedt bosszúság vagy kétségbeesett trükközés, ehelyett a Thy Catafalque ismét a gitár vezérelt dallamra összpontosított, s harcos tempóban rázendítettek a Sazrvasra, vagy ahogy egy részeg közbe vetette, a „Sztarwarsra”. Minekután a szóviccre senki rá se hederített, emberünk jobbnak látta becsatlakozni az üdvrivalgásba. A publikum tehát tombolt, vagy százan pogóztak. Mindnyájan nagyon élveztük, de én már tűkön ültem, hogy mikor lesz már az új albumról ismét eljátszva valami. Így teljesüljenek a kívánságaim! Máris megszólalt az Alföld egyik legjobb vágása, a Csillagot görgető! Mit mondjak? Hangulatkeltésben az első, hiszen élőben legalább annyira szívbe markoló, mint felvételről, nem hiába énekelte a dalszöveget szinte mindenki Gáborral. Most pedig következzen egy találós kérdés: Jó nyers és dallamos riffekkel van felszerelve, amelyek szárazon, hidegen és nagyon sötéten szólnak, olyan hanggal, melyek egyértelműen démoninak tűnnek, és bár nem teljesen agresszív, mégis megfagynak tőle az erek, miközben eláraszt bennünket a halálfélelem. Ha még nem sikerült kitalálni melyik számra gondolok, annyit segítek, hogy Bálintnak van köze hozzá. Igen, ez A csend hegyei, ami szintén most debütált, s olyan keményen szólt, hogy azt hittem megnyílik a Duna alattunk! A végéhez közeledve a zenekar egyáltalán nem mutatta a fáradság jeleit. A testen túl egy az egyben megismételte az előbbi pokoljárást. Hogy ne lankadjon a figyelem, megérkezett a Thy Catafalque újabb csodafegyvere, Veres Gábor, aki a hátborzongató, fűrészelő riffözönt hajtotta igába a tőle megszokott kissé kántáló, morgó vokállal. Bálinttal kiegészülve ebben, valamint a zárótételként funkcionáló Mólóban, egeket rengető alakítást nyújtottak.
SETLIST: Szíriusz Szamojéd Freskó Töltés Hajnali csillag (without intro) Sárember Balra a nap A bolyongás ideje Embersólyom (Kaláka cover) A valóság kazamatái Napút Hajó (live debut) Szélvész Piros-sárga Szarvas Csillagot görgető A csend hegyei (live debut) Testen túl Móló (ful version)
A rendezvény után a tömeg elég lassan oszlott. Aki eddig nem tette szétnézett a mörcs háza táján, ahol szép számban lehetett kapni a Master Boot Record és Thy Catafalque pólóit, cd-it és bakelitlemezeit, illetve kitűzőket. Ezzel szemben többen felhajtottak még egy sört, esetleg a földszinti mosdó előtt sorakoztak. Több panaszt hallottam, hogy célszerű lett volna az emeleti mellékhelységeket is megnyitni. Nade mindent egybevetve, Kátai Tamás alakulata újfent egy bravúros koncertet adott, és csak az előzenekarok miatt nem jelentem ki, hogy ez volt számomra az év koncertje.
