Koncertbeszámolók

Týr, Bornholm, Damned Spirits Dance – Koncertbeszámoló

2007. július 09. Budapest, Rocktogon

Furcsa előérzetünk volt a koncertet illetően: a Rocktogon színpadának méreteit ismerve erős kétségek gyötörtek, hogy el fognak-e férni. Kisebb agyalás után persze legyintettük, hiszen tudtuk, hogy a zene majd kárpótolni fog mindenért. Így is volt. Annak ellenére, hogy a Tyr Alhana táborbeli fellépése hogy be volt harangozva, a Rocktogoni pedig mennyire nem volt, rengetegen jöttek el.
Mindjárt az elején egy -számunkra eddig ismeretlen- fiatalabb banda kezdett: a Damned Spirits Dance érdekes, tiszta énekkel és keményvonalas metal riffekkel összepakolt zenéje egészen szokatlan volt számunkra. Még a fellépés alatt az énekes sajnálkozva közölte, hogy hiányzik a szintisük. Ettől eltekintve a banda összességében zeneileg nem volt rossz, bár egészen biztosan nem úgy szóltak, ahogyan kellett volna. A zenében elég sok oda nem illő rész volt hallható, néha furcsán hatottak a gitártémák, de nekem az a benyomásom, hogy a Damned Spirits Dance fejlődőképes banda. Ha a produkció hiányos mivoltát nem nézzük, a fellépés nem sikerült rosszul. Bőven van még hova fejlődni, de alapnak nem rossz az, amit a banda ezen az esten produkált. Néhánytíz kíváncsi metaller tartózkodott még ekkor a teremben, de így ebben a szűkebb körben is érezhető volt egy kisebb hangulati megugrás. Az együttes csak néhány számot játszott, de azok a hossz miatt a tervezett játékidőt némiképp túlhaladták. Mindezek után az énekes elnézést kért, majd további jó szórakozást kívánva átadták a helyüket a Bornholmnak.

Rövid szünet után a banda már fel is állt: a néhánytíz fős gárda ekkorra már olyan 40-50-es körré bővült. Miután a Bornholm a lovak közé csapott, nyomban elkezdett felforrósodni a hangulat. Az igazi pagan blackes beállás, az egész imázs, a zene hangulati értéke szerintem tökéletesen passzolt az egyébként jóval lightosabb Tyrhez. Az eddigiektől eltérően a közönség talán kicsit közönbösebben fogadta a bandát, de talán ez annak köszönhető, hogy a teremben a folk és a black fanok aránya erősen a folk irányába tolódott el… mivel a banda pediglen elsősorban black, másodsorban pagan, várható volt ez a reakció. Én személy szerint mindenesetre nagyon élveztem a koncertet. Véleményem szerint a Bornholm a hazai pagan színtér legjobb bandája – a Turulvér és mások mellett: kidolgozott zenéjükkel, összehangolt játékukkal engem már jó ideje bűvöletében tart. Olyan számok hangzottak el, mint a 2005-ös Northwind, vagy az új lemezről a Light Burst Into Flames On The Horns Of Baphomet. Az előadottak közül egyértelműen az Acheron -amiből klip is készült- és az utána következő Cry, Raven, Cry szólt a legjobban: ez utóbbinak láthatóan sokak örültek, mert ekkorra már majdnem a fél koncertközönség rázta a fejét a dübörgő zenére. Meglepetésként ért ezután az, hogy a banda egy Emperor feldolgozással zárta a produkciót. Before-nak elsőrangú, de azért jó lenne többször is látni az együttest a koncertest főszereplőjének is. A feladat az volt, hogy a Bornholm hangulatba hozza a közönséget: nem értem azokat, akik vígan sörözgetve a pultnál lemaradnak egy ilyen a remek pagan koncertről. Én butaságnak tartom kihagyni az előzenekarokat, de úgy tűnik még mindig ez a szokás. Sajnos.
A Bornholm fellépése után hosszas átszerelés következett: elsőként a Tyr dobosa jött fel a színpadra, hogy összerakja a szerelését, aztán a többiek is behangoltak. Nem volt semmi az, amikor a gitárokat a kezükbe vették: a hangszerek mindegyikén a megszokotthoz képest plusz egy húr volt látható, amit mi, mint hangszerekhez nem értő amatőrök, megcsodálhattunk, és jelezte számunkra, hogy azért a Tyrre nem hiába szokták a prog jelzőt sem használni. Miközben a bandatagok a színpadon ténykedtek -majd ismét levonultak, amikor már 9-et mutatott az óra-, a közönség önmagát gerjesztve egyre inkább forróvá tette a hangulatot. Ahogyan egy jó folk közönséghez szokás, hangos marháskodás, söröskorsó-lengetés, kedélyes csevelyek és baráti összeakaszkodások közepette hamarosan felhangzott a “Tyr, Tyr, Tyr!” kántálás. Miután az izgalomba jött tömeg -ekkor már talán 100-an is lehettek a teremben!- már egyre idegesebben követelte a főszerepet játszó dán bandát, a fények váratlanul kialudtak, a Tyr tagok pedig egyenként fellépkedtek a színpadra, ekkor már félmeztelenül, kicsit autentikusabban. És elkezdtek zenélni.

Már másodikként megkaptuk az egyik legnagyobb slágerüket, a Regin Smidurt, úgyhogy elég hamar felforrósodott a koncert: sokan követték is az együttes példáját és félmeztelenre vetkőztek igazi viking harcosokhoz méltón. A színpad előtti téren hamarosan a könnyedebb hullámzás középfinom pogóba ment át: a keménymagot jelentő 8-10 fős vikingkedő gárda együtt headbangelt, ugrált, amennyire a hely engedte. Ezen belelkesülve mindjárt mások is követték a példát, majd az igazi északi sörlengető folk hangulat az egész koncertközönségre átragadt. Élmény volt látni, ahogyan a zenekar arcán látszódott az öröm, ami elképesztő energiát adva nekik felpörgette a koncertet.

A következő hangulati tetőpont a Lord Of Lies volt, amelynek nem éppen rövid szólórésze méltán mozgatta meg a koncertezőket. A szám után a lelkes gárda spontán tapsolni és énekelni, az együttes a basszeros pedig ezen felbuzdulva hangszerével és mindig mosolyra forduló vidám, kacsintgatós attrakcióival adta is közönség alá a lovat. A Hail To The Hammer himnusza alatt az emberek összekarolva együtt hullámoztak a zenére, ezek után pedig hangosan kántálva a Ramund Hin Unge c. dalt követelték. Az énekes mosolyogva legyintett, mert még másik két szám hangzott el, mire a Ramund Hin Unge-re került volna a sor. A The Wild Rover teljesen el is feledtette, hogy még nem hangzott ez ekkor már régen áhított dal. Mindez után hasonlóan ahogy bejött, a banda ki is vonult.

A közönség hangos “We want more!” kántálásba kezdett, ahogy azt szokás. A meglepő itt az volt, hogy a ráadást érezhetően őszintén, szívből követelte mindenki. A Tyr egyszerűen nem mehetett ekkor még el, szóval a bandatagok lassan ismét visszatértek a színpadra. Az énekes-gitáros megkérdezte, hogy melyik számot szeretné hallani a nagybecsű: elhangzott halkan pár cím, például a Rainbow Warrior, de a Ramund Hin Ungét követelő hangos bekiabálások elnyomtak minden más lehetőséget. Végül a közönség meg is kapta, amit már olyan régen szeretett volna. Az emberek egyre inkább a finish hangulatába kerültek: lassan vége a koncertnek, mindenkinek gyorsan ki kell élnie magát. A színpad előtt senki se kímélte a mellette állót: az eddigieknél lendületesebb pogó, össznépi összeakaszkodás, a lehető legszélesebb ívű, leggyorsabb headbang és minden, ami egy csatabárdos viking harcos dicsőségére válhatna: a koncert keménymagja keményen meghajtotta magát az utolsó 5-10 percben. A szám végére a közönség talán már nagyon elfáradt – ami nem is csoda: a sok mozgolódás addig hevítette a beltér hőmérsékletét, ameddig a hőmérő 60 fokot nem mutatott! – így beletörődően konstatálta a koncert végét. Bár, ki tudja. Talán ha még egyszer megmutatjuk, hogy milyen hangosak vagyunk, ahogy azt az énekes többször is kérte a koncert alatt, kaptunk volna még.

Talán még nem is voltam ilyen jó folk esten, leszámítva a Skyforger múltkori, hasonló kaliberü fellépését… minden megvolt, aminek meg kell ilyenkor lennie: megfelelő közönség, igényes bandák, jó szervezés, és ha még szűkös is, de jó hely. Azt hiszem érdemes lesz elnézni legközelebb is. Reméljük a Tyr minél hamarabb visszatér Magyarországra.

Készítette: Tysson-Lar
Kiegészítette: conatgion

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek