2008. február 1. @ Budapest, A38 Hajó
A Powerground Management szervezésében
FELLÉPŐK: Watch My Dying, Cadaveres, Insane, Nervekiller, Chaos of Disorder, Silent Decay
A lassacskán nagymultú Stagediving feszt 5. alkalommal került megrendezésre az A38 hajón, ami egy nagyon jó döntés volt a szervezők részéről. A WMD körül forgó party-éjszakába végre egy igazán színvonalas helyen vethettük bele magunkat. Sajna vidéki vagyok és persze hogy nem indult olyan busz amivel időben felértem volna… Így az ígéretes metalcore röffenet Chaos of Disorder-ről frankón lekéstem.
Na de volt ami kárpótolt. Alig adtam le a cuccaim, már mordultak a Nervekiller gitárjai. Az ózdi illetőségű Nervekiller a nagy WMD fanoknak ismerős lehet, ugyanis Attila csiszolgatja itt is a húrokat. Rövid hangolás után bele is csaptak a lecsóba, csak úgy fröcsögött a vastagság az arcomba. Egy teljesen új felállást láthattunk a színpadon. A legtöbbször instrumentális muzsikát most kiegészítette egy marcona szőrös fiatalember, akire messziről azt hittem h a Stereochrist Dávidja, de nem, Magyarország szült nekünk még egy hangot. Mondjuk Ő inkább dörmögött, de hatalmas whiskey-s dallamokat is hozott a Nervekiller súlyos, komplex zenéjébe. Remélem marad a felállás, mert kishíján nadrágot kellett cserélnem. Röpködtek a grindok, a Meshuggah-s szólók és a fejkapkodós témák. Abban a félórában, amit a zenekar nyújtott, elgondolkodtam azon, hogy ha ők nem tapossák ki az effajta muzsika magyar ösvényét a nemzetközi underground-erdő felé, akkor a szomszéd falu legnagyobb anyadisznaja sem fogja. Se szó se beszéd elvonultak a színpadról.
Feltűnt a mostanában állandóan úton lévő Insane, akik világszerte aratják mostanában a babérokat. Úgy gondolom jó ötlet volt ez a nem is olyan régi vokalistacsere, mert az új srác orgánuma elképesztően széles skálán mozog, és felemelően tisztán szólaltatja basszgitáros cimborájával a kétszólamú énektémákat is. A zenekar úgy szólt mint egy studioalbum, ami nem is csoda persze egy ilyen helyen, de mégis azért kevesen képesek arra, hogy ne csak a technika nyújtsa mindíg a maximumot. A közönség még annyira talán nem vette a lapot, de elkezdett gyülekezni a tömeg, és ha kellett azért néha hallatott magáról egy picit.
Az Insane finom bulija után következtek C-ék, avagy a Cadaveres. Telt a terem, becsomagolódott a színpad, előkerültek a kamerák. Mindez egy bizonyos DVD miatt. A színpad teljesen törzsi jelleget öltött, A srácok igazán megtettek mindent azért, hogy ne csak a zene alapozza a hangulatot. Volt fényshow és még egy lufi is előkerült (lehet, hogy volt több is), ami bennem egy bizonyos régi tízéves jubileumi fehérvári koncertet idézett meg, fel is pörögtem rendesen. Soul of a new breed nóták töltötték ki a programot, megspékelve egy Unholy Spirittel, és egy vadonásújdonat dallal, aminek sajna a címére nem emlékszem, de nagyon ígéretes kis nauta volt. Volt ám Blood Stained is, ami nem igazán velős együtthatója egy C koncertnek, épp ezért nagyon-nagyon örült neki mindenki. És hogy véletlenül se hagyjon alább a hangulat a srácok dob-perka jam-mel és egy extra hangszerrel -a SOANB dalban- szórakoztattak minket. Nagyon jó koncert volt, a tüdőmet kiköptem utána, annyira nem bírtam egy helyben maradni.
Fel voltam spannolva a következő koncertre, ami nem volt más mint az est újabb fénypontja: a Watch My Dying. A színpadot a carbonba burkolózott hybridek vették át, akiket jópár éve a húsmágnes-korszakban láthattunk csak utoljára. Műanyag-illat járta át termet, dermedt próbababának érezte mindenki magát a teremben. Aztán végre fény költözött az életünkbe. Felejthetetlen műsort adtak nekünk WMD-ék. Annyira felejthetetlent, hogy ők is rögzítettek minden pillanatot, volt amit kétszer is, mert DVD meg klipp lesz belőle. Szerintem teltház volt, bár elől voltam ezért nem vagyok benne biztos de a 10 négyzetcentiméternyi férőhely szerintem ezt akarta bizonyítani. Új nóták, régi nóták, nagy slágerek, nagy csigolyavonások jellemezték azt a bő-szűk (kitudja???:D) órát, amit az arcunkba pumpáltak. A 73 kilós Gábor, aki 14 éve növeszti a haját, újra öltönyben jelent meg a színpadon, reméltem hogy a próbababák mellé a régi csillivilli rucik is talán előkerülnek, de persze ez már nem az a felállás. A programból nem hiszem, hogy bárkinek újat mondanék, de szemezgessünk: Nicht for dem kind, Állami sláger 2x, Eredeti testforma, Elsőbbségi, Klausztrofónia, meg persze Fényérzékeny és Carbon… Aki nem volt ott nem is ember, csorgassa a nyálát a DVD-re…:)
Teljesen offon voltam, szóval levezetésképp tökéletes volt a müncheni Silent Decay, kliséktől nem mentes, de azért igéretes másodvonalas metalcore muzsikája. Aki rajongója a műfajnak, szerintem jobb ha utánanéz a bandának, hiszen már a második albumukat népszerűsítik a német srácok. Két szám közt felcsendült egy két Pantera riff is, ami visszatudott volna rántani a hempergésbe, de sajna a srácok csak szórakoztak…:D Egy nagyon ötletes dolgot viszont meg kell említenem: az énekes srác csuklószorítójáról egy síp lógott, amit nem félt használni a mikrofonba sem, ettől néhol grind-os lendületet kaptak a nóták és hatalmas idea volt egy ilyen zenébe beletenni, mert a grindos lendület mellett az itt-ott Born From Pain-re hajazó bunkó dzsidzsi riffeket elég katonás színben tűntette fel, ami egy ilyen szigorú alapokkal rendelkező zenekarnál igazán nagy előny lehet. Összességében a buli ötcsillagos volt, aki nem hiszi járjon utána.