2022. október 8. @ Ausztria, Bécs – Arena
A Vienna Metal Meeting egy – leginkább black-death-doom és ezek vadhajtásai köré burjánzó – meglepően fiatal kétnapos mini(?)fesztivál a szomszédban. Ha minden igaz, akkor 2015-ig nyúlik vissza a története, tehát még 10 éves jubileumát sem ünnepelte (plusz a koronavírus miatt elmaradt alkalmak ugye…). Ehhez képest a kapunyitástól szinte zárásig tartó tapasztalat alapján, lazán rámondtam volna, hogy egy nagy múltú, régről bejáratott fesztivál, olyan gördülékeny és a rajongókat végletekig kiszolgáló profi szervezés uralkodott végig. Rutinos koncertlátogatóknak nem kell bemutatni az érzést, amikor egy tényleg jó koncertet szétbasz elront a pocsék lokális megvalósítás. Nos, ettől itt nem kell tartani.
Rögtön egy szégyenteljes vallomással indítom a koncertek taglalását. Nem elég, hogy csupán a szombati napon vettem részt, de ott sem minden koncertet láttam, esetleg csak egy-két dal erejéig kaptam el némelyiket. Ennek nem az az oka, hogy egy rohadt disznó vagyok, aki jött megnézni valami divatbandát, de amúgy leszar ignorál minden ismeretlent, sőt, de egyrészt értelemszerűen voltak programütközések (bár legfeljebb, másrészt az egyik kisebb teremben meet and greet események zajlottak, meg fogsz lepődni, de szintén vérprofi módon és hát ilyenkor előbújuk az emberből a fanboy. Viszont akikről szó lesz: Samael, Asphyx, Nacrophobic, Gaerea, Gaahl’s Wyrd, Saor és a legnagyobb meglepetés, a Plaguepreacher. Kezdjük is rögtön velük, mert érdemes. Tipik fesztiválhelyzet, délután 3, kisszínpad, első kis helyi zenekar, a szerető családtagokon és a már félrészeg sulis haverokon kívül csak néhány lézengő nézi meg őket, mert hát mégiscsak szól valami élő zene, teljen az idő. Ez utóbbi csoportba tartoztam én is. És itt jött a már emlegetett nagy meglepetés, ugyanis a salzburgi brigád lenyomott egy olyan elementáris erejű fél órát, amit black metalban már rég tapasztaltam. Valahol a Marduk/Ragnarok környékén kell őket keresni, szegecsek, vér, fordított kereszt, Trve Kvlt!!! Viszont az egész körítés nem tette őket a műfaj paródiájává, sokkal inkább megerősítette a kegyetlen, kíméletlen zenét. Erőteljes ének, feszes riffek, dühöngő dob, minden. Az előadásmód mégsem volt öncélú, érződött az elszántság, a műfaj iránti alázat. Nyilván évtizedekre visszanyúló profizmusról nem beszélhetünk a még nagylemezzel sem rendelkező horda kapcsán, de minden szerethető gyermekbetegségével együtt ez a koncert magasan kiemelkedett nem csak a VMM programjából, de az utóbbi idők black metal koncertjei közül is. Simán ott lenne a helyük pl. a Marduk következő turnéján. A setlistről fogalmam sincs, de a maximum létező 10 dalukból kb. 6-7 elhangzott.
Kevésbé tudok ódákat zengeni a Gaerea koncertjéről, akik az aznapi nagyszínpadi programok kezdték, és lemezem rendkívül izgalmasok. Lemezen. Kitűnő elegyet kínálnak a black-death-okkult-atmoszférikus-satöbbi turmixból olyan színvonalon, hogy egy-egy lemezük igen jó kis utazás a sötét univerzumban. Ennek megfelelően vártam is a mély zenei barangolást, ami, ha csak pusztán a muzsikát nézzük, akár be is következhetett volna. De a performansz (vagy mi) valahogy teljesen értelmezhetetlenné vált számomra, részben az énekes extrém gesztusai, részben a hangszeresek hardcore-szerű szaladgálása miatt. Értettem, hogy milyen energiákat szerettek volna átadni, de azt nem értettem, miért olyan formában, ami nem simul ahhoz a zenéhez, amiben el lehetne merülni. Ha hagynák. Műsoruk gerincét egyébként az aktuális lemez, a Mirage adta, és két dalt szántak nekünk a Limbo albumról, szóval minden adott volt egy egyedi (black) metal élményhez. Kár érte.
Gaerea setlist:
Conspiranoia
Salve
Deluge
Mantle
Urge
Laude
A Gaerea-t követő (és annak jelenlegi turnétársa) Saor munkássága eddig ismeretlen volt számomra. Két szerzeményt csíptem el a műsorból, ami itt kb. 25 percet jelentett egy figyelemre méltó folkos, költői (de azért illendően blackes) világban, ami első hallásra határesetnek tűnik egy keményzenei fesztiválon, de nem az, ha hozzátesszük, hogy a turnécsomag főzenekara az utánuk következő Gaahl’s Wyrd. Harmadik alkalommal látom/hallom élőben a korábbi Gorgoroth-dalnok (bár ez a jelző már jóval kevesebbszer kerül elő, mint korábban) saját formációját, de még mindig nem tudnám megmondani, milyen műfaj. Úgyhogy erre most kísérletet sem tennék. Ami viszont biztos, rendkívül érdekes, magával ragadó minden egyes koncertjük. Gaahl borzasztó szuggesztív előadó, beszippantja az embert az általa (és nyilván a zenekar által!) teremtett atmoszféra, amiben az a legszebb, hogy a zene semmilyen irányban nem túlzás. A dalok enyhébb és súlyosabb részei tökéletes összhangban vannak. Természetesen pár Gorgoroth klasszikus is elhangzott a biztonság kedvéért, de a Wyrd zenéje bőven izgalmasabb azoknál. Bármikor szívesen megnézném újra, továbbá mindenkinek ajánlom, aki picit nyitottabb a műfaji kereteket illetően.
Saor setlist:
Origins
The Awakening
Aura
Tears of a Nation
A black metalos műfajtágító utazások után elérkezett a mély death metal ideje. A „hollad Katona Főnök”, azaz Martin Van Drunen vezette Asphyx régi szerelmem, még a Last One On Earth albummal vettek meg kilóra, de azóta is csípem valamennyi munkájukat, így itt mindenféle elfogulatlanságot nélkülözni fogok. Tökéletes volt. Death/doom, se több, se kevesebb. A teljes életműből válogatva játszottak, töményen, súlyosan, kíméletlenül, a legutóbbi lemez, a Necroceros egyik gyöngyszemével, a Botox Implosion-nel nyitva. Death the Brutal Way, Deathhammer, Forerunners of the Apocalypse, Last One on Earth … igazi slágerparádé! Egy baj volt a bulival, gyorsan véget ért.
Asphyx setlist
Botox Implosion
Molten Black Earth
Death the Brutal Way
Asphyx (Forgotten War)
Deathhammer
Knights Templar Stand
Scorbutics
Wasteland of Terror
The Nameless Elite
Forerunners of the Apocalypse
The Rack
Last One on Earth
Mégpedig azért, mert jött a Necrophobic, akik szintén az egész életműből szemezgettek, külön örömömre elhangzott a Tsar Bomba nóta is, amit egy jólbebaszott lelkes rajongó folyamatosan a koncert után is a zenekar épp merchpultnál levő tagjainak ordítozott. Izmos, vastag, zord és nem mellesleg látványos koncert volt egy nagyon szerethető bandától, ám túlzás lenne azt állítani, hogy a kötelezőn túl bármi extra történt volna. De talán nincs is ilyenre szükség, pont úgy volt elég és jó, ahogy volt.
Necrophobic setlist
The Infernal Depths of Eternity
The Call
Black Moon Rising
Mirror Black
Mark of the Necrogram
Devil’s Spawn Attack
Tsar Bomba
Blinded by Light, Enlightened by Darkness
The Nocturnal Silence
Egyszer egy Samael kritikában olvastam, hogy a régi Samael fanok elutasítják a Passage utáni lemezeket, merthát micsoda dolog az. Én ennyire sarkosan nem fogalmaznék, de az tény, akár tetszik, akár nem, a svájci Locher-fivérek tábora két részre osztható, a pre-Passage és a post-Passage fanokra. Minden bizonnyal nem ismeretlen az olvasó számára, hogy a Passage lemezzel a Samael „áttért” a klasszikus blaszfémikus feketefémről a blackes elemeket azért felvonultató, de sokkal több elektronikus elemet beépítő industrialabb metalra (ami aztán elég jól hatással is volt sokakra, sőt, szerintem még a Rammstein is bőven nyúlt a post-Passage érából).
Na de a lényeg, hogy egy megosztó, ám szerény véleményem szerint korszakos, zseniális lemezről beszélünk, aminek (a tavaly aktuális) 25. születésnapja alkalmából jól meg is turnéztatták azt. És milyen jól tették. Egy az egyben eljátszották a teljes lemezt, végig. Amikor felcsendültek a Rain kezdő taktusai, nos ez az a rész, amit nagyon nehezen tudok szavakkal elmondani. A Passage végigjátszása hibátlan és vérprofi volt, Vorph igazi frontemberként csak annyit mozgott, vezényelt, amennyi „jól állt” a produkciónak, Xy pedig hátul valóságos boszorkánykonyhát működtetett a dobokkal és az szintikkel. Külön dalokra nem szedem a Passage-blokkot, mert semmi értelme nem lenne. Olyan teljesség volt ez, mint a Mayhem De Mysteriis turnéja pár éve. Ám azzal ellentétben a lemez utolsó hangja után nem ért véget a koncert, a Samael megajándékozott minden még egy blokkal, amiben már vegyesen szerepeltek pre/post-Passage dalok. Az ős blackereknek kedvezve elhangzottak olyan ópuszok, mint a Son on Earth, a Baphomet’s Throne, az industrial vonal szerelmeseinek pedig többek között a zseniális Luxferre vagy a Reign of Light.
Most összeszedem magam és megpróbálom megfogalmazni, miért olyan fasza is ez: mert a Samael black metalja jó volt és jó is a mai napig, de az a húzás, amit a Passage hozott, olyan dimenziókat nyitott meg, amikről vétek lenne, ha nem tudnánk. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ez a koncert is bebizonyította, hogy a Samael zenéje élőben (is) nem azért ilyen korszerű és kivételes, mert a korai rossz lett volna, hanem mert olyan spektrumot tár elénk, amit ritkán tapasztalhatunk.
Samael setlist:
Passage:
Rain
Shining Kingdom
Angel’s Decay
My Saviour
Jupiterian Vibe
The Ones Who Came Before
Liquid Soul Dimension
Moonskin
Born Under Saturn
Chosen Race
A Man in Your Head
Encore:
Samael
Luxferre
Son of Earth
…Until the Chaos
Infra Galaxia
Reign of Light
Baphomet’s Throne
Black Supremacy
Összességében egy jó érzékkel összerakott műsort nyújtott a nagyszínpad szombati programja, mely kellően szélesen mozgott a fent taglalt műfajok között, ám nem lépte át azok képzeletbeli „határait” olyan módon, hogy bárki is kilógott volna a sorból. Még a Saor sem.
Ami a kisszínpadot illeti, a Samaellel turnézó Diabolical koncertjét meg szerettem volna nézni, de ők olyan tömeget vonzottak be a kis helyre, hogy csupán az ajtóból tudtam nagy nehezen 3 dalt végig fülelni, azok rendben voltak, enyhe egyhangúságuk ellenére is.
Sajnos a többi bandából egy-egy dalt hallottam futólag, így komolyabb véleményformálástól tartózkodnék (pedig a Fuoco Fatuo-t már korábban kinéztem magamnak).
A fesztiválélményről még annyit, hogy az Asphyx, Gaahl’s Wyrd, Necrophobic és a Samael esetében szervezett meet and greet eseményen lehetett részt venni egy külön teremben (jól ott is voltam mindegyiken), ami mindig pontosan kezdődött és annyi kötetlenséggel, hogy mindenki válthatott pár szót az előadókkal, persze aláírások, közös képek kíséretében. Mondjuk az Asphyx számára az egész este egy meet and greet volt, mert a koncertjük után egész a feszt végéig kint voltak a közönségben :). Kulturált módon, rendesen haladt ez is, mint minden. Értsd: nem volt hosszú sor a kajánál, piánál, volt bőven wc, ülőhely, terasz (onnan néztem végig a Passage lemezt, fantasztikus volt), kerthelyiség, szóda ingyen, ésatöbbi ésatöbbi.
Logikus lenne azt mondani, hogy ez a fesztivál legyen egyre nagyobb, de szívem szerint annyit kívánnék, pontosan ilyen maradjon.
