Koncertbeszámolók

VII. Metal Karácsony – Koncertbeszámoló

2007. december 21. @ Debrecen, Új Vígadó

FELLÉPŐK: Kalapács, Nemo (Nightwish tribute), Death Warrant, Invader, RockZone, Harm Inc.

8-kor érkeztem a debreceni Új Vigadóba. Jó volt újra idejönni, utoljára még a Chromized Landen voltam itt. Sajnos mire ideértem, az est első fellépője a HARM INC. már a húrokat pengette. Gyorsan megkaptam a pecsétemet és már mentem is a színpadhoz. Valahogy a zenekar másképp szólt, vagy talán másképp hatott rám, mint bármely előző koncertjük. A szám amire beértem, hangzott inkább egy -és most lehet kövezni a hasonlatokért- egy stoner Stereochristhoz, mint egy thrash Slayerhöz. A félig hörgő témáktól eltérve, iszonyat jó „éneklősebb” hang jutott a füleimbe. Látszott azért az énekesen, hogy nem volt a legjobb formájában. Később tudakoltam meg tőle -koncert után-, hogy beteg volt. A cuccosok nagyon jól szóltak. Talán az egyik legjobban, mióta a Vigadóba járok koncertekre. Szerintem legalábbis. Számokat megemlítve a szokásos Harm Inc. dalok csendültek el, – Gyermekgép, Abszurd motivációk, ami nagy kedvencem – és pár új dal, azt hiszem. A zenekar utolsó száma egy Pantera – Walk c. feldolgozás volt, ami iszonyatosan szólt. Amit sajnáltam, hogy a színpad előtt pár ember csápol, a többi ember pedig hátul állva tisztelte meg a zenekart. Setlist: Civil veszteségek, Labyrinth of Deception, Abszurd Motivációk, Gyermekgép, Strength Beyond Strength, Use My Third Arm, Drag The Waters, Living through Me, 5 Minutes Alone

Nem úgy, mint a balmazújvárosi DEATH WARRANT black-death metal formációt. Alig telt el két hét és újból itt vagyok a zenekar egy újabb buliján. Első számuk a Chapter from a Storm már megmozgatta a közönséget, ami körülbelül olyan 100 ember környékén lehetett. Subáék szemmel láthatóan élvezték a bulit, néha-néha elég viccesre fogva a figurát. Például a gitáros, Kezo egy kis ugrálós, táncikálós részt is lenyomott nekünk pár másodperc erejéig. Az est egyik meglepetése egy Sepultura – Manifest c. szám feldolgozása volt, amit jól előadtak, csupán Suba olvasta a szöveget. Elég jó felkonferálást kapott a szám, ha kitalálta volna valaki, hogy melyik szám, kaphatott volna egy alsónadrágot, de senkinek nem kellett. 🙂 Az est folyamán hangzottak el még olyan számok, mint a dallamosabb Pagan Goddes, a Sword, And we All, de feldolgozásoktól se voltak mentesek egy Dissection és egy Burzum keretében. A Burzumot hatalmas hangerővel fogadta a közönség, és itt hágott a hangulat a tetőfokára. Utolsó számuk, ami már a vissza-vissza után volt, egy saját szám – személyes kedvencem – a Racket 5 volt. Setlist: Chapter from a Storm, Dissection, And we all…, Sepultura – Manifest, Sword, Burzum, Pagan Goddes, Racket 5

Az est harmadik zenekara a NEMO (Nightwish Tribute) zenekar volt. Nem is tudom hol kezdjem a dolgokat. Nézhetném lenéző szemmel a zenekart, de ha azt mondom rossz volt, nagyot hazudnék. Első hallásra nem volt megnyerő az énekes, Kiss Enikő hangja, de ahogy telt az idő rájöttem, hogy elhamarkodottan ítéltem. Az első szám a „The Kinslayer” volt. A színpad előtti tér ismét telve volt emberekkel, jóval többen, mint az előző zenekaron, pedig azon se voltak kevesen. Szerintem a kétszázat is megütötte a látogatók száma, de sajnos erről nem tudtam információt szerezni. A színpadon se sűrűn volt hely, a zenekar ugyanis 7 tagból állt. Egy ének, két vokál, két szólógitár, egy basszusgitár, dob és billentyűs. Később tudtam meg, hogy a zenekar fele Rocksuliban is játszik. Lényegében a Rocksulinak köszönhető, hogy létezik ez a zenekar. A hangosítással egyetlen problémám volt. Volt ahol a szintetizátor nagyon hangos volt, de volt mikor a gitártól süketültem meg. De azért nem volt vészes a dolog. Az éneket és a vokálokat érteni lehetett, a gitárok se gerjedtek, semmi baj nem volt. A zenekar legjobb feldolgozása talán a The Phantom of the Opera volt szerintem. Nagyon adta minden téren. A férfi vokálos hangja az, ami nagyon tetszett az összes számban, nagyon jól adta elő a számokat. Más szemmel sajnos nem éreztem a számokban azt a dinamikát, ami a Nightwisht jellemzi. Inkább úgy éreztem, hogy „felmegyünk a színpadra és Nightwisht játszunk a zenére szomjazó közönségnek.” Nem tudom, de nálam alapvető egy zenekar színpadi mozgása. Hát a Nemonál ezt valahogy nem vettem észre. Semmi mozgásuk nem volt. A vokálos hölgy egész koncerten mereven állt a mikrofon előtt és hát a gitárosok se vitték túlzásba a dolgot.

Az énekesre visszatérve voltak olyan részek, ahol a hölgy nagyon jól visszaadta Tarja hangját, de volt olyan rész, ami nagyon nem tetszett. A kiéneklésekkel szerintem viszont gondok vannak még, engem legalábbis zavart, hogy nem úgy hallottam vissza egyes számokat, mint ahogy én azt megszoktam. Így volt a billentyűssel is. Néhol iszonyat jó volt, máskor meg sértette a hallójárataimat. A gitárokkal viszont nem volt annyi gond, csupán egykét pontatlanság volt, amit észrevettem. Ami érdekes volt a zenekar koncertjén, az a zenekarok bemutatása volt a Kiskarácsonyra. Elnézést kérek a zenekartól, de nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Összességében van mit fejlődni a zenekarnak, de egy nagyon jó tribute bandát hoztak így is össze, aminek elég komoly jövője is lehet. Setlist: The Kinslayer, Ever Dream, Deep Silent Complete, Tutankhamen, Walking in the Air, The Wayfarer, The Phantom of the Opera, Nemo, Wanderlust, Wish I an Angel, Over the Hills and Far Away, Kiskarácsony, Wishmaster

Az est negyedik fellépője, a heavy metalban mozgó INVADER zenekar volt. Hangulatilag szerintem ők vitték a prímet eddig, legalábbis én nagyon jól éreztem magam rajtuk. Egy introval kezdték az esti bulit, majd a „Hány esély kell” című számmal folytatták. Zeneileg egész konkrét zenekar volt szerintem, de ahogy elnéztem, másnak se volt baja a stílussal. Igaz, kevesebben voltak már a színpad előtt, mint az előző zenekarnál, de ez sem volt elhanyagolható létszám. Szövegileg tipikus heavy. Ide is leírom a koncert csúcspontját. Számomra az Ossiantól az „Élő sakkfigurák” volt. Ez az egyetlen szám, amit szeretek az Ossiantól, úgyhogy kénytelen voltam megtisztelni őket egy kis headbanggel. A hangzás nem volt rossz, sőt egész jó volt. A sakkfigurák mellett még egy Pokolgép – Kár minden szó feldolgozás is volt, ami egyik személyes kedvencem a Géptől. Setlist: Intro, Hány esély kell…, Vámpírváros, A kívülálló, Ébredj!, Új király, Egy életre szól, Csak Te!, Élő sakkfigurák, Szabadon…,. Fellázadtam…, Pokolgép – Kár minden szó

Az utolsó előtti fellépő, a sokak által annyira várt főzenekar a KALAPÁCS volt. Kalapács Józsi hozta a szokásos formáját, mozgatta a tömeget rendesen. Utoljára EFOTT-on láttam őket, de már akkor is nagyon jó bulit csináltak. Az est folyamán ők voltak az egyetlen zenekar, ahol fellépett egy nagyon csekély technikai malőr és minimálisan gerjedtek a cuccok egy rövid ideig. De Kalapács a hangmérnökkel együttműködve, hamar megoldották a problémákat. Pokolgép számokat is játszottak szokásukhoz híven, mint például az „Itt és most” és a „Gépinduló”. Jó volt nézni, ahogy a közönség együtt énekli a számokat. Ahhoz képest, hogy az idő már éjfél után járt, nagyon sokan voltak a Kalapács koncertjén is. A csúcspont talán itt a „Bűnöm a Rock” c. szám volt, ami az utolsó volt a fellépésen.

Úgy látszik a tömeg kitombolta magát, mert a következő koncerten, ami a ROCKZONE zenekar fellépése volt, eléggé gyér tömeg volt jelen. A Rockzone is egy intróval kezdte a bulit. Főként -szerintem- a zenekar ismerősei vették az irányt a színpad felé, volt aki kamerával vette fel a koncertet. Az első szám a zenekar névadó száma, a Rockzone volt. Az énekesnek nem volt olyan rossz hangja, de sajnos nem az én stílusom ez a zene. Dallamosabb rock zenét játszottak, könnyed énekkel. Kis böngészés után jutott a tudatomba, hogy a zenekarnak ez volt az első bemutatkozó koncertje. Ahhoz képest nagyon jól játszottak a fiúk. És legalább mozogtak a színpadon. Setlist: Intro, RockZone, Új álmok, Még egy nap, Ember leszek, Dob szóló, Csak én, Boszorkány, Ki emel fel, Valaki vár, Vihar előtt, Vége

 

Kapcsolódó cikkek

VIII. Metal Karácsony – Koncertbeszámoló

MelancholyR

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek