VII. The Chromized Land – Koncertbeszámoló

2008. augusztus 22-23. @ Debrecen, Új Vigadó

Immár hetedik alkalommal rendezték meg Debrecenben a The Chromized Land fesztivált, idén is az Új Vigadóban. A Neochrome zenekarból még az év elején szállt ki az énekes, Peter D. Maniac, aki a rendezvény főszervezője, de ez a váltás nem befolyásolta azt, hogy ismét jó nevű zenekarokat hozott Debrecenbe.

Az első napot a debreceni Bloodlust nyitotta meg. Ők a Tears of Christ utódzenekara, játszottak is pár számot a régi időkből. Egy fiatal srácokból álló, tehetséges death bandáról van szó, akik a saját számok mellett feldolgozásokat is játszanak, mint például a Deicide-tól a Scars of the Crucifix-et, vagy a Christian Epidemictől a Gyászt (ezt ezen a bulin nem nyomták). Ezzel a két számmal szerintem elég jól be lehet lőni a stílusukat. Magas- és mély hörgés, gyors- és gyorsközép tempós zúzdát kaptunk, amire a relatíve korai kezdés ellenére is elég sokan tették tiszteletüket a színpad előtt.

A hangosítás azért hagyott némi kívánnivalót maga után, hiszen a szólókból eléggé kevés jött át, inkább a gitáros kezét kellett figyelni, hogy észrevegyük, hogy most egy szólót kell keresni a tamok rengetegében. Nem mindig lehetett meglelni… A srácokon és a közönségen semmi sem múlt, méltó kezdete volt a napnak.

Másodjára a nyírbátori Mortem csapott a húrok közé. Ők már lassan állandó vendégei a debreceni nagyobb szabású koncerteknek, tavasszal játszottak az Underground fesztiválon is. Akkor egy fantasztikus hangulatú bulit nyomtak, viszont az Azfeszten nem igazán jött ki a lépés. Kíváncsi voltam, ma melyik arcukat mutatják meg. Szerencsére az elsőt. Ismét nagy buli kerekedett az industrialos effektekkel tűzdelt death metalt toló banda koncertjéből. Jött a nép, headbangelt a nép, és élvezte a nép. Persze ez visszahatott a bandára is. Játszhattak volna kicsit többet… El bírtuk volna viselni.

Harmadikként a szentesi Gholgoth következett. Durva, csépelős black metalt játszanak, nem kis technikai tudással, viszont a zenéjük nekem nem jött át igazán. Lehet, hogy a hangzás volt a ludas benne, de inkább egy agresszív massza volt a játékuk, nem nagyon jöttek ki azok a dallamok, amiket át szerettek volna adni. Az ilyen típusú gyors, durva zenéknek ez a hátulütője, hogy ha nem az igazi a hangosítás, akkor töredéke jön csak át mind hangulatilag, mind zeneileg. Persze sok embert ez nem nagyon érdekelt, és headbangelt, tombolt rendületlenül.

Az est és a fesztivál főzenekara, a debreceni Neochrome következett. Hatalmas rajongói bázisa van hazai pályán, amit természetesen nem győznek megköszönni nekik a színpadról. Mégis megtették: nyomtak egy irgalmatlanul nagy bulit. Az énekes posztot a gitáros Vee vette át Maniac távozásával, és szerencsére nem volt színvonalesés sem zeneileg, sem énekügyben. Marha jól együtt van a csapat. Amit meglepetten tapasztaltam, hogy egy billentyűssel bővült a felállásuk, amiből viszont az égvilágon semmit nem lehetett hallani… Nem tudom tehát eldönteni, mennyiben járul hozzá a zenekar teljesítményéhez. A többi hangszerrel nem volt semmi probléma, szépen ki lehetett venni a gitárokat, talán basszusra lehetett volna azonban adni még. A programjukban túlnyomórészt az új Downfall/Collapse albumról játszottak, de volt az Out of this Cage a demójukról, valamint a Misantrophy pt. II. a Manifestation… -ről, és egy Hypocrisy feldolgozást is. A közönség pedig tombolva és nagyon jó hangulatban honorálta nem kis mozgással a fesztivál szülőbandáját.

Րket a budapesti Baskíria követte. Pogány black metalt játszanak a jobbik fajtából, nem gyenge koreográfiával. Arcfestés, szöggel kivert bőrök, láncok. Mindenképpen hangulatfokozók. Miként a zenéjük is. Közép- gyors közép tempós, magyar számaikkal hamar belopták magukat a black metal rajongóinak szívébe. És szerintem a rajongók is az övékbe, hiszen fergeteges fogadtatásban részesítették őket.

Kezdett a nap örömzenébe átcsapni, amikor sajnos le kellett menniük a színpadról, átadva a helyüket a szintén budapesti Tesstimonynak. Ők Magyarország egyik legismertebb death metal bandája, rengeteg nagy és külföldi koncerttel a hátuk mögött. Nagy koncert ígérkezett. De nem lett az. Ami azonnal elvette a kedvemet az egésztől, az egy eléggé nagyképű üzenet az előző bandának, meg a számok közötti konferálásokban lévő arcos, trágár szövegek. Még akkor sem kellenének, ha egy világsztár bandától jönnek. A zenéjük pedig eléggé messze áll a világsztár bandákétól. Nem a tempóval van nekem bajom, de valahogy élettelen volt a produkció. Üresek a szólók, és a beleélés sem volt követendő. Igaz, volt vagy két óra, mire ők következtek, de pár szám után elszállingóztak az emberek, akik végigtombolták az őket megelőző lelkes zenekarok bulijait. Én is közéjük tartoztam…

A második napot a nagyváradi Spiritual Ravishment kezdte. Րk voltak a fesztivál egyetlen nem magyarországi bandája. Pörgős, néha ritmusorientált, brutális death metalt nyomnak egyetlen gitárral, ami az elején kicsit megijesztett. Szerencsére nagyon jól áthidalták azt a lehetőséget, hogy üres legyen a szóló. Szépen egybe is gyűlt a közönség egy kis headbangre, ami mindenképpen elismerés a bandának. Amivel viszont nem voltam maradéktalanul elégedett, az ismét a hangzás. Alig lehetett elkülöníteni azt a három hangszert is, ami vont ugyan le a koncert élvezeti értékéből, de szerencsére volt miből levonni…

Őket a mosonmagyaróvári Depths of Depravity követte. Ha az előző zenekar brutális volt, akkor ők extra brutálisak… Szélvészgyors tempók, tökös hörgés, magával ragadó energia, néha egy-két belassulás, majd ismét a csépelés. A hangosítás ismét lehetetlenné tette a maradéktalan élvezetet, hiszen lehetett választani a helyezkedéssel, hogy melyik hangszert akarja az ember maximálisan hallani, míg a többiből csak egy kaotikus masszát. Én a basszust választottam, és nem bántam meg. Félelmetes technikai tudásról tanúskodik az villámgyors, változatos és ezer hang per szekundomos játék. Szabad szemmel is nehéz volt követni a játékát, nem még füllel… És ha még a többi hangszert is hallhattam volna tisztességesen…

Harmadikként a Dim Vision, a debreceni death metal élet meghatározó zenekara lépett fel. Mióta csak hárman maradtak, nem igazán láttam tőlük felejthetetlen fellépést. Egyáltalán nem a technikai tudás vagy a nem elég jó számok indokolták ezt, hanem inkább az, hogy ez egy két gitáros zene. Erre most sem cáfoltak rá, hiszen két gitárral még nagyobbat rúgott volna az a bizonyos ló, ami most sem rúgott kicsit. Kicsit a basszus oldalára állva sikerült ellensúlyoznom a hangosítást, és itt gondoltam először, hogy a Dim Vision koncerten IS jó. Mert hogy lemezen igen, ahhoz kétség sem férhet. Mintha a koncertjeiken megszokott embermennyiség is jelentősen megduzzadt volna, a srácok pedig izzadságos munkával le is hengerelték őket. Az elmúlt év Dim Vision koncertjei közül magasan ez volt a legütősebb.

Րket pedig az általam leginkább várt zenekar, a tatabányai Agregator követte. Idén nem az első bulijukon voltam, és bárcsak nem az idei utolsón is… Ismét kegyetlen nagy banzájt csaptak. Timonnak, a zenekar (többek között) hangosítójának hála, fantasztikusan szólt a cucc. Hát igen, így is lehet. Csak foglalkozni kell(ene) vele… Isteni számok, nagyon jó előadás, hasító szólók, érthető, mély szövegek, odaadás a srácok arcán… Mi kell több? Maximum több játékidő… Játszottak persze a srácok, amennyit lehetett. Régi számokat, újakat, jókat és még jobbakat. A nép pedig mi mással köszönhette meg? Headbanggel, tombolással, egy elégedett nyelvcsettintéssel a végén, hogy jövőre ugyanitt, ugyanekkor…

Az ötödik a karcagi Vale of Tears volt. Dallamos thrash-death muzsikát nyomnak, pattogós ritmusokkal, jó kis szólókkal. Tőlük is láttam már olyan koncertet, ahol nem sikerült felpörgetni a közönséget, de itt nem volt nehéz dolguk. A debreceni közönség általában nagyon kitesz magáért, főleg, ha már rávezették őket a buli ízére. Ott folytatták, ahol Agregatoron abbahagyták. A hangolás alatt egy szusszanás, egy sör, aztán irány a színpad, hogy megtiszteljék a karcagi metalélet fő zászóvivőjét. Természetesen volt Desolate, volt Spiritual Swamp, The Mere Cypher és honorálás is mindezekért. Még felfokozottabb hangulatban várhattuk a záróbandát, aki nem kisebb név volt, mint a Bornholm.

Tavaly láttam őket a Gothica-n, a lemezükkel felvértezve, és irdatlan nagy bulit nyomtak. Ez sem maradt el tőle. Felspanolt nézősereg, olyan “slágerek”, mint a Cry, Raven, Cry, az Acheron vagy az On the Way of the Hunting Moon, garantált a hangulat. Szerencsére az Agregator koncertje után nem nagyon piszkáltak bele a hangosításba, így tényleg mindent ki lehetett venni, ami tovább fokozta a buli élvezeti értékét. A népet pedig nem érdekelte, hogy már javában két óra körül és ki tudja, mennyi szesz után járt, ment előre tombolni. Igazi örömünnepként zárult a fesztivál, és a közönség létszáma és hangulata alapján nem tudom elképzelni, hogy jövőre ne legyen egy még jobb Chromized Land. Pedig az ideit nagyon nehéz lesz überelni. Bár tavaly is ezt mondtuk…

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár