VIII. Christraping Festival – Koncertbeszámoló

2008. október 25. @ Budapest, Vörös Yuk

Az óraátállítás miatt az év leghosszabb éjszakája állt előttem október 25-én, és ezt hogyan lehetne jobban kihasználni, mint elmenni egy igazán jó underground zenei eseményre. Nem is kellett sokat keresnem, ugyanis a Vörös Yukba szervezett VIII. Christraping fesztivál plakátja felhívta a figyelmemet a 6 előadós rendezvényre, melyek közül ráadásul kettő csapat Franciaországból érkezett. Nos, ahogy láttam, nem csak az én figyelmemet hívta fel a fesztivál, a neve miatt ugyanis egy-két média erősen támadta, provokatívnak kiáltották ki, amiben igaz, hogy van némi ráció, de ez mégiscsak a 8. fesztivál ezzel a névvel, ezért a hirtelen felindulást nem igazán tudtam mire vélni. Szerencsére azonban az előzetes “riogatások” ellenére az este elejétől a végéig csak a zenéről, és a jó hangulatról szólt.

A belépéskor is már nagy tömeggel találtam szembe magam, szinte tele volt az egész Yuk, sok ismerős és már kellően jó hangulat fogadott. De természetesen nem sok időm volt “megmelegedni” az előtérben, mert már hallottam, amint Khrul csapata, a Funebre már az első hangokat próbálgatja a színpadon.

Igaz, ez sokáig még csak próbálgatás szintjén maradt, mert az egyik effekt csúnyán gerjesztett valamit, és eltelt egy kis idő, mire orvosolni tudták a problémát. Rájuk egyébként nagyon kíváncsi voltam, mert ugyan az idei debütáló albumot nem hallottam még teljesen, de Khrul zeneírói munkásságát ismerve merem borítékolni, hogy nem okozna csalódást (különösen az albumról hallott egy-két minta alapján). A színpadon természetesen két tag (Barglish és Oszlár Gergő) segítette ki őt gitáron illetve basszusgitáron, a többi, samplerről játszott hangszer mellett pedig dobgép tette “teljessé” a zenekart. Ahogy elnéztem, voltak páran, akik pont emiatt húzták kissé a szájukat, holott szerintem nincs semmi baj a dobgéppel, olykor teljesen más tónust adhat egy-egy zenének. Itt még ráadásul az image-hez is illett, ugyanis mindegyikőjük kifestve, napszemüvegben állt a hangszer mögé. Mondjuk ha nem tudtam volna, hogy körülbelül milyen zenét várhatok, akkor valamiféle industrial black-re számítottam volna a színpadkép alapján, de végül hamisítatlan black metalt kaptunk, mégpedig a kreatívabb fajtából, sokszor nagyon eltalált riffekkel és dallamos részekkel. Nekem tetszett, meggyőztek, és ahogy láttam, voltak, akik ennél a bandánál már kellőképpen bemelegítettek a hátralévő 5 csapat zúzdájára.

Az őket követő Teurgia csapatát már láttam élőben tavasszal, és akkor nagyon szimpatikus zenekar benyomását keltették, igaz a zenéjük akkoriban kevéssé tetszett, mint a színpadi játékuk. Ennek oka akkor még az volt, hogy zenéjüket egy kissé lassabbnak találtam, mint amit egy hasonló stílusban elvárna az ember, viszont a dallamok már akkor is megfogtak. Azóta megjelent a debütalbumuk, és szerencsére már több tetszetős, gyors témát találtam rajta, bár koncerten valahogy most is kissé lassabbnak, kevéssé lendületesnek éreztem a zenét. Ráadásul most a hangzás sem volt a topon, így a dallamok sem úgy jöttek át, mint akkor, és a hely szűke miatt a lendület sem volt akkora, hogy mély benyomást tegyenek rám. Ettől függetlenül még mindig azt kell mondanom, hogy profin adják elő a számaikat, sőt, maga a koncert is tetszett, egyszerűen csak nem a mostani volt a legjobb, én a tavaszi produkciót erősebbnek tartom. A közönséget szerencsére nem érdekelte a múlt felidézése és az ilyen alapú összehasonlítgatás, náluk már szinte tele volt a terem, és az emberek nagy része már nem csak álldogálni jött be.

Természetesen a magyarok közül a legnagyobb névnek a Baskíria számított az este, sőt, mint később kiderült, talán az egész estén őket várták a legtöbben. Már az elején nem igazán lehetett beférni, olyan tömeg volt, és Patkányék nem is kímélték őket, mindent beleadtak. Igazából ez egy olyan koncert volt, amibe nem lehet belekötni. A hangzás eddigre megjavult, jól szólt mindenki, a setlist remek volt – csak ennyire emlékszem, mivel most én is inkább a koncert élvezésével voltam elfoglalva – szinte minden szám bemondásánál elégedetten hördült fel a közönség, a színpadon folyamatos mozgás volt, a közönség első három-négy sora pedig hol a szövegeket üvöltötte, hol apróbb mosh piteket alakított ki magának. Ez tipikusan olyan koncert volt, amiről nem lehet túl sokat mondani, csak annyit, hogyha szereti az ember ezt a zenét, akkor ezt biztosan élvezte, kegyetlenül intenzív és profi produkció volt. Nem is nagyon gondoltam, hogy ez még überelhető lesz, az utánuk következő bandáknak feladták rendesen a leckét.

A magyar csapatok közül a levezető – vagy átvezető – együttes szerepe a nemrég újjáalakult Gomora nevű zenekarnak jutott. A formáció most négy tagból áll – az eredeti 6 helyett -, de ennél sokkal többet nem tudtam meg róluk. Zenéjük black metal, de sajnos kevés megjegyezhető témát hallottam tőlük, viszont ez itt nem is lényeg, mert ez egy afféle visszatérő koncert volt, sokkal inkább azon volt a hangsúly, hogy miként tudnak újra a színpadra kiállni. Abban pedig nem volt hiba! Láthatóan felszabadult volt a zenekar, élvezték a koncertet az első perctől az utolsóig, a Baskíriáék által bemelegített közönség pedig nem hagyta, hogy az izmai megmerevedjenek, bizony rendes mozgás volt itt is. Talán a basszusgitáros leányzó (!) lehetett volna még egy kicsit vidámabb, de még így is jó volt az összkép, a csapat egyben van, úgyhogy ezen nincs mit változtatni, viszont engem kevéssé fogott meg, mivel a zenéjüket nem találtam nagyon izgalmasnak.

 

Ezután pedig következhettek a külföldi, egészen pontosan a francia underground metal szcéna nagykövetei, elsőként a Svart Crown. Róluk elöljáróban csak annyit tudtam, hogy kissé ki fognak lógni a sorból, mivel inkább a death metal felé hajlik a muzsikájuk, így kíváncsian az első sor környékére merészkedtem, hiszen ez elég biztató volt. Azután amikor elkezdték a zenéjüket, elhatároztam, hogy az első sornál hátrább nem is megyek! Valami hihetetlenül jól eltalált zenéjük van, igaz, inkább death metal black-es elemekkel mint fordítva, de pont a megfelelő arányban. A gyors témák mellett természetesen sok melodikus is akadt, így gyakran eszembe jutott például a Belphegor neve. A lényeg, hogy minden számuk izgalmas és intenzív volt, arról nem is beszélve, hogy ezt hogy tolmácsolták a színpadon! Egy pillanatra sem álltak meg, mosolyogtak, arcokat vágtak, a közönséggel folyamatos interakcióban voltak, akik nem is voltak hálátlanok. Én viszont nagyon ideges lettem, amikor láttam, hogy pont náluk mondta fel a szolgálatot a fényképezőgépem, mivel rengeteg jó képet lehetett volna róluk készíteni! Mivel azonban így esett, a szám vége után már el is felejtettem a gondjaim és a kötelezettségeimet, és azon kaptam magam, hogy a szokásommal ellentétben már az első sorban bólogatok. Visszagondolva nem is volt ez olyan rövid koncert, de akkor mégis szerettem volna visszatapsolni őket, de nem jöttek már ki, úgyhogy összegeztem magamban a látottakat, és arra jutottam, hogy ez volt a legjobb koncert aznap este, és sejtettem, hogy a hátralévő banda nem tud olyat mutatni, amitől ez a véleményem megváltozna.

Az utolsó bandára, az Otargosra már kevesebben voltak kíváncsiak, az okát viszont nem igazán tudom, hogy miért. Szerencsére így is félig volt a terem, de azért kissé furcsálltam. A zenekar image-e nekem szimpatikus, mivel amúgy is nagyon szeretem a kvantumfizikát, de nem megszokott dolog ilyen dolgokról írni zenét. Sajnos azonban a zenéjükkel kapcsolatban már nem vagyok ennyire kibékülve. Egyszerűen leírható úgy, hogy szélvésztempójú black metal, sajátos atmoszférával de kevés variálással. A gond éppen a gyorsaságon volt, két-három szám után már unalomba fulladt a folyamatos – ám valóban rendkívül gyors és szépen, technikásan színezett – blast beat. Ugyan a csapat viszonylag tisztán játssza a black metalt, mégis néha hangulatában, tempójában és egy-két témájában az Anaal Nathrakh jutott eszembe – természetesen a Dark Funeral nyers black metal mellett. Րk is lelkesek voltak, de a közönség ekkorra már úgy nézett ki, hogy teljesen elfáradt, egy-ketten még ugyan headbangeltek, néhányan még a mosh pittel is megpróbálkoztak, de ez a zene ekkorra már túlságosan intenzívnek bizonyult. Mindenesetre a dobost élmény volt nézni, valóban nagyon jól és halálpontosan játszott el mindent, de a többiek sem vallottak szégyent. Ha teljesen meggyőzni nem is tudott a csapat, a figyelmemet felkeltette, a szövegek témája miatt, lehet, hogy kicsit utánajárok bővebben a zenekarnak.

Nehéz dolgom volt a kritika megírásakor, mert egyrészt sok zenekart láttam, sok élmény ért, másrészt az egész este egyformán jó volt az elejétől a végéig. Kiugró negatív esemény nem történt, a pozitív dolgokról pedig szinte ugyanazt tudnám elmondani minden csapatnál. A szervezők jól összeválogatták a nagy neveket, és a két külföldi – eddig ismeretlen – csapatból egy potenciális kedvencre is szert tettem. Annak külön örültem, hogy tényleg minden a zenéről szólt, a fesztivált kísérő mellékzöngék maximum csak említés szintjén kerültek szóba, de a hangulatot nem befolyásolta. Mindent egybevetve, kitűnő választás volt az év “leghosszabb éjszakáját” ezen a fesztiválon tölteni, úgyhogy remélem, ez a névválasztási mizéria nem tántorítja el a szervezőket a fesztivál folytatásától, akármilyen hivatalos formában is történjék az.

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár