2009. május 5. @ Budapest, Dürer Kert
Icons Of Evil Tour
A death metal elkötelezettebb híveinek alighanem ismerősen cseng a Vital Remains neve. Ezúttal az amerikai gyilkoló gép tette tiszteletét hazánkban, ajándékként pedig hoztak magukkal két hasonló körökben mozgó gárdát is, akik bizony lényegesen hozzájárultak az este sikeres végkimeneteléhez. A korábbiakban több változás is történt a fellépőket illetően, ugyanis eredetileg érkezett volna az Hour Of Penance, akik helyét az Order Of Ennead, valamint a Sludge nevű svájci formáció vette volna át. Ám néhány nappal az esemény előtt kiderült, hogy a Sludge mégsem jön, így alakult ki a végső, négy bandát számláló felállás. A Dürerben ezúttal csak a kis terem kopott kapui nyíltak meg előttünk, ami sajnos lényegesen rányomta a bélyegét a koncertek milyenségére.
A hazai Kill With Hate zenekar nyitotta az estét. Névről ismerősek voltak, de először volt alkalmam megtekinteni őket élőben. A csapat felettébb sokatmondó neve nyomban kivívta magának kezdeti szimpátiámat, így érdeklődve vártam a produkciót. Mikor azonban megpillantottam az amúgy is miniatűr, de ráadásként tökig zsúfolt színpadot, erős kétely fogott el: vajon fel férnek e a zenészek az emelvényre? Felfértek, viszont a hering-effektus elkerülhetetlen volt, jóformán a karlengetésen kívül semmilyen mozgásra nem volt lehetőségük. Emellett sokat mondok, ha 30-35 ember jelen volt. Az aktív cselekedetek kb. ilyen sorrendben követték egymást: egy helyben állás, karba tett kéz, egy korty sör. Tisztességgel eltolták a dalokat, próbálkoztak mozgásra bírni a jelenlévőket – mindhiába. Kár, hogy a körülményekből adódóan nem sikerült igazán emlékezeteset alkotniuk, ez azonban nem írható a zenekar számlájára. Maradjunk annyiban, hogy hálátlan szerep ilyenkor előzenekarnak lenni, mind közönség, mind hangzás szempontjából.
A terem továbbra is üresen tátongott, miközben a svéd Tribulationkezdett hangolni. Gyors babrálás a hangszereken, majd felhangzott az intro és belekezdtek az aprításba. Az első néhány szám alatt rettenetesen zavaró volt az ének fülsüketítő hangereje, de a későbbiekben kiküszöbölték ezt a malőrt és egy igazán élvezetes előadást láthattuk. Pillanatok alatt sikerült a ’90-es évek koncertjeinek hangulatát megidézniük, rögtön beugrottak a régi Mayhem felvételek az azt övező démoni, hátborzongató atmoszférával karöltve. Habár a vokalista véleményem szerint kísértetiesen hasonlított az Eluveitie-s Chrigel-re (még stílusában is), a műfaj köszönőviszonyban sem volt a folkkal. A srácok abszolút kompromisszummentes, old-school thrash-ben nyomultak. Volt mozgás, élvezték amit csinálnak és nem utolsósorban kiugró minőségű zenét hallhattunk, amit – a már mérsékelten gyarapodó – nép az inaktivitás átmeneti beszüntetésével tolerált. Ők tudtak a legjobban alkalmazkodni a szűkös helyhez. A teljes ismeretlenség sűrű homályából fedték fel kilétüket, mégis azt kell mondjam, a legjobbak ők voltak aznap. Jóleső érzés volt ez a fajta zene a maguk szimpatikus maradiságával a mai temérdek modernkedő banda között. Idén januárban jelent meg első albumuk The Horror címmel, érdemes belefülelni és némi figyelmet fordítani rájuk.
A rövid nosztalgia után következett a floridai Order Of Ennead, akik szintén pozitív benyomást tettek. Amit érdemes róluk tudni; az együttes frontembere az a Kevin Quirion, aki nemrég még a death nagyágyú Deicide-ban gitározott. Egy pár szavas bemutatkozás után nekikezdtek tavalyi, a zenekar nevével fémjelzett albumuk népszerűsítésének. Voltak izgalmas momentumok (az As Long As I Have Myself I Am Not Alone című szerzeményt ajánlom meghallgatásra), ill. megjegyezném, hogy John Li szólógitáros figyelemre méltó teljesítményt nyújtott, noha ránézésre a srácot maximum 18-nak saccolnám. A kellemes death alapokra érkezett blackes ének és a helyenkénti ízes szólózás sokat dobott a dalokon, mielőtt unalomba fulladtak volna. Az este folyamán még sikerült pár szót váltanom Kevin-nel – egy nagyon rokonszenves, közvetlen figura – és kiderült, hogy írják az új nótákat, valamint elmondása szerint jól érezték magukat első budapesti tartózkodásuk alatt. Visszavárjuk őket!
Elérkeztünk a fő attrakcióhoz, mikor is rövid átalakítás után ismét pillanatnyi sötétségbe burkolódzott a helység. A háttérben felcsendült a legutóbbi album felvezetője, majd megkezdődött az elmebaj. Két húzó embere volt a csapatnak, nevezetesen Scott Wily frontember és a basszer Gator Collier, akik folyamatosan magukra vonzották az emberek figyelmét – igyekeztek kihozni mindenkiből a kis(?) ördögöt. Eric Sagardia gitáros pedig precízen hozta a kötelezőt, nem érhette panasz teljesítményét. A nyitányban elhangzott az Icons Of Evil, a Scorned, valamint a közönség kedvenc Dechristianize. A hangzással nem voltak problémák, egész ütős volt a megszólalás, ellenben a folyamatosan áradó, kizárólagosan vörös fény nemhogy unalmas vizualitást eredményezett, de az ember már hajlamos volt úgy érezni magát, mint a fotó szobában a képek előhívásánal. Az idő haladtával ráadásul kezdett kicsit monotonná válni ez az irdatlan őrlés. A zenekart azonban még így is visszakövetelték idejük lejárta után, pár perccel meghosszabbítva ezzel az egy óra körüli szereplést. A tagok a buli befejeztével jó hangulatban, sűrű köszönömök következtében hagyták el a pódiumot.
Őszintén bevallom, néhány előzetes felvétel és az Evil Death Live DVD ismeretében valamivel többet vártam a Vital-tól, csalódást azonban nem okoztak és a többi külföldi csapat is tisztességgel húzta az igát.
Összességében érdemes volt kilátogatni és élvezni a túlnyomóan amerikai vonalas, régisulis death himnuszokat. Sajnos a hely adottságai és a közönség létszáma nem tette maradéktalanul lehetővé az önfeledt szórakozást. Biztos vagyok benne, hogy máskor más helyen, nagyobbat üthetne egy ilyen felhozatal. Reméljük a jövőben lesz alkalmunk ezt is megtapasztalni!
