Wacken Open Air 2008 – Koncertbeszámoló

2008. július 31-től augusztus 02-ig.@ Németország, Wacken

Idén minden eddiginél nagyobb durranással csábította a látogatókat a Schleswig-Holsteini Wacken Open Air fesztivál, hiszen nem kisebb név, mint az Iron Maiden tette tiszteletét az idén 19 éves rendezvényen.
A fesztiválra körülbelül 40 honfitársammal együtt különbusszal indultunk. Szerencsére a közel 18 órás utazás hamar eltelt a sok megállásnak és az útközben vetített DVD-knek köszönhetően. Az időjárás azonban nem hazudtolta meg magát, Hamburg közelében már erőteljesen esett az eső.
Sajnos az eső intenzitása Wackenben sem csökkent, így a karszalagok átvétele után szinte azonnal felépültek a pavilonjaink, hogy a kiszemelt kemping nyitásáig se ázzanak el a cuccok és persze mi se. Fél hétkor végre megkönyörültek rajtunk és elfoglaltuk helyünket a B campingben, amit a hangzatos nevű True Metal Way szelt ketté.

A sátorépítés után szinte egyből kidőltem, mivel 24 órája alig aludtam valamit. Délelőtt és délután a kisváros feltérképezése volt a feladat. A településről már szerintem máshol elmondtak mindent, így ettől eltekintenék, ebben a 4-5 napban valóban a metal paradicsoma. Apró, mindössze 2000 lelkes, pár bolt és kocsma szolgálja ki a 70000 fős tömeget, ami ilyenkor elárasztja. Vettem egy kebabot 3,5 €-ért, meglepően jóízű és laktató volt, nem úgy mint hazai társai!

A nap további része édes semmittevéssel telt, majd este nyolckor elindultunk megnézni a Metakillát, ami (mint gondolom azt sokan kitalálták) egy Metallica cover band. Útközben belenéztünk a wackeni tűzoltózenekar műsorába is. Nagy buli volt, a póznák tetején is emberek voltak, és a sörpadokon is végig álltak, táncoltak a fesztiválozók. A WET stagebe bejutni közel lehetetlen volt, így oldalról figyeltük a Metallica imitátorok műsorát, ami egy erős best of program volt többek között One-nal, Master Of Puppets-el, Enter Sandmannel. A pletykák szerint jövőre az eredeti is tiszteletét teszi a fesztiválon.

A Metakilla után kissé oszlott a tömeg, következett az észak-ír Sweet Savage. Róluk előzetesen annyit tudtam, hogy a Metallica nagy rajongójuk és a Kiling Time című számuk helyett kapott a Garage Inc lemezen. Valamint anno itt kezdte pályafutását Vivian Campbell is. Roy Haller és zenekara láthatóan nagyon élvezte a koncertet, Roy még a Metallica dublini bulijára is felajánlott mindenkinek egy vendéglistás helyet! Engem meggyőzött ez a 80-as évek legjobb pillanatait idéző zenekar, akkor egyáltalán nem bántam volna, ha ismét látom őket! Érdemes lenne minden Metallica rajongónak megismernie a zenekart, lehet, hogy utána még plágiummal is vádolnák Hetfieldéket!:) A koncert végén az Eye Of The Storm és a Killing Time került terítékre.

A Sweet Savage után a helyi kultikus figura, Mambo Kurt következett. Lehet, hogy intoleráns vagyok, de miután a South Of Heaven szintetizátoros meggyalázása után belekezdett a Number Of The Beastbe, hogy hasonlóképpen tegyen azzal is, inkább elmenekültem minél messzebbre, és csak a Rokkenre merészkedtem vissza, miután elmúlt a veszély.
Ott viszont nem csalódtam. A Rokken egy élő karaoke csapat, magyarán a delikvens felmegy a színpadra, és zenekari kísérettel énekel. Kivetítőn pedig megy a szöveg a közönségnek, hogy mindenki együtt énekeljen. Jó hangulatú egy óra volt, az elhangzottak között volt Maiden, Priest, Guano Apes, Dio, Ac/Dc és érdekességképpen még egy Radiohead szám is belefért a programba.

A Rokken után a mozinak kijelölt kivetítőhöz siettem, ahol a Global Metal német premierjét élvezhettem. Szerencsére a film angolul szólalt meg, így nem csak a németek érthették. Maga a film roppant gondolatébresztő és olyan helyeket mutat be, ahol az ember nem is gondolná, hogy komoly bázisa van a metalnak. Szingapúri, iráni, szaúd-arábiai, izraeli metalzenészek és rajongók beszélnek a metallal való kapcsolatukról. Egyes európai és amerikai emberek el sem tudták képzelni, hogy valaki ennyit küszködhet a kedvenc zenéi miatt. A filmben még Lars Ulrich is felülvizsgálta a letöltésekkel szembeni álláspontját.
A film után már szinte csak az alvás maradt, hogy csütörtökre kellően kipihenjem magam.

1. nap A Night To Remember

Ezen a napon láttam a legkevesebb zenekart, de egyben az Iron Maiden miatt ezt vártam leginkább.
Elsőnek az amerikai Nashville Pussy rock”n”roll showját néztem meg a Party Stage-n. A lepukkant kamionos kinézetű Blaine Cartwright és felesége (egyben a zenekar szólógitárosa, Ruyter Suys) által vezetett brigád mindent beleadott a rettentő hőségben, hogy szórakoztassa a műsorukra összegyűlt több ezer embert. Elhangzottak a csapat legnagyobb dalai a régi és az új lemezről egyaránt. A teljesség igénye nélkül: Say Something Nasty, Whiskey and hate, Hitchike to Cincinnati, High As Hell, Nutbush city limits, Piece Of Ass, Go Motherfucker Go.
Nagyon bejött ez a zsigeri rockzene így a fesztivál elején. Ruyter Suys felszántotta a színpadot, mindenféle elképzelhető pózban tépte a húrokat a gitáron. A koncert végén pedig egyenként kitépte őket az SG-ből, majd felmászott a színpad tetejéig a gerjedő gitárt a hátára vetve. Maga volt a megtestesült rock”n”roll! A túloldalt Karen Cuda többször szenvedett a hangszerével, többször állt meg hangolni és amúgy is inkább lehorgasztott fejjel játszott. Blaine Cartwright pedig ideális frontembere egy ilyen bandának, róla mindenki elhiszi, hogy esténként a füstös útszéli kocsmákban italozgat és csak a nők érdeklik ezen a világon. Szarkasztikus humora még jobban megdobta a koncertélményt számomra.

A Nashville Pussy után bejártuk a hatalmas Metal Marketet majd az ottani sátorban néztük meg Victor Smolski gitárklinikáját. Játszott saját szólólemezéről és Rage albumokról egyaránt, sajnos a közönséggel németül beszélt, így nem mindig értettem teljesen, hogy mit is mondd. Annyit azért sikerült megtudnom, hogy jövőre itt ünneplik a zenekar 25 éves jubileumát. A végén a Rocket Science szólóval búcsúzott a maroknyi közönségtől, hogy átadja helyét André Hilgers Rage dobosnak. A tudását az új Rage lemez első öt számának eldobolásával prezentálta.
A Metal Marketen amúgy minden kapható volt, mi szem szájnak ingere. Cd és bakelit ritkaságoktól elkezdve, táskák, pólók, bakancsok, kitűzők és még ezernyi más csecsebecse várt a rockerekre. Ha megengedhetném magamnak, könnyen százezres nagyságrendben tudtam volna vásárolni!

Mivel gyorsan repül az idő és a Leaves’ Eyes is lassan programja vége felé járt a Party Stage-en, így körülbelül az Iron Maiden kezdése előtt egy órával elindultam befelé, hogy megfelelő helyem legyen. Itt követtem el azt a szörnyű ballépést, hogy nem a Party Stagenél, hanem a True Metal stagenél akartam bemenni. Gyorsan körülvett a tömeg és bár gyorsan a bejárat közelébe értem, nem sokkal előttem megállították a tömeget, hogy akkor itt most nem megy be senki. Kijutni esélytelen, be meg nem engedtek. Hamar elég nagy népfelkelés alakult ki, többen áttörték a biztonsági kordont, valakik inkább elájultak! Kaotikus jelenetek voltak, ami csak fokozódott, amikor az Iron Maiden elkezdte. Akkor aztán minden mozdítható tárgyat is a secusokra próbált dobálni a tömeg. Szerencsére viszonylag hamar sikerült bejutnom, így azt is láttam, hogy benn még foltokban rengeteg hely van, nyugodtan jutott volna hely a kinn rekedt több ezer embernek!
Ami feltűnt, hogy a koncert hátulról alig volt hallható, így a tervezettnél is gyorsabban próbáltam előbbre furakodni. Fáradozásaimat siker koronázta, a The Number Of The Beast alatt már közvetlenül a színpad előtt középen álltam. Örök hálám olasz segítőtársamnak, aki nélkül nem ment volna ilyen simán. A szám közben hatalmas lángnyelvek csaptak föl, rendesen megsuhintott a hő, ami a színpadról áradt. A banda feszesen, pontosan, jókedvűen játszott. Nickoból szokás szerint alig lehetett látni valamit a dobcucc mögül, Steve végig énekelte a számokat és második frontemberként tevékenykedett, visszatért a régi “közönséglövős” játékához is. Dave Murray a szélén meghúzódva, mosolygósan pengette a témáit, mellette Adrian kissé visszafogottabban játszott. Kettejük ellenpontja az örökmozgó Janick Gers volt. Mivel a setlist február óta nem változott, így túl sok meglepetés nem ért a számokat tekintve. Következett a Run To The Hills, hatalmas közönségénekléssel. Itt beszélnék a wackeni közönségről, akik minden koncerten nagyon aktívak voltak, még a nyugisabb bulikon is feltették a kezüket a leghátul állók is, ha a banda ilyet kért tőlük. Hatalmas mosh- és circle pitek, wall of deathek is kialakultak a szinte állandó bodysurf mellett. A Run To The Hills után csendesebb vizekre eveztünk az öreg tengerésszel. Dickinson fekete köpenyben énekelte ezt az epikus dalt, a látványt itt csak a hajót ábrázoló háttérvászon emelte. A Rime után jött a Powerslave, amit Bruce a szokásos maszkban énekelt (a maszk története a Live After Death DVD-n, elég mókás), ismét nagyszerűen. A Heaven Can Wait alatt többen a színpadra érkeztek, hogy együtt óóóózzanak a bandával. A Fear Of The Darkot pedig többtízezer fanatikus üvöltötte bele a német éjszakába. Bruce többször is megdicsérte a publikumot és a fesztivált is, remélem a augusztus 12-én Szigetről is legalább ilyen jó véleménnyel lesz. Az Iron Maiden után levonult a zenekar, hogy hamarosan visszatérjen a színpadra és eljátszhassák a mostani turné egyik igazi csemegéjét, a Moonchildot. A Clairvoyant alatt pedig a Cyborg Eddie is megjelent a közönségnek, hogy még nagyobb legyen a hangulat. A műsort a klaszikus Hallowed Be Thy Name zárta, amire mindenki még egy utolsót tombolt. A szám végén pedig akkora lángcsóvát eresztettek a színpad tetejéről, hogy azt hittem menten megsülünk. Tökéletes programot játszott nekünk egy tökéletes formában lévő zenekar.

SETLIST: Intro – Churchill’s Speech, Aces High, Minutes to Midnight, Revelations, The Trooper, Wasted Years, The Number of the Beast, Run to the Hills, Rime of the Ancient Mariner, Powerslave, Heaven Can Wait, Can I Play With Madness?, Fear of the Dark, Iron Maiden, Moonchild, The Clairvoyant, Hallowed Be Thy Name

2. nap

Mivel az Iron Maiden után minden banda csak amatőr erőlködésnek tűnt volna, inkább a táborban töltöttem el az alvásig hátralévő időt.
Ébredés után a bevásárlás, döglés, evés, ivás, zuhanyzás (2,5 €ért. Rablóbanda!) standard programot az ír Primordial szakította félbe, akiket mindenképpen szerettem volna megnézni, a roppant korai (délelőtt 11) kezdés ellenére.
A banda kissé fáradt benyomást keltett, de mindenképpen élvezetes műsort adtak elő. Többször megköszönték, hogy a korai időpont ellenére ennyien összegyűltünk, hogy megnézzük őket.
Setlistet nem írtam, túlságosan el voltam foglalva a bólogatással. Azonban az As Rome Burns, Gathering Wilderness, Empire Falls és a Heathen Tribes című számok elhangzottak péntek reggel.

A Cynicet az újból rázendítő eső és az ebédelés kombója miatt kihagytam, jó ebédhez így is hallatszott a nóta, köszönhetően, hogy a közeli Party Stage-en nyomták a progresszív death metaljukat.
Mivel az eső is alábbhagyott és jóllakottan azért többet vállal az ember, elindultam megnézni az Ensiferumot. Közben a Party Stage-en belebotlottam a Headhunterbe, ami a Destructionös Schmier és a rengeteg bandából ismert Jörg Michael power metal projectje. Meglepően jó dalaik voltak, igyekszem majd jobban megismerkedni velük.
A Headhunteres kitérő miatt az Ensiferum elejéről lecsúsztam, de annyira nem bántam, hiszem egy éven belül harmadszor láthattam őket. A már szokásossá vált finn lobogót mintázó szoknyákban és félmeztelenül tolták az ipart az elől álló gitáros úriemberek, sajnos ezt a divatot az új billentyűs lány még nem vette át tőlük!:) Petri Lindroséknak ezúttal nem voltak hangzásbeli problémáik, minden kivehetően szólt. Amíg ott voltam az alábbi dalok hangzottak el: Token Of Time, Windrider(!), Ahti, Lai Lai Hei, Wanderer (személyes kedvenc), One More Magic Potion, Iron, Tale Of Revenge

Még a koncert vége előtt visszaindultam Headhunterre, azonban ők is a program vége felé jártak, így visszamentem barátnőmért a sátorba, hogy együtt menjünk Kamelotra.
Az áprilisi budapesti koncert óta meg se merem tippelni, hogy ki lehetett a színpadon lévő basszer, maradjunk annyiban, hogy szőke volt! 🙂 Roy Khan nagyszerűen énekelt és mellé színészkedett is. Rengeteg pyrot használt a banda a délutáni napsütés ellenére is (szerencsére elállt az eső). Programjuk az áprilisi turné “lebutított” változata volt. Ismét hoztak vokálos hölgyet, azonban most nem volt Solitaire hegedülés, csak a háttérben állva énekelt, illetve a The haunting alatt elhagyta a színpadot, hogy átadhassa helyét Simone Simmonsnak. Simone és Roy duettben énekelte az említett számot. De nem csak ő volt a csapat vendége a bulin, A March Of Mephistoban Alexander Krull játszotta Mephistot.
Thomas Youngbloodék láthatóan élvezték a koncertet, bár a közönség enyhén punnyadt volt még, gondolom az esőtől is. Setlist: Rule The World, When The Lights Are Down, Soul Society, The Human Strain, Edenecho, Center Of The Universe, Karma, The Haunting, Ghost Opera, Forever, March Of Mephisto

Kamelot után ismét a Party Stage felé vettük az irányt, ahol már készülődött a svéd Sabaton. Idén már harmadszor láttam őket, a Masterses koncert a hosszasága miatt jobban tetszett, itt kimaradt jópár dal, ami ott elhangzott. A svédek nagyon élvezték, hogy végre Wackenen játszhatnak, ennek többször hangot is adtak, hogy mennyire hihetetlen és nagyszerű ez számukra. Továbbra is gőzerővel törnek felfelé, ez a szép számmal megjelent közönségen is mérhető volt. Egyesek felfújható géppisztolyokkal érkeztek a koncertre, Joakim meg is kérdezte tőlük, hogy mit is tudnak vele lőni! A koncert egyetlen furcsasága számomra a németek általam vélelmezett tudathasadásos állapota volt, hiszen nem egy dal a 3. Birodalom bukásáról szólt, de ők ezeket a dalokat is nagyon élvezték.
Setlist: Ghost Division, Panzer Battalion, Rise Of Evil, Into The Fire, Cliffs Of Gallipoli, Attero Dominatus, 40:1, Panzerkampf, A Light In The Black, Primo Victoria, Metal Machine/Metal Crüe medley

A Sabaton után a Sonata Arctica következett a True Metal Stage-en. Itt nem volt semmilyen technikai nehézségük, mint pár héttel azelőtt a cseheknél. A setlist azonban teljesen megegyezett az ottani rövidítéssel, egyedül a Gravenimage hangzott el pluszban. Továbbra is jó koncertbanda, bár a köztes lemezeiket jobban is erőltethetnék!

Sonata után Opeth a Black Metal Stage-n. Րket először láttam, nem egy tufa r”n”r amit nyomnak, koncerten talán annyira nem is jött át, ellenben Michael humorával. Az egyik számot úgy konferálta be, hogy “Ez a szám egy nő seggéről szól. Na meg a melleiről!”. Vagy egy másik számról csak annyit mondott: “Ez sem egy slágerlistás dal!”. Hatalmas szintű technikai tudás jellemzi mindegyik tagot, nem is tudnék különösen kiemelni senkit. Legközelebb egy klubbulin is megnézném őket!
Elhangzott dalok: Demon of the fall, Baying of the hounds, Masters apprentices, Her Apparent, Wreath, Drapery falls

Opeth után vissza a True Metal Stage elé, közben vettem két 4dl-es spriteot 8 €-ért, mert olcsóság van. A poharakat megtartottuk. Legalább lehetett benne ezt-azt bevinni a színpadok elé is.

Szóval Children Of Bodom. Fiatalkorom egyik legmeghatározóbb bandája. A Follow The Reaper a mai napig az egyik kedvenc metallemezem, de mindegyik lemezüket előszeretettel hallgatom. Az új lemez jobban tetszett, mint az Are You Dead Yet?, így azért bizakodva tekintettem a koncert elé. Րket is már negyedszerre láttam, így szakítva az első soros hagyományokkal, inkább a keverővel egyvonalból néztem a produkciót.
A COB lámpákat már többször felvillantották Opeth alatt is, de a koncerten majdnem a feléig várni kellett vele. A színpadra az előző turnéhoz hasonlóan most is került egy régi amerikai kocsi, valami hídféleség a színpad hátsó része fölé és olajoshordók. Alexi fuckolásai alatt szinte Bronxban érezhette magát az ember!
A számlistát nagyon jól állították össze, minden lemezről játszottak legalább egy kicsit. Számomra a legnagyobb megőrülést persze az első három lemez dalai hozták (az Everytime I Die viszont számomra érthetetlen okból kimaradt) el, akkor aztán tényleg mindent félretéve tomboltam! 🙂
A másfél órás koncert közben elég sok furcsaságot előszedtek. Janne Warmen valahonan előkerített egy melltartót és felhúzta, eljátszották a Knight Rider főcímét is. A Downfall előtt meg valami Umbrelláról beszélt Alexi, a németek énekeltek is valamit, de nekem ez eddig kimaradt. A már említett Everytime I Die hiány miatt számomra kicsit kurtán-furcsán ért véget a buli, de amit láttam az feledhetetlen volt. A koncert végén szinte már szokásszerűen ismét a Fight For Your Right To Party szólalt meg. Ez lesz az ő Crown And The Ringjük!:)
Elhangzott dalok: Sixpounder, Hellhounds On My Trail, Silent Night, Bodom Night, Follow The Reaper, Living Dead Beat, In Your Face, Banned From Heaven, Needled 24/7, One Day You Will Cry, Mask Of Sanity / Deadnight Warrior medley, Hate Me!, Angels Don’t Kill, Blooddrunk, Hate Crew Deathroll, Downfall

Bodom koncert után ismét a Black Stage előtt találtuk magunkat, ahol már nagyban készülődött a Corvus Corax. Minden tekintetben az ő koncertjük volt a legformabontóbb és egyedibb a fesztiválon. A műsoruk címe Cantus Buranus part 2 volt. Ezt valamiért az új lemeznek hittek, de több régi dal is elhangzott, szóval valószínűleg inkább egy egyedi showműsort kaptunk. A német átkötő szövegektől sem lettem ezügyben okosabb. Mindenesetre roppant érdekes és szórakoztató volt a német dudások és dobosok produkciója, egyre jobban sajnálom, hogy anno kihagytam a győri koncertjüket.
Ezen az estén kórussal, kamarazenekarral valamint egy operaénekesnővel kiegészülve játszották ezt a középkori zenét. Többször megköszönték az őszinte tapsot és szemmel láthatóan mindenki élvezte a show-t. Még a kamarazenekar tagjai is élvezettel nézték a közönséget a számok közben, valószínűleg nem sokszor adatik meg nekik a lehetőség, hogy ennyi ember előtt lépjenek fel.

A 75 perces koncert hamar elszállt és a tűzijáték után én ismét a True Metal Stage fele indultam, hogy ismét láthassam az Avantasiát.
Itt is csak azt tudom elmondani, mint a Sabatonnál. A Masters Of Rockos buli a hosszasága miatt egy fokkal jobb volt. Itt nem volt Inside, No Return és I Don”t Believe In Your Love sem. Több gond is volt a koncerttel, Jorn Lande mikrofonja nem szólt a közönség fele a Scarecrow című dal alatt, csak azt lehetett nagyon halkan hallani, ami a színpadon lévő monitorokból hallatszott. A közönség nem hallotta őt, ő meg nem tudta mire vélni, hogy miért nem csinál senki semmit, ha mondd nekik valamit! Tobias is megnyert egy logikai versenyt, miután a német átkötő szövegekre alig érkezett reakció, megkérdezte, hogy mennyi német van itt: közepes hangorkán, aztán angolra váltott és megkérdezte, hogy mennyi külföldi van itt: hatalmas hangorkán. Megjegyezte, hogy azt hitte Wacken egy német fesztivál, de akkor ezek szerint mégse. Majd egy szám után visszaváltott németbe és úgy folytatta a konferálásokat.
A zenészekről és énekesekről írtam bővebben a Masters Of Rock beszámolónál, akit érdekel ott elolvashatja a leírásukat. André Matos azóta szerencsére megtanulta a szövegeket rendesen. Kai Hansen ezen a bulin nem volt jelen, itt Tobias énekelte az eredetileg Alice Cooper hangjára írt dalt. Ebben a számban és a zárásban is Uli Jon Roth vendégeskedett. A záró Sign Of The Cross és Seven Angels refrén természetesen itt is hatalmas népünnepély volt. Nem is értem, hogy Tobiék miért nem játszanak több dalt a metal opera 2-ről.
Összességében ez is nagyon jó koncert volt, a hiányosságok sem rontottak sokat az összképen, itt is önfeledten szórakoztunk.
Setlist: Twisted Mind, The Scarecrow, Another Angel Down, Reach Out For The Light, The Story Ain”t Over, Shelter From The Rain, Lost In Space, Avantasia, Serpents In Paradise, Promised Land/The Toy Master, Farewell, Sign Of The Cross, Seven Angels refrén

A nap végére már csak a Gorgoroth maradt, értük azonban nem vagyok annyira oda. Sokan csak az előre beharangozott látványelemekért maradtak a színpad előtt, ám amint lehullt a lepel, sokan távozóra vették a figurát. A színpadon négy embert feszítettek keresztre és rengeteg pirotechnikát felhasználtak (talán a legtöbbet az egész fesztiválon). Mindenki a szokásos arcfestésében pompázott, Gaahl tényleg elég félelmetes figura lett így, Nick Barker azonban inkább vicces, tekintve, hogy az egész szakállát is fehérre mázolták. Kb a harmadik szám alatt le is léptünk az állandósult derékfájás miatt, és még sok tennivaló állt előttünk.

3. nap

Reggel a szokásos dolgok után ismét a város fele vettük az irányt, hogy az otthoniaknak vegyünk némi ajándékot. Siettünk vissza, hogy elcsípjem az Exodust, mint kiderült, félig feleslegesen.
Amikor odaértem a True Metal Stage előtti placcra, látom, hogy ismét a Sweet Savage játszik. Gondoltam biztos történt valami az Exodussal. Elég szomorú voltam, de a koncert maga nagyon élvezetes volt, bár szinte teljesen megegyezett a szerdaival, csak itt a Breadfant is eljátszották az írek.
Sokan azonban kevésbé voltak toleránsak és néha Exodus, Exodus bekiabálásokkal vetették észre magukat, egyesek még ennél is tovább elmentek csalódottságuk kifejezésében.
A koncert után az egyik biztonsági ember szerencsére felvilágosított, hogy a Stone Gods maradt el és az ő helyükön játszik az Exodus. Hurrá! Rohantam is vissza ebédelni a kempingbe!

Ebéd után következett a már nagyon várt Exodus. Hatalmas tömeg gyűlt itt is össze erre a thrash metal csapásra. Gary Holték kíméletlenül zúztak a napsütésben, példának okáért itt láttam a fesztivál első wall of death-ét is.
Az egy órás műsor hamar elszállt az olyan számokkal, mint a Children Of A Worthless God, Bonded By Blood, A Lesson In Violence vagy a War Is My Shepherd. Lee Altus is megfelelő pótléka Rick Hunoltnak, várom a Szigetes koncertet, akkor talán nem lesz ilyen dögmeleg, mint ott.
Exodus után ismét a metal market forgatagába vetettük magunkat, így az Obituary is kimaradt, de legalább valaki vett szép táskát!:)
Carcassre értünk vissza a színpadok elé. Az idén újra turnézó grind/death csapat hatalmas formában volt. Jeff Walker hatalmas fazon, bírtam a humorát, pl amikor Angela Gossow vendégeskedése után levonult, megjegyezte, “még mindig utálom az Arch Enemyt!”.
A koncert megindító része az volt, amikor Ken Owens, a banda régi dobosa beült a dobok mögé és játszott. Nem erősen, nem gyorsan, de mutatott valamit, majd beszélt a közönséghez is. Megindító volt ez egy halál torkából visszatért ember, aki annyi mindent túlélt. Michael Amott és Bill Steer jól hozták a témáikat. Setlistet itt sem írtam, Reek Of Putrefaction, Keep On Rotting In The Free World, Death Certificate és a végén a Heartwork is elhangzott.

Killswitch Engage újabb sátorból hallgatós banda volt. A szupercsapat zenéjére vonultak be és eljátszották a Holy Divert. Nekem ennyi maradt meg belőlük. Hiába, nem vagyok egy metalcore fan.

A következő banda számomra az At The Gates volt, sajnos a Warbringer koncertjéről is lemaradtam!
A göteborgi death metal egyik alapcsapata 12 éve feloszlott, és idén nyáron adtak csak néhány koncertet Európában. Tompa többször megköszönte, hogy még mindig emlékszünk rájuk és hogy várunk rájuk ennyi ideig.
A show végig nagyon energikus volt, mindenki mozgott rendesen, a banda és a közönség egyaránt. Ennyi spontán circle pit egyik általam látott koncerten sem alakult ki. Ez a koncert is gyorsan elrepült a kicsit szemerkélő eső ellenére.
Itt sem jegyzeteltem, ezek azok a számok, amikre emlékszem, hogy biztosan voltak: Slaughter Of The Soul, Terminal Spirit Disease, Raped By The Light Of Christ, Beautiful Wound, Blinded By Fear, The Burning Darkness, Under A Serpent Sun

At The Gates után a finn Nightwish jött az új énekesnővel. Számomra a Wacken legrosszabb koncertje volt! Végig maradtam, hátha jobb lesz, de nem lett. Nem vagyok egy véresszájú Nightwish és Tarja fan (sőt), de Anette Olson nem tudja normálisan elénekelni a régi számokat. Engem leginkább Ullmann Mónika és egy volt osztálytársam keverékére emlékeztet! A Dark Chest Of Wonders kb értékelhetetlen volt! A saját számokat nagyjából rendben énekelte, de a többi dalban nem tudtam vele megbarátkozni. Marco ellenben egyre inkább teljes rangú énekessé válik a csapatban, emellett a basszusjátékára sem lehet panasz, valamint sokkal karizmatikusabb figura, mint a gitáros Empuu. Nála jellegtelenebb figurát keveset láttam még metal színpadon! Mivel valamilyen szinten gitározom, mindig külön figyelemmel követem a gitárosok játékát, de rá egyszerűen szinte még a szememet se vetettem. Az már csak hab a tortán, hogy a Nemo szólóját is elég érdekesen játszotta.
A koncert legszórakoztatóbb része a Wishmaster volt, ami a youtube-os szöveggel énekelve hatalmas poén!:)
A záró I Wish I Had An Angelben még egyszer utoljára előjöttek Anette hiányosságai, aztán a banda gyorsan levonult. A koncert elméletileg elérhető rengeteg helyen, hiszen TV is közvetítette, így nem írok setlistet, hogy azoknak is meglegyen az újdonság öröme, akik nem voltak ott és esetleg olvassák a beszámolót.

Nightwish után éles váltással a Kreator következett. A Violent Revolutionnel kezdtek és nem is adták alább később sem az intenzitást. Aztán következett az ős alapvetés, a Pleasure To Kill majd a legutóbbi lemez címadója. Ennyi emberrel még jobban ütött. Az Extreme Aggression előtt Mille Petroza egy hatalmas moshpitet kért, helyette kapott egy óriási wall of deathet, melynek én is aktív tagja voltam. Hát videón sokkal brutálisabbnak néz ki, mint belülről. A standard program a Reconquering The Throne-nal zárult. Előtte a banda azért megköszönte, hogy valóban visszaültettük őket a képzeletbeli trónra ott Wackenben.
A ráadásban az Impossible Brutalityvel folytatták a mészárlást, majd a koncerteket standarden záró Falg Of Hate, Tormentor kettőssel fejezték be. Setlist: Violent Revolution, Pleasure to Kill, Enemy of God, People of the Lie, Suicide Terrorist, Extreme Aggression, Phobia, Betrayer, Voices of the Dead, Reconquering the Throne, Impossible Brutality, Flag of Hate/Tormentor

A fesztivál záró attrakciója számomra a finn Lordi volt. Րk is egy élvezetes rock”n”roll show-t produkáltak, rengeteg mozgással, pyroval és egyéb látványossággal. Már a kosztümjeik is eléggé feltűnőek, hát még ha a gitárból is szikraeső hullik! Nagyjából minden lemezükről válogattak, de főleg az Arockalypse lemez dalait szedték elő erre a koncertre. Számomra a Would You Love A Monsterman? Vitte a prímet, hiszen anno ezzel a számmal ismertem meg a zenekart, még jóval a Hard Rock Halleluja sikere előtt.
A finn szörnyek egy szinte hasonlóan ronda vendéget is hoztak magukkal Wackenbe UDO Dirkschneider német metal ikon személyében, aki a They Only Come Out At Nightban hallatta jellegzetes hangját. Sajnos csak erre az egy számra szólt a meghívása, szívesen hallgattam volna tovább is UDO-t Lordit énekelni.
Hard Rock Halleluja szövegileg tökéletes lezárása volt ennek a metal ünnepélynek és végre azok is megkapták, amit akartak, akik csak az Eurovízió győztes dalra vártak. Setlist: “nagyjából” SSG3 Special Report intro, Bringing Back The Balls To Rock, The Kid Who Wanna Play With The Dead, Blood Red Sandman, It Snows In Hell, Good To Be Bad, Devil Is A Loser, Who”s Your Daddy?, They Only Come Out At Night, Beast Loose In Paradise, Would You Love A Monsterman?, Hard Rock Hallelujah

Ez a fesztivál is sajnos hamar véget ért. Az elképesztő árak ellenére minden fillért megért az ott eltöltött idő! Sajnos több esetben szét kellett volna szabnom magam, hogy minden bandát láthassak, ami érdekel. Mire hazaértem mind a 10000 karácsonyi jegy elfogyott, szóval esélyes, hogy a fesztivál még az ideinél is gyorsabban sold out lesz, szóval aki részt szeretne venni ezen az eseményen, az siessen minél előbb jegyet váltani. Nem olcsó, de ez tényleg a Heavy Metal Mekkája, egyszer mindenkinek el kell jutni ide, ha megengedheti magának, és ha egyszer jön, akkor nagy valószínűség szerint vissza is akar majd térni ide.

Hatalmas köszönet a kitüntetett Metal Ladynek és Neked, ha végigolvastad!

Ui.: Yonggary forever!:D

Kapcsolódó cikkek

Wacken Open Air 2012 – Koncertbeszámoló

Jillian

Wacken Open Air 2011 – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Wacken Open Air 2010 – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Wacken Open Air 2009 – Koncertbeszámoló

terror

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár