Koncertbeszámolók

Waking The Cadaver, Forsaken Decay, Arson – Koncertbeszámoló

2008. június 24. @ Budapest, Kuplung

Körülbelül a koncert előtt egy hónappal sikerült lezsírozni a zenekart a célból, hogy játsszanak Magyarországon az európai turnéjuk keretein belül.
Az egyesült államokbeli, maguk által megnevezett slammin’ goregroove-ban nyomuló banda 2007-ben adta ki debüt lemezét (Perverse recollections of a necromangler), és ezzel az anyaggal robbantak igazán a köztudatba a mára elterjedt beatdown death metal, avagy deathcore, modern gorecore körökben. Tehát aránylag egy fiatal bandáról van szó, s abban is biztosan vagyok, hogy a nagyobb bookingok nem hozták volna el ezt a zenekart, ezért külön öröm, hogy meg lehetett szervezni a koncertjüket, aminek a belvárosi Kuplung klub adott otthont.

Először eléggé tartottunk attól, hogy idejön Amerikából egy banda a bookingjával, s akkor kő kövön nem marad majd. Szerencsére azonban nem ez történt. Nagyon rendesek voltak a zenekar tagjai illetve az egy fő, aki képviselte a turnészervező irodájukat. Mesélték, hogy milyen helyeken léptek fel, tehát nem kellett parázni amiatt, hogy mit szólnak majd a Kuplung „koncertterméhez”.

A lényeg, hogy kb. háromnegyed 9 magasságában elkezdődött az ARSON koncertje, s ekkor már szépen lassan gyűltek az emberek, de még messze nem annyian, mint ahányan a koncertek végére lettek. A srácok komplex death metálban utaznak egy modernebb megközelítésben, de az old school témákat sem hanyagolják. Szerintem nagyon király, tehetséges banda, oda kéne rájuk figyelni, több reflektorfényt kéne kapniuk, mert nagyon ott vannak a szeren. A dobos Márkot még a Human Errorban is le lehet csekkolni szintén dobos poszton, s meg kell hagyni, elég rendesen megállja a helyét, úgy, mint a többi tag a saját hangszerén. A 2006-os demo után remélem majd hallhatunk több új számot tőlük hamarosan, mert egy jobb hangzású anyagot megérdemelnének.

A FORSAKEN DECAY következett, akik még fiatalabbak, mint az előbb említett zenekar. Րk egy demoval büszkélkedhetnek, ill. számos bulival a hátuk mögött. Szerintem még egy éve sem nyomták az első koncertjüket, s mára már az egyik kedvenc zenekaruk előtt játszhatnak. Nem semmi. Azt kell, hogy mondjam, az a vonal, amit képviselnek, abszolút helyén van, s mára már egy énekkel (Oszti) osztják a tuskó deathcore zúzdát, ami nagyon hengerel koncerten. A hangzást kb. közepesnek lehetett mondani, mivel a gitárokat, éneket nagyjából lehetett hallani, de dob terén akadtak problémák, még hozzá a pergő részéről. Sajnos a pergő kihangosítás helyett csak térmikrofont raktak a dobhoz, de szerencsére azért a lábdobot kilőtték. Szerintem két remek előzenekart láthattunk, akik kellő mértékben előkészítették a terepet a „főbandának”.

Nem sok teketóriázás után csaptak is a húrok közé WAKING THE CADAVER-ék. A hangzásra sajna ugyanazt lehetett mondani, mint az előző két bandánál, de így is élvezhető volt szerencsére a koncert. Nagyon gore volt a banda olyan tekintetből, hogy mindegyik arc strandpapucsban nyomta a metált. Telítalálat. Körülbelül 30-35 percet játszhatott a banda, de lehet, egy kicsivel többnek bizonyult a koncert. A lényeges számokat eljátszották, utolsó tételként a „Blood spaterred staisfactiont” játszották, ami remekül megkoronázta az estét. Sok arc beindult a zenére, eléggé vevő volt a közönség a banda muzsikájára. Örülök neki, hogy ennyien tiszteletét tették a koncerten, s hogy van igény a jó kis bulikra. Ami elszomorítóbb, hogy nincs egy normális klub jelenleg Budapesten, ahol megfelelőek a feltételek egy underground koncertre, de nem kell sírni, keresgélni kell.

www.myspace.com/wakingthecadaver
www.myspace.com/forsakendecay
www.myspace.com/arsontheband

Kapcsolódó cikkek

Metal And Core Fest Vol I. – Koncertbeszámoló

Morhguel

Forsaken Decay, Art Of Darkness, Arson – Koncertbeszámoló

xfixbitchx

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek