Koncertbeszámolók

Watain, Fagyhamu – Koncertbeszámoló

2007. október 23. Budapest, Blue Hell

A Planetnoir Industries szervezésében

A honi underground események között igen csak kiemelkedő szerepe volt számomra ennek a bestiális koncertnek, mivel (a kevés fellépő ellenére) elég töménynek ígérkezett az este. Sajnos nem volt teljes a felhozatal, mivel szerencsétlen autóbaleset miatt nemtudott fellépni a szingapúri Impiety, ezért abban már biztos voltam, hogy nem egy teltházas eseménynek leszek szemtanúja, bár nem mintha ez annyira várható lett volna. Játszott tehát a hazai Fagyhamu és a svéd Watain.


A színpadon a hazai black metal gyöngyszemünk, a Fagyhamu lépett fel 20:40 körül és megmondom őszintén, tudtam, hogy csalódásra nem lesz okom, mivel számtalanszor bizonyították, hogy igenis jól mívelik ezt az északi jellegű, szentségtelen fekete fémet. Külsőségeket tekintve a szokásos harci festés volt látható, semmi különös. Az igencsak jól sikeredett 2007-es debütáló Fagyhamu (Frostashes) albumukról szemezgettek zömmel, illetve toltak még egy Darkthrone feldolgozást. Hetonh énekes/gitáros igen szűkszavúan konferálta a szerzeményeiket, nem volt semmi pózerkedés. A hangzás rendben volt: kicsit koszos, de abszolút hallgatható. A koncert vége fele már ment is némi headbang a közönség részéröl és gyülekeztek is már rendesen. Kiválóan meg lett a alapozva a hangulat ehhez az estéhez.


Nem túl hosszas átszerelés után színpadon a Watain. Րszintén megmondom, jó ideje látogatom a hazai black-death metal eseményeket, de ez kiváltképp beteg volt és hatásos. Volt már szerencsém a zenekarhoz, még a feltámadó Dissection előzenekaraként a kultiplexben és ott is meggyőztek már hiteles teljesítményükről, de ezek egyre betegebbek. Kétség sem férhet hozzá, hogy ennek a hordának minden egyes tagja BETEG! A Fagyhamuval ellentétben itt igen is adtak a külsőségekre, amely csak tovább fokozta a zene által is magával hordozott sátáni energiát és mondanivalót. Erik Danielsson énekes egyedi arcdíszitése igen látványos volt. A zenekar minden egyes tagja igazi disznóvérrel volt leöntve és az elsősorokban állva igencsak érezni lehetett kellemetlen szagát (egy-két emberkét láttam, akik a szag miatt 1-2 sorral arréb álltak. He-he!), de sebaj, ez is csak fokozta a hangulatot.


2007-es harmadik Sworn to the Dark anyaguk minden kétséget kizáróan remekmű, és előadása méltó volt hozzá (Legions of the Black Light személyes favorit szerzeményem nagyon ütött), de játszottak a másik két anyagukról is. Továbbá elnyomták a Dissection klasszikust, a The Somberlain-t is. Rég nem hallottam a kékyukba ilyen jó hangzást: az első sorokban kellően koszos volt és hangos, de hátrébb állva lemezminőségben dörögtek a szerzemények, olyan Casus Lucifei minőségben. Úgy gondolom maradandó este volt ez minden jelenlévőnek, már a reakció alapján is. Reméljük ellátogatnak még hozzánk párszor, mert a Wataint látni kell. Hail Unholy Black Metal!

Kapcsolódó cikkek

Fagyhamu – új anyag a láthatáron

KMZ

Watain – Novemberben Budapesten a Rotting Christtal és a Profanaticával

KMZ

Watain, Degial – Koncertbeszámoló

Jillian

Hot News: Watain – announce last European tour details

KMZ

Hot News: Watain – announce final dates for De Profundis Europe Tour 2014

KMZ

Hot News: Watain – announces tour dates in the old world

KMZ

WATAIN – The Wild Hunt

Jillian

Hot News: Watain – Watain’s Wild Hunt starts now!

KMZ

Hot News: Watain – Present a new „The Wild Hunt” song and an exclusive cover version

KMZ

Hot News: Watain – Announce „The Wild Hunt” album formats

KMZ

Hot News: Watain – Premiere „All That May Bleed” single

KMZ

Hot News: Watain – reveal „The Wild Hunt” album cover artwork and tracklist

KMZ

Hot News: Watain – 120 Nights in Sodom

KMZ

Hot News: Watain – Enter Studio

KMZ

Hot News: Season of Mist news – Ken Mode, Saint Vitus, Eths, Watain

KMZ

Hot News: Watain – Signs Worldwide Deal With Century Media Records

KMZ

Hot News: Seaons of Mist news – Koldbrann, Watain, War From A Harlots Mouth, A Life Once Lost, Chaostar, Eths

KMZ

Hot News: Seaons of Mist news: War From A Harlot’s Mouth, Deströyer 666, Watain

KMZ

Hot News: Watain – Swedish Black Metal Collective Unveil New DVD Trailer

KMZ

Hot News: Watain – Announce Additional U.S. Headlining Dates

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek