Watch My Dying, Cadaveres, Exodikon, Dog Days – Koncertbeszámoló

2007. március 10. @ Esztergom, Molothow

Tulajdonképpen nem volt tervbe véve, hogy én erre a koncertre elmegyek, az utolsó pillanatban azonban adódott a lehetőség, én meg kapva kaptam az alkalmon, és indultam a helyszínre. Az első zenekar hangolt, közben mindenfelé ismerős arcok tűntek fel, a többi fellépő banda néhány tagja, és olyan zenekartagok is, akik a közönség sorait készültek erősíteni (pl. Christian Epidemic, Neurasthenia).

Ahogy felzengtek az Exodikon első számának első taktusai, a koncertteremben még csak érdeklődők, kíváncsi álldogálók és a banda ismerősei voltak. Nekem személy szerint tetszett, amit hallottam, épp ezért végig ott maradtam, szolidan bólogatva. Megérdemlik az elismerést, mert ahhoz képest, hogy kevésbé ismert, csúnyán szólva “kezdő” (ez nem a tudásukra értendő) banda, a kis létszámú hallgatóságnak is teljes erőbedobással játszottak. Hogy mit? Death metalt, a jobbik fajtából. Saját, ügyesen felépített, alapvetően középtempós-bólogatós dalokat. Saját számaik mellett feldolgozásokkal színesítették a koncertet: példának okáért ott volt az In Flames-től az Only for the weak, és még egy Amon Amarth és Hypocrisy szám. A mindenféle audiovizuális élmény mellett sem tudta elkerülni a figyelmem, hogy míg a színpad jobb és bal szélén egy lány, illetve egy fiú headbang-dzselt, középen egy fiatalabb srác állt karba tett kézzel. És bármi történhetett, ha tomboltak is körülötte, ha akár a plafon szakadt volna rá, rendíthetetlenül álldogállt, és szigorú tekintettel, kritikusan vizslatta szegény énekest. 🙂

Rövid technikai (hangolásra elég) szünet után enyhén szólva más világba csöppentek, akik maradtak. Erősen megosztotta a közönséget a Dog Days, bár az ő bulijukon már valamivel többen voltak, és a tombolás is jobban beindult. A pályafutása alatt sokat formálódott, alakult zenekar igazi csemege lehet, mondhatni üdítő színfolt az undergroundban. Dinamikus zenéjükben a tempós részeket dallamos énekkel kísért átvezető szakaszok váltották. A tagokon látszott, hogy igazán élvezik a fellépést, és hármuknak sikerült betölteniük a színpadot. A dalok közül nekem személy szerint a Tale From The Black House tetszett a legjobban, de további dalokat találhattok a www.dog-days.uw.hu oldalon.

Ha már a színpad betöltésénél tartunk, ezzel a Cadaveresnek nem volt különösebb gondja. Egyrészt, mert a banda hat taggal és emellett két dobfelszereléssel operál, másrészt, mert ehhez még tombolnak is a színpadon, ugyanerre sarkallva a közönséget is. A WMD vendégeként jelen volt tribalmetalcore banda koncertjén én is kénytelen voltam eldobni az addig sikeresen fenntartott “hivatalból vagyok itt”-álcát, és az első sorban osztoztam a többiekkel az ugrálásban, hajlóbálásban, verejtékben. A terem ekkor már szinte megtelt, a legnagyobb zúzás akkor volt, mikor az énekes lemászott az egyébként nem túl magas színpadról, és belevetette magát a közönségbe. Aki ismerte a Cadaveres elődjét, a CDT-t, az is örvendhetett, régebbi dalokat is előadtak a srácok, némi feldolgozás is volt a repertoárjukban: Machine Head és Deftones. A kontakt a közönséggel szinte állandó volt, a számok felkonferálása közben elejtett sztoriknak, vicceknek, háttérinfóknak köszönhetően (például két tag is ünnepelt, egyiküknek névnapja, másikuknak szülinapja volt március 10-én). Már ekkor tudtam, hogy jelentős nyakfájdalommal fogok ébredni másnap.

Persze számoltam azzal is, hogy a nagy fináléban erre rátesz néhány lapáttal az est főbandája, a Watch My Dying. Róluk, sajnos vagy nem sajnos, nem tudok elfogultság nélkül beszélni. Mondhatnám, hogy hozták a szokásos formájukat, és a szigorú, zakatoló dalok közt igyekeztek megtörni ezt a nemlétező imidzsüket egynéhány poénnal. Attila, a gitáros aznap jubilált: második éve oszlopos tagja már a zenekarnak (erről bővebben a vele készült interjúban olvashattok majd).
A poénokra természetesen a közönség vevő volt, akiket kedvesen csak “mocskos divatembereknek” becéznek a tagok (ahogy önamgukat is egyébként); és a tömegből gyakran hangzott az üvöltés, hogy “Ez sz*r vicc volt!!!”. A tracklistán többek között szerepeltek dalok a Húsmágnesről (Húsmágnes, Eredeti testforma), a Klausztrofóniáról (Túladagolt idő, Idomtalan, Nicht vor dem Kind, Klausztrofónia) és a Fényérzékenyről (Elsőbbségi, Fényérzékeny, Tegező, Sztereotip, 50 Hz). Tradíció immár, hogy a banda a számok sorát a Carbon-nal zárja, és ez most sem volt másként… Bár mikor már a közönség követelte a dalt, a válasz mindig “Nem” volt, illetve fenyegetőzés a Táncoló fekete lakkcipőkkel…

A tömeg ziláltan, fáradtan indult a dolgára, legfőképpen feltölteni teste vízháztartását némi folyadékkal, és pihentetni a pogó miatt sajgó tagjait. A fülledt és remek hangulatú estének csupán egy hibája volt, ami általában a kis klubos bulik ártalma: hogy egyik zenekar sem kapta a megérdemelt hangosítást. Ja, és még az, hogy vége lett…

Kapcsolódó cikkek

Danse Macabre – Isatha / Exodikon / Despair / Children of Decadence – remek hangulat, tomboló közönség

KMZ

Metal.hu évzáró turné a Watch My Dying, a Beneath The Void, a Heedless Elegance és a Nest of Plagues közreműködésével

KMZ

Cadaveres – nagy öröm és jó hangulat

KMZ

Watch My Dying & Omega Diatribe koncert az Akváriumban!

KMZ

Cadaveres – Friss

KMZ

Watch My Dying – 4.2 lemezbemutató koncert

KMZ

Cadaveres – Beszavazták a With Full Force fesztiválra!

KMZ

Cadaveres – Lehetőség a With Full Force fesztiválon

KMZ

Koncertajánló: Watch My Dying nagykoncert

KMZ

Koncertajánló: Nightbreaker Party / Watch My Dying / Underground United Fesztivál

KMZ

Új Watch My Dying dalpremier

KMZ

Cadaveres – Hazai EP megjelenés

KMZ

Cadaveres – Szakács József dobos új utakon folytatja

KMZ

Blind Myself, Neck Sprain, Cadaveres, Korog, The Idoru, Konflikt, Stubborn, Inhale Me – Koncertbeszámoló

Melciah

Watch My Dying koncert a Gozsdu Manó Klubban május 15-én

KMZ

A Watch My Dying 2013 legjobb koncertzenekara

KMZ

WATCH MY DYING – 4.1 EP

SteveShield

XI. Stagediving Fesztivál – Koncertbeszámoló

SteveShield

Watch My Dying – Harmatátkozó video

KMZ

Új Watch My Dying megjelenés!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár