Wiegedood, Ygfan – Koncertbeszámoló

Print Friendly, PDF & Email

2018. jún 19, 15:47 :

2018. június 5. @ Budapest, Dürer Kert

Egy koncert esetén általában kétféle inger szokta érni az embert: az egyik a hang, a hangzás, tehát egy akusztikus élmény, a másik pedig a vizuális: az a látvány amit a színpadon látsz. Az akusztikus élmény kritikus fontosságú, ha ezzel valami nem stimmel, akkor egy picit olyan érzés, mintha az ember egy sötétített galériában nézné azokat a festményeket, amiket félig-meddig lefestett a szobafestő a fallal együtt. Ennél sokkal jobb a helyzet, ha látvánnyal nem stimmel valami, a lényeget azért mégiscsak lehet hallani, és az ember maximum melléképzeli azt, amit nem lát. Ha valamit nem látni, akkor annak általában objektív okai vannak, például valami kitakarja a látványt. Számos esetben ez egy előttünk álló zenerajongó lehet, de vannak olyan esetek, amikor az ember saját magában kell hogy keresse a problémát: mellesleg így járt a mellettem álló alacsony, szőke hölgy is, aki elől saját adottságai rejtették el a látvány egy részét. Hát istenem, mit is mondhatnék…?

Megérkezés után egy gyors sör, ha az ember kocsival megy koncertre, akkor meglehetősen limitáltak a lehetőségei. A Dürer Kertben a Soproni IPA-t és az Edelweiss-ot pontosan ugyanannyiért osztogatták. Amióta Magyarországon élek, azóta nagyon megszerettem a Soproni IPA-t, az ár-érték aránya tökéletes, sőt, de igazából ha egy picit olcsóbb lett volna az Edelweiss-nál, akkor biztosan azt választom. Mivel azonos árban voltak, így az Edelweiss lett a nyerő.

Az est fellépői, az Ygfan és a Wiegedood ekkor még a beállással foglalkoztak; amire végeztem az első sörrel, addigra a belgák már beálltak és beültek a backstage-be; nagyjából ekkora érkezett meg az Ygfan és ők is elkezdtek gyorsan beállni. Az Ygfan-nal kapcsolatban egészen minimális tapasztalatom volt, az elérhető felvételeiket hallgattam meg, és nagyon kíváncsi is voltam, hogy hogyan is szólnak ezek a dalok élőben. A Wiegedood nem volt újdonság számomra, még tavaly novemberben láttam őket Manchesterben a Winterfylleth előzenekaraként. Tetszett a stílus, amit játszanak, tetszett az egész előadásmód, tetszettek a tempóváltások, úgyhogy kíváncsi voltam, hogy élőben mit is fognak produkálni. Számomra ez az este (is) kicsit túl volt szervezve, ugyanis a fellépések előtt még egy Wiegedood-interjú is be volt tervezve, és közel voltam hozzá, hogy szimplán lekéssem – de szerencsére az utolsó pillanatban sikerült összehozni egy beszélgetést a zenekar gitárosával, Levy-vel, amit nemsokára közlünk is.

Olyan fél kilenc környékétől lassan, egyesével-kettesével kezdtek el szállingózni a népek, nem is feltétlenül csak magyarok; például az elsők között érkező négy, maximum 16 éves srác holland volt – hogy hogyan kerültek ide, ne kérdezd. Messze nem volt teltház, szerintem olyan bő félházzal ment le a koncert; a népek kilencig lassan-lassan szállingóztak, és amikor a kilenc óra elérkezett, az Ygfan felvonult a színpadra és a fiúk elkezdett játszani. Nagyon kíváncsi voltam, hogy az albumokon hallható hangzást hogyan tudják reprodukálni, és azt kell hogy mondjam, ez egészen jól sikerült. Bálint Zsolt az ének mellett nagyon sok akusztikus részt és nagyon sok akkordfelbontást játszott, ezek tisztán hallatszottak, és hozzá Áron volt az, aki folyamatosan biztosította a gitárhátteret, ami igazából nem is hangzás volt, hanem egyfajta zenei szövet. Amit külön ki szeretnék emelni, az Tóth Bálint dobolása: nekem nagyon-nagyon tetszik, amit üt; az embernek folyamatosan az az érzése a gyors részeknél, hogy elkezd nekiindulni a dob, akadozva-akadozva elkezd fölpörögni, de valami miatt nem megy, hanem akadozik-akadozik, és utána egyszercsak beindul és dönget végig a duplázó. Ez az akadozós átvezetés szerintem kivétel nélkül minden daluknál megtalálható volt, és nagyon megragadta a figyelmemet. Vélhetően a nemsokára elkövetkező Ygfan-interjúban talán erről is meg fogom tudni kérdezni Bálint Zsoltot. Az Ygfan-nak nagyjából negyvenöt perc jutott, ezután a helység kiürült: a zenekar lepakolt, a hallgatóság kivonult újabb sörért és bronzolni, amíg beszerelték a Wiegedood-öt.

A belga srácok nem most kezdték az ipart; a zenekar agya (Levy, a ghent-i levélkihordó) több különböző zenekarban működik egyszerre – az Amenra-ban és a Wiegedood-ben minimum –, ezentúl még basszusgitáron is játszik az Oathbraker-ben. A szőke gitáros, Gilles, szintén az Oathbraker-ben és a Wiegedood-ben gitározik vagy bőgőzik 2008 óta. Szegénynek valami balesete lehetett – erre már nem tudtam rákérdezni –, ugyanis egy föltépőzározható csizmaszerűséget viselt, olyat, amit törésnél vagy szakadásnál szoktak adni járógipsz helyett. Szegény Gilles ballábas, tehát bal lábbal nyomogatta pedálokat, és gondolom mondanom sem kell, hogy a bal lába volt sérült. A Wiegedood 2015 óta immáron a harmadik albumát jelentette meg, és egy nagyon furcsa, talán poszt-atmoszférikusnak nevezhető black metal-t képviselnek: általában az egyik gitár (ez jellemzően Gilles) egy folyamatos zenei hátteret, folyamatos zenei textúrát biztosít nagyjából úgy, mintha egy orgona szólna, a dallamosabb részeket pedig Levy játssza, és ő is énekel. A baromi hosszú, időnként tizenöt perces dalok lassú, akusztikus, valamint gyors és reszelős részei szervesen fejlődnek ki egymásból. Nem érzed monotonnak, bár teli van ismétlésekkel, és nem fogod azt sem érezni, hogy több egymástól független részből erőltették össze a dalt.

A hallgatóság hihetetlenül élvezte a belgák működését, de ez az a fajta zene, amelyikre igazából nem nagyon lehet mozogni, mindenki állt mint a cövek, és minden egyes számot nagy-nagy tapssal és kurjongatással díjaztak a hallgatók. Amit itt a legvégén még szeretnék kiemelni, az az egész fellépés légköre, hangulata: egészen minimális világítás, nulla fénytechnika, hogy semmi ne legyen, ami elvonja a figyelmet a zenéről. Nagyon szépen szóltak a belgák is, tisztán lehetett hallani a gitárokat és különösen Levy akkordfelbontásait, és ez nagyon fontos, mert az ő esetükben szerintem egészen minimális keverési hiba is teljesen megölte volna produkciót. Aztán tizenegykor – a hatodik dal végén – a küzdelem végetért, és a csatakosra izzadt zenészek levonultak a színpadról. Nagy taps, gyors pólóbeszerzés, és igazából tíz perc alatt kiürült a Dürer-kert kisterme. A belgákra még hosszú út vár: egy teljes európai turné kellős közepén vannak, de azt kell hogy mondjam, hogy a maximumot nyújtották, és bő fél év elteltével fantasztikus volt őket újra látni (ezt játszotta nekünk a Wiegedood aznap este: Svanesang, Ontzieling, De Doden Hebben Het Goed III, Parool, Cataract, Prowl).

Az alacsony, szőke, mellesleg nagy kék szemekkel bíró hölgyet nem láttam kimenni; lehet, hogy éppen Wiegedood-póló beszerzésével töltötte az időt, ki tudja.

BRIEF SUMWiegedood from Belgium gave a fantastic gig couple of days ago in Dürer Kert. Speed and aggressive brutalism like in the case of the old True Norwegian Black Metal, was absolutely tantalizing. Sound was clear, and the power of their music flow through the body of human making our soul free. Ygfan, the Hungarian post black metal band did their best, and presented some unforgettable songs. A real pleasure was to see both the Belgian and Hungarian guys on stage!

Ezt a cikket eddig 146 alkalommal tekintették meg.

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..