Koncertbeszámolók

Winterfylleth, Wiegedood, Necronautical – Koncertbeszámoló

2017. szeptember 30. @ Anglia, Manchester, Rebellion

A manchesteri Winterfylleth a tizedik szülinapját ünnepelte, adott volt az alkalom, ilyesmit nem nagyon hagy ki az ember. Otthon megkaptam a felszállási engedélyt, így vígan robogtam a szakadó esőben Manchester belvárosa felé mindenféle hosszúhajú egyedeket nézegetni, amint éppen elmebeteg szerzeményeiket adják elő elmebeteg módon, hasonlóan sérült embertársaik számára.

Egy ilyen koncert során a riporter próbál a tökéletességre törekedni, de ez általában lehetetlen. Én fotózni, interjúzni és koncertbeszámolóhoz valót gyűjteni megyek, ráadásul az előzenekarokról is illene a helyszínen valami benyomást összeszedni (ha már otthon nem sikerült), és ez általában egyszerűen nem fér bele abba a három-négy órába, ameddig egy ilyen esemény tart.

Most mázlim volt, bár a dolog nem indult túl jól: a sajtójegy nem intéződött el – ez van, ennél több is veszett már Mohácsnál. A Rebellion-ba belépve családias légkör fogadott: itt mindenki ismert mindenkit. Maga a hely egy nagyobb kocsma egy színpaddal, a sarokba elbújtatott keverővel, két csapossal, és három piszoárral –emiatt ez esemény végén meg hosszú sorral. A színpad előtt az emberek éppen aktív semmittevéssel töltötték az idejüket, a helyiség hátsó részében a zenekarok árulták a pólóikat – felvarróikat – cédéiket, a sörcsapnál kitartó sorban állás (szerintem ilyen lassú kiszolgálást én még nem láttam, már a végén ott tartottam, hogy átmegyek a szomszéd bárba egy sörért). A létszám tíz százalékát maguk a zenekarok alkották, mindenki haver, csak én vagyok outsider.

A sörhöz vezető – és egyre hosszabbnak tűnő – út fele környékén csapott a húrokba a Necronautical. Én igazából Winterfylleth-re jöttem, nem ismertem a csapatot, de szép fekete-fehérre kifestve ott ácsorogtak a saját asztalkájuk mellett, kínálva a nagyérdeműnek mindent, ami szem-szájnak ingere.

Annyit sikerült megtudnom róluk, hogy nem teljesen kezdő a társaság, hetedik éve tolják az ipart, két albumon vannak túl, és nagyon lelkesek. Sajnos itt ért utol a mindent egyszerre csináló riporterek végzete, az időhiány: meg kellett keressem Chris Naugthon-t, a Winterfylleth énekes-gitárosát, ugyanis interjú volt vele megbeszélve. Könnyű volt megtalálni, elég jellegzetes figura, és némi ordibálás-mutogatás után el is indultunk a backstage irányába. Kicsit aggódtam, két dolog miatt is: egyrészt csináltam én már interjút ekkora zajban (Morgan Håkansson, Marduk), nagyjából egy óra per perc tempóval tudtam a felvételt átgépelni, annyiszor kellett visszahallgassam a zaj miatt. A másik meg az az aprócska nehézség volt, hogy a manchesteri akcentus nem éppen a legtisztább, és az nagyon ciki, amikor a riporter csak hebeg-habog, és fingja nincs arról, hogy miről is beszél az interjú alanya. Mákom volt, a backstage-ben csönd volt, és Chris elővette a polírozott oxfordi angolját, szépen és érthetően beszélt – döbbenetes volt a kontraszt, hallottam utána kint a haverokkal dumálni, oké, nagy volt a zaj, de csak hozzávetőlegesen tudtam követni, hogy most akkor hol is tartanak. Nagyon jó arc, jól eldumáltunk, és nemsokára olvashatjátok is a vele készült interjút.

Na ezalatt szépen lement a Necronautical, nem játszottak sokat, négy hosszú szám volt az aznapi penzum, sőt, át is szereltek, mert amire előkerültem, már a Wiegedood volt a színpadon. A flamand srácok zenekarának neve ‘bölcsőhalál’-t jelent, és az egész társaság zenéjében, stílusában, egy csomó dologban kísértetiesen emlékeztetett a Wolves in the Throne Room-ra. Két gitáros – egy szőke, hosszabb hajú ám rettenetesen kopaszodó srác, valamint egy kissé őslényszerű másik gitáros, aki egyben az énekes szerepét is ellátta. A háttérben, a dobok mögött megbújva a dobos, és ennyi – hogy konkrétan a basszusgitár honnan a francból jött, arra ötletem sincs, szerintem egy oktávpedállal oldották meg, talán sampler-rel.

Kissé monoton, vázlatszerű zenét játszottak, nem jut jobb szó eszembe – tíz percnél is hosszabb dalok, rövidebb kiáltások-károgásszerű vakkantások, egy folyamatosan vátozó hangorkán. Nem tudok jobb analógiát mondani, mint a Wolves in the Throne Room (hehe, ők is jönnek nemsokára); a társaság viszonylag fiatal formáció, 2014-ben alakultak, és azóta két albumot adtak ki (De doden hebben het goed és De doden hebben het goed II – a nemsokára megjelenő harmadik album címét helyesen megtippelők között a gitárosok hónaljszőréből összeállított exkluzív kollekciót sorsolunk ki, a tippeket a szerkesztőség címére kérjük postázni, köszönjük). Mindenképpen futok velük egy kört élőben is, mert sajnos a keverés nem volt éppen optimális, és egy ilyen kis helyen már tényleg nagyon számít, hogy hol áll az ember.

A Winterfylleth már mint úri zenekar szerelt be a fénysebességgel távozó Wiegedood után: valaki, talán haver, családtag, jött egy kicsit segíteni a madzagokkal meg a cinekkel. Bő negyed óra, és kezdődött a móka, jött a jubileumi műsor.

Igazából azért szeretem a Winterfylleth-et – a zenéjükön túl – mert emberiek. Semmi extra fakszni, mindenki feláll a színpadra az aznapi utcai ruhájában, és uccu neki. Ez különösen igaz a frontemberre, a nagydarab, mackós Chris Naugthon-ra – róla írtam nem olyan régen, hogy tipikus anti-frontember: csak áll a színpadon a kinőtt gatyájában és a félretaposott cipőjében, sildes sapkával a fején, mintha maga Maci Laci játszana ambient black metal-t a nagyérdemű szórakoztatására, igen, én is jót röhögtem ezen a szar poénon. Sokat fejlődött Chris – annak idején szinte semmi kommunikáció nem volt a közönséggel, talán az volt akkor a ‘baj’, hogy a Primordial előtt játszottak, nem tudom, de Chris most kifejezetten kommunikatív volt – bár igazából azt sem zárnám ki, hogy ez összefügg azzal a bő fél tucat üveg sörrel, amit csak én láttam a koncert előtt a kezében.

Szóval élénk kommunikáció a közönséggel, buzdítás, lelkesítés – minden volt Chris részéről. Igazából ez nem az a zene, amire a népek szétszednék a helyet, soha nem is lesz az, de azért lelkesen mozogtak az egybegyűltek, a vége felé talán élénkebben is a kelleténél. Na persze nem színpadra felugrálásra kell gondolni, csak annyi történt, hogy egy kisebb pogo kezdett kibontakozni, de csírájában el is halt.

Én nem tudom, hogy a hely közönsége látott-e már ilyesmit, erős a gyanúm, hogy nem. A mellettem az első sorban álló, kissé disznószerű, nőre távolról emlékeztető egyed kikerekedő malacka-szemekkel nézett rám (nem én löktem meg hátulról, ugyanis én mellette álltam, nem mögötte, sebaj), majd a színpad előtti korláthoz ‘kicövekelte’magát, és elkezdett hátrafelé rugdosni nagyjából olyan stílusban és hatásfokkal, mint ahogy a kutyák teszik mindezt szarás után. Egy másik hölgybe szintén nem szorult sok ész: az egy dolog, hogy valaki egy ragacsos itallal a kezében lófrál a színpad előtt, de akkor nem kell azt várni, hogy nem fogják meglökni és az a trutyi nem fog kiborulni – szerencsém volt, csak rám jutott, a kamerára nem.

Maga a Winterfylleth viszonylag stabil konfiguráció, eddig összesen hat ember mondhatja magáról, hogy játszik vagy játszott a zenekarban. A felállásban legutóbb két éve történt kisebb változás: a kísérő gitáros posztján egy új fiút, Dan Capp-ot üdvözölhettük, de ezentúl semmi sem változott – maradt az az örömzene, ami mindig is volt a Winterfylleth. Kilenc szám, ennyi jutott aznap estére, a lelkes közönség nagyon ovációzott, majd fél tizenegy környékén elkezdett mindenki szétszéledni.

Az utcán a szokásos manchesteri jelenet: a szemetelő esőben és viharos szélben kigyönyörített, alig ruhába öltözött, szétázott és korongrészeg nők vonultak tűsarkúban, elmerülve minden egyes pocsolyában. Party time has come to an end.

Ezt játszotta a Necronautical:
1. Strom
2. Nihilartikel
3. Spitzenkörper
4. Oceanus Procellarum

Ezt játszotta a Wiegedood:
1. Svanesang
2. Smeekbede
3. Cataract
4. De Doden Hebben Het Goed II
5. Ontzieling

Ezt játszotta a Winterfylleth:
1. The Wayfarer Pt. 1 – The Solitary One Waits for Grace
2. The Ghost of Heritage
3. The Dark Hereafter
4. Forsaken in Stone
5. A Valley Thick with Oaks
6. Whisper of the Elements
7. The Swart Raven
8. Defending the Realm
9. Mam Tor (The Shivering Mountain)

BRIEF SUMWinterfylleth gave their 10th anniversary gig in Rebellion, Manchester with guests of Necronautical and Wiegedood. Necronautical were more than fair, playing with full gas, and Wiegedood were also excellent, performing a music which does highly remind me on Wolves in the Throne Room. Winterfylleth, the ambassador of ambient black metal influenced by the Anglo-Saxon heritage, gave us a set of nine songs as a summary of their fruitful musical mission. One thing what I really want to highlight is the interaction and communication of the band which went through a really significant improvement in the last few years. They were great, and I’m excited to see them again, performing their new material coming out in Ferbuary next year!

Kapcsolódó cikkek

Yob / Wiegedood Budapesten!

KMZ

Wiegedood, Ygfan – Koncertbeszámoló

Cryonus

Wiegedood Interjú

KMZ

Koncertajánló: Wiegedood, Ygfan

KMZ

Winterfylleth Interjú

Cryonus

Winterfylleth, Voices – Koncertbeszámoló

Cryonus

Wiegedood – A közelgő Consouling Sounds debüt album első száma meghallgatható a Cvlt Nation oldalán

KMZ

Primordial, Winterfylleth – Koncertbeszámoló

Cryonus

Hot News: Winterfylleth premiere new song!

KMZ

Hot News: Drudkh & Winterfylleth announce limited split-EP!

KMZ

Enslaved, Winterfylleth, Svoid – Koncertbeszámoló

SteveShield

Hot News: Winterfylleth’s horror connoisseur picks his faves

KMZ

WINTERFYLLETH – The Threnody Of Triumph

Menegroth

Hot News: Winterfylleth – Exclusive Track Premiere Brought To You By Stereogum

KMZ

WINTERFYLLETH – The Mercian Sphere

Menegroth

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek