Wolves in the Throne Room, Aluk Todolo – Koncertbeszámoló

Print Friendly, PDF & Email

2017. dec 6, 10:04 :

2017. december 1. @ Anglia – Manchester, Rebellion

December elsején Wolves in the Throne Room-koncert volt Manchester-ben. Még 2010-ben hallottam őket életemben először a Dürer-kertben a Moon and the Nightspirit zenekar társaságában, és nagyon megtetszett, amit csináltak, így hát Manchester felé vettem az utamat, hogy meghallgassam az év minden bizonnyal utolsó koncertjét. A korábbi koncertbeszámolókban sokat meséltem a Manchester-be történő eljutás nehézségeiről: az órákon keresztül dugóban történő állás szépségeiről és a parkolóhely-kereséssel eltöltött hosszú-hosszú félórákról, úgyhogy a részletekről most meg is kímélnék mindenkit, és csak annyit mondanék, hogy a kihívásokat mindig lehet fokozni.

Az amerikaiak egy francia zenekar, az Aluk Todolo társaságában léptek fel Manchester-ben a Rebellion nevű klubban a belváros peremén. A délután négyes indulást követően negyed nyolcra már ott is voltam, és legnagyobb meglepetésemre a hely szinte teljesen üres volt: egy csapos állt a bárpult mögött, ketten a zenekarok trikóit árulták, egy ember unatkozott bent a stúdióban, és ezen túl még maximum egy tucat vendégnek látszó vendég kóválygott fel-alá. Nem igazán értettem, hogy miért vagyunk ennyire kevesen, elvégre a fellépés péntek délután volt, különösebb ok nem kéne hogy legyen rá. Aztán csak jöttek-jöttek a népek, és negyed óra alatt teltház lett.

A manchester-i Rebellion az a hely, ahol a zenekarok meglehetősen minimális felszereléssel tudnak fellépni: középen általában a dob kap helyet, jobbra-balra fel tud állni egy-egy gitáros, középre egy énekes – ha éppen akad olyan –, és ezzel meg is telt a színpad. A hangtechnika is minimális, a gitárok, a lábdob és a pergő ki vannak erősítve, a cinek be sincsenek mikrofonozva. A bonyolult világítástechnika sem a hely jellegzetessége – hogy ez előny vagy hátrány, azt még nem látom egészen tisztán: általában a háttérből szokott világítani pár fix reflektor, lehetőleg úgy, hogy a zenészeknek csak a körvonalát lehessen látni. Általában mindezt még egy ködgéppel szokták megfejelni, és azt hiszem, innentől már érthető is, hogy miért olyan a fotók minősége, amilyen. A Wolves in the Throne Room fellépése előtt határoztam el, hogy egyszer kellene a koncertfotósok számára is rendezni egy speciális koncertet: itt a megvilágítás lenne a lényeg, a zenészeket oldalról és nem hátulról világítanak meg, szigorúan tilos lenne a ködgép, semmi sem villogna, és a zenészeket valamilyen módon egy fémállványhoz kellene rögzíteni, hogy még véletlenül se mozduljanak be a képek, meg persze hogy szépen kényelmesen körbe lehessen fotózni az adott témát. Ilyen koncert persze soha nem lesz, szegény ember vízzel főz, úgyhogy maradtak a szembefényes, elmosódott, de legalább zajos fotók.

Most a Rebellion színpadán az átlagosnál is nagyobb volt a teltház: a színpad elejére került fel az Aluk Todolo dobja és összes felszerelése, és emögött kapott helyet a Wolves in the Throne Room billentyűzete, a teljes elektronika, a három gitárhoz szükséges gitárerősítők és a hangfalak, úgyhogy meglehetősen helyszűkében lépett fel az Aluk Todolo. Természetesen megint elkövettem a szokásos hibát, és nem néztem utána az előzenekarnak, nem hallgattam meg az anyagokat, így nagyobb meglepetésben volt részem, mint gondoltam. Mivel zenélek, eddig volt valami elképzelésem arról, hogy mit jelent az extrém metál, mit jelent a metál zene és úgy nagyjából mit is kell elvárni a zenétől. Az ember kimondva-kimondatlanul úgy gondolja, hogy például a ritmus vagy a dallam valamilyen szinten szerves részét képezik a zenének. Azt is gondolhatnád, hogy vannak visszatérő motívumok – mint például refrének vannak átkötő részek –, és vannak olyan dallamok, amik egy adott dal vagy akár klasszikus zenei mű gerincét adják. Naivan azt is gondolhatnánk, hogy a zene megszólaltatásához úgynevezett hangszerekre van szükség, sőt azt is gondolnád, hogy egy élő fellépésen, egy élő előadáson a zenészek egymást követve, egymáshoz igazodva, szervezett jelleggel játszanak valamit, például egy dallamot egy adott ritmusban.

 

Ezt a fentebbi hibás és meghaladott elképzelést írta felül az Aluk Todolo. A dalok gerincét – már amennyiben volt neki gerince – a dob képezte, amelyik folyamatosan adott egy ritmust, ám az ismétlődések gyakorlatilag teljes hiánya miatt még azt sem lehetett eldönteni, hogy most négynegyedben vagy háromnegyedben, vagy bármilyen más ritmusban játszik-e a felakadt szemű és kissé habzó szájú dobos. Nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy azoknak a szerzeményeknek, amik ott elhangzottak, volt-e úgynevezett kottájuk: erős a gyanúm, hogy nem. A fentebb említett dob-vázra volt felhúzva a basszusgitár játéka, ami az esetek jelentős részében igazodott a dobhoz, azaz nagyjából hasonló tempóban játszottak, bár magát a tempót – azaz hogy négynegyed vagy háromnegyed-e – általában nem lehetett eldönteni. Ez eddig meglehetősen koherens volt, és ami a hab a tortán, az az egy szál gitáros maga: a gitár nem játszott ritmust, sem dallamot, legalábbis a mi fogalmaink szerint – általában egyfajta hangszínt próbált megjeleníteni, így a dallam nyomait sem nagyon sikerült észlelni. Ez a megközelítés egyébként, bár meglehetősen eltérő stílusról van szó, nagyon emlékeztetett a Sunn O))) ötleteire: az egész elképzelés kvázi olyan volt, mintha hangok segítségével próbálnál festeni.

A színpadon mindenki teljesen extázisban volt, kiváncsi vagyok, hogy némi gyorsító hatására mi történt volna odafent. Olyan szerkezeti egységeket, amiket dalnak lehetne titulálni, nem sikerült felismerni. Ha elkülöníthető dalok lettek volna, akkor úgy nagyjából az utolsó előtti környékén még sikerült a fentebbieken csavarni egyet: mint írtam a bevezetőben, mi csak földhözragadt aggyal hisszük azt, hogy a zenéhez hangszerre is szükség van. Az előadás során a gitáros egyszer csak fogta, vissza akasztotta a gitárját a tartóra, gondolom úgy, hogy a húrok még tovább rezegtek, és innentől nem a hangszerrel foglalkozott, hanem a megközelítőleg fél négyzetméternyi padlóeffekt-tel. A különböző hangszín-beállításokkal, az ekvalizer beállításainak változtatásával egy újra és újra átalakuló hangorkán söpört végig a termen, miközben csak annyit láttam, hogy egy őslényszerű, hosszú, vékony figura gyakorlatilag rátekeredik a saját pedálboard-jára, és próbál belőle újabb és újabb hangokat és hangszíneket kicsikarni. A közönség úgy állta végig a franciák előadását, mint a cövek: erre a zenére ugye mozogni nem nagyon lehetett, viszont akkora tapsot kaptak a végén, hogy vízhangzott azon a pici helyen.

Ezt játszotta aznap este a Aluk Todolo:
1. Occult Rock I
2. Occult Rock II
3. Occult Rock III
4. Occult Rock IV

Gyorsan leszedték a franciák cuccát a színpadról, és elkezdték beszerelni a Wolves in the Throne Room-ot. A felkészülés két síkon történt: volt ugye a kézenfekvő technikai, és egy kevésbé kézenfekvő spirituális. A technikait nem magyarázom, viszont amit mindenkinek tudnia kell az az, hogy a Wolves in the Throne Room fellépéseinél a hangulat, a légkör kiemelt fontossággal bír, kéz a kézben jár a zenével és kölcsönösen erősítik egymást. Hogy a hangulat meglegyen, a zenekarban billentyűző Brittany McConnell feltűnt a színpadon egy óriási, leginkább füstölnek gondolható tárggyal. Ez egy alkar vastagságú, sodort cigarettára emlékeztető valami volt, tele – szerintem – gyógynövényekkel, amit meggyújtott és elkezdte telefüstölni vele a színpadot meg az egész helyiséget. Mivel ez az izé folyamatosan elaludt, így a füstölés több lépésben ment, és amikor már mindenki krákogott, akkor elkezdtek a zenészek szálanként bevonulni.

A zenekar konfigurációja folyamatosan változik: a két testvér, Nathan és Aaron jelenti a kemény magot. Általában Aaron dobol az élő fellépéseken, Nathan gitározik és énekel, ezentúl még jár a zenekarhoz két további gitáros, és követelmény még a billentyűs is. A figyelmes olvasó gondolom észrevette, hogy a basszusgitár nem szerepelt a fentebbi listán – mivel a napokban tervezünk Aaron-nal egy interjút, így ezt a kérdést is körbe lehet majd járni. Nekem úgy tűnt – már amennyire ezt az első sorban ki lehetett hallani –, hogy a basszus vagy a szintetizátorból jön, vagy pedig valamilyen sampler-ről. Egészen biztosan nem humán állította elő, ugyanis valahol a hallásküszöb fölött volt a basszus hangtartománya, de nem sokkal – a süket füleimmel már nem is hallottam rendesen, csak a ruha és a kameratok intenzív rezgéséből lehetett érezni, hogy itt azért a gitároknál mélyebb hangot is produkál valami. A Wolves in the Throne Room nem bonyolította túl a fellépést: szépen felsétáltak a színpadra minden különösebb cirkusz vagy köszönés nélkül, elkezdtek játszani, és amint végeztek, letették a hangszereket és lesétáltak a színpadról. Az asszimiláció egyébként tökéletes volt, a fellépést követően kerestem Nathan-t, hogy kezet rázzák vele, ott sétált a tömegben fel-alá, de senkinek sem tűnt fel, hogy ez a figura tulajdonképpen öt perce még a színpadon állt, gitározott és énekelt.

 

Hazafelé menet azon gondolkoztam, hogy az idén igazából a legtöbbet talán ezen a koncerten tanultam. Egyrészt a francia Aluk Todolo megmutatta, hogy amit az átlagos ember zenének gondol, az a zenei kifejezőeszközöknek csak egy nagyon pici és szűk szelete, és megfelelő emberek képesek egy sokkal nagyobb tartományból szemezgetni és olyan dolgokat végrehajtani zenei eszközök segítségével, amik az átlagos halandónak soha nem is jutnának eszébe. Az amerikaiak meg pontosan azt hozták, amit vártam tőlük: ha most egy csúnya képzavarral kellene éljek, akkor azt mondanám, hogy a Nyugati part, a Sziklás-hegység vikingjei léptek fel aznap, megteremtve azt a washingtoni hangulatot, ami miatt a Wolves in the Throne Room-ot szeretjük.

Ezt játszotta aznap este a Wolves in the Throne Room:
1. Born From the Serpent’s Eye
2. Dea Artio
3. Vastness and Sorrow
4. The Old Ones Are With Us
5. Prayer of Transformation
6. I Will Lay Down My Bones Among the Rocks and Roots

BRIEF SUMWolves in the Throne Room, together with the French Aluk Todolo, made a fantastic gig in Manchester on the 1st of December. The French were playing ‘occult rock’, that’s how they identify themselves. Their music was more than a performance than a classic gig, and they have shown a new way how to express feelings with musical instruments. I had some imagination so far about terms like ‘music’, ‘metal’ or ‘extreme metal’, but I have just noticed to be too narrow minded as the range of the musical expressions is much wider than I did ever believe. Wolves in the Throne Room were also great, making a fantastic gig with an unforgottable atmoshpere, showing what the Vikings of the US Western Coast believe on feeleings, nature and also black metal.

Ezt a cikket eddig 98 alkalommal tekintették meg.

Szólj hozzá!