Koncertbeszámolók

Wolves In The Throne Room, Incantation, Stygian Bough – Koncertbeszámoló

2022. október 23. @ Budapest, Instant-Fogas Komplexum

Kezdjük azzal, hogy eredetileg a rekordsebességgel (és teljesen megérdemelten) felfutó Blood Incantation lett volna a turné másik zenekara, amiből aztán „csak” Incantation lett a death metalosok nagy örömére, ugyanis John McEntee brigádja, ha jól számolom, 15 éve járt itt legutóbb. Ahogy észleltem a közönség sorain végig tekintve, az Incantation pólók számából (meg józan paraszti észből) ki lehetett következtetni, hogy ez a csere csak jót tett a koncertkörútnak, hiszen a Blood Incantation most nyáron volt itt, az Incantation pedig ugye ezer éve. Helyszín az Instant, nagyon kellemes helyszín, közlekedés, kialakítás, meg úgy minden szempontból.

Időben indultam, de a BKV-nak volt annyi humorérzéke, hogy lekéstem a Stygian Bough elejét, egész pontosan 7-8 percet az első dalból. Merthogy összesen két dal hangzott el, ez ki is tette a 40 perces műsoridőt, lévén 20-20 perces ópuszokról beszélünk. A Stygian Bough egyébként nem önálló zenekar, a Bell Witch és Aerial Ruin tagok egyelőre egylemezes projektje. Hallgatva az előadást, beletört a bicskám a műfaji meghatározásba. Merített bőven funeral doomból, ambientből, blackes megoldásokat is észre lehetett venni. De nem is igyekezett ez a koncert beskatulyáztatni magát, sokkal inkább elrepíteni a hallgatóságok mindenféle sötét dimenziókba, emlékekbe. A hömpölygő zenébe egyre mélyebbre süppedve hol napsütéses, madárcsicsergős tájak jelentek meg, hol komor, halálszagú szürkeség, köd. De minden jelenség, amit életre keltett a Stygian Bough, érzékletes volt. (Héthúros basszusgitárral könnyű). A súlyos, mély részek tökéletes balanszot alkottak a merengősebb percekkel, érdemes rájuk odafigyelni.

Stygian Bough setlist:

1. The Bastard Win

2. The Unbodied Air

És most összehasonlító műelemzés következik! Idén másodszor keresztezzük egymás útján az Incantation-nel. Megszállottságig imádom azokat az embereket, akik évtizedeken át, kitartóan, akár szemben az árral, folyamatosan, megfelelő alázattal művelnek valamit. John McEntee ilyen és ez a fajta hitelesség már önmagában emel a buli fényén. Szóval, júliusban volt alkalmunk összefutni Bécsben, a Viper Roomban, ott önálló turnéjukkal jártak, ennek megfelelően az ottani szélesebb spektrumú setlisthez képest az Instantban „besztoffosabb” programot kaptunk. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy míg a sógoroknál bele lehetett mászni a belassulósabb doomos témákba, jelen turnén ez inkább az erősebb death szerzeményekre inflálódott, ám ettől függetlenül panasz nem lehet a történtekre. A nyári alkalommal egyezőség, hogy az első kettő és utolsó kettő dal ugyanaz volt, nálunk is a Carrion Prophecy/Propitiation brutál erős kettősével nyitottak és a Impending Diabolical Conquest/Siege Hive párossal zártak. Ezek közé ékelődtek be oly módon az ínycsiklandó death döngölések, hogy megkockáztatom, valamennyi más lemezről jött. Persze, ilyen diszkográfiával ezen annyira nem lepődünk meg. Az „öreg” John és akkurátus bandája elsöprő elánnal nyomta, amit nyomni kellett. Reméljük, a következő Incantation koncertre nem kell 15 évet várni.

A buli után 5 perccel John McEntee már a merch pultnál állt és az est végéig dedikált, beszélgetett, fotózkodott, stb. Peavy Wagnert elhoztam volna, hadd lássa, hogy illik ezt csinálni.

Incantation setlist:

1. Carrion Prophecy

2. Propitiation

3. Demonic Incarnate

4. Ascend Into the Eternal

5. Christening the Afterbirth

6. The Ibex Moon

7. Impending Diabolical Conquest

8. Siege Hive

A Wolves In The Throne Room munkásságának ismeretét illetően vannak hiányosságaim, ez főként a korai dolgaikra igaz, bár igyekszem bepótolni a bepótolni valót. Az eddigi füleléseim alapján megkockáztatom, hogy a 2021-es Primordial Arcana anyaggal letették a mesterművüket. Egy nagyon halvány kritikai észrevétel, ami igaz a mostani koncertre és például a PA borítójára is; ugye tudjuk, hogy van különbség művészi és művészkedő között. A WITTR van annyira művészi, hogy ne kelljen művészkedőnek lennie, ám a koncert előtti előkészületek a fenyőágakkal, füstölővel, stb… kissé megmosolyogtatott még úgy is, hogy éreztem, mit kívánnak ezzel kifejezni. Pontosan azt, amit aztán a zenével ki is fejeztek. Egy ősi szellemek járta rítus, ami egyszerre finom és „blekkmetál”, a szintetizátorral (sampler) alátámasztott techinkás, atmoszférikus black metal művek elkalauzoltak minket egy olyan misztikus zenei világba, amiről ha nem tudnám, hogy a WITTR-es Weaver tesók amcsik, azonnal valami skandinávságot gyanítanék. Nem néztem meg előre a setlistet, azt hittem, valamelyik korai szerzeménnyel indul majd a téma és szép lassan belefolyunk a Primordial Arcanába, ehhez képest fordítva történt. Az erősen Emperor-szagú blackes Mountain Magick nyitotta a műsort, ezt követte a Spirit of Lightning és ez a két dal már be is mutatta, amire számíthatunk. Gyors, black alapok, lassú, elkalandozós, néhol doomos elmélyülések. Élőben is megmutatkozott, hogy a Spirit of Lightning gitártémája az utóbbi évek egyik legjobbja a műfajban. Megkaptunk a Vastness and Sorrow-t és a I Will Lay Down My Bones Among the Rocks and Roots-t is, amik kapcsán picit szőrszálhasogató leszek. Egy 10 perc feletti és egy közel 20 perces epikus, rítus-szerű művekről beszélünk, amiket hátra dőlve egy pohár borral szinte félhangonként lehet élvezni, élőben viszont ellaposodhat, ami itt majdnem, de csak majdnem meg is történt. Ez korántsem jelenti azt, hogy a produkció hiányos vagy unalmas lett volna, de az az átütő katarzis valahogy mégis elmaradt (nem úgy, mint a Shores of Null esetében anno). A hangszeres tudás és kreativitás természetesen elvitathatatlan. Persze előfordulhat, hogy számomra ezt az estét kissé ellopta az Incantation brutál erős döngölése.

Összességében érdekes turné lett ez így, pozitív értelemben, hiszen két komolyan atmoszférikus koncert között kaptunk egy adag nemes penészes death metalt és ez adott egyfajta jóleső dinamikát az estének. Úgy megnéznék egy Uada, Wolves, Winterfylleth turnét, kíváncsi vagyok, vajon besokallnánk tőle, vagy életre szóló zenei élmény lenne-e.

Wolves In The Throne Room setlist:

1. Mountain Magick

2. Spirit of Lightning

3. Angrboda

4. Prayer of Transformation

5. Vastness and Sorrow

6. I Will Lay Down My Bones Among the Rocks and Roots

1023Wolves In The Throne Room

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek