Koncertbeszámolók

Yuk Évadnyitó – Koncertbeszámoló

2008. szeptember 5-6. @ Budapest, Vörös-Kék Yuk

A Planetnoir Industries szervezésében:

Szeptember 5-6-án rendezték meg a Yuk évadnyitó buliját Budapesten az összenyitott Vörös és Kék Yukban. Azt, hogy nem lesz teljes a fellépők névsora az előzetesen meghirdetettel ellentétben, három nappal a koncert előtt tudtam meg az egyik elvileg fellépő zenekartól, a Yuk honlapján viszont ezt még a bulit megelőző napon sem volt rajta… A már említett sajnálatos tény miatt csak a Kék Yukban voltak koncertek, a Vörös Yuk fellépői nem kapták meg a lehetőséget az első napra. A második nap már összenyitották a két termet.

A kétnapos bulit a péceli No More Gravity kezdte. Egy hip-hop énekkel felturbózott nu metal-hc keveréket játszanak nagy adag lelkesedéssel, amit a relatíve késői kezdés okán meglehetősen sokan láttak is. Nem tették hiába, hiszen a fiúknak sikerült hatni a közönség aktívabb részére, akik bemelegedve ugyan, de díjazták a produkciót. Megindult a headbang, de a korlátozott játékidő hatására nem teljesedhetett ki nagyobb mozgásban.

A következő banda a 6test volt. Egy tényleg színvonalas produkciót nyújtó metalcore banda üvöltéssel és női énekkel. Ami nagyon tetszett, hogy érthető volt a szöveg, valamint a hozzáállásuk, és persze a zenéjük. Nekem hirtelen a régi Necropsia jutott eszembe róluk. Az énekesnő nem nagyon hallhatta magát a monitorban, mert eléggé kiabálósra sikeredett az énekrészének egy része, pedig nincs rossz hangja, bár agresszívabb énekrészeket én nem adnám az ő kezébe. Az énekes srác viszont nagyon szépen hengerelt. Nagyon hangulatos zenéjük van, remélem, sokra viszik még.

A harmadik banda, a budapesti Kelly Hits the Blue Sky hatására a színpad előtere megtelt lányokkal, akik végigcsápolták, végigsikoltozták az amúgy hangulatos, változatos koncertet. Az Azfeszten már láttam a csapatot játszani, akkor valahogy nem ütött át a zenéjük. Arról a szintről jóval előbbre léptek nálam, bár nem ők lesznek a kedvenc bandám. Az biztos, hogy a hangulatcsináláshoz nagyon értenek. És a zene sem rossz. Van benne reggae, nu metal, akusztikus témák, hörgés, üvöltés, tiszta ének, zúzás, minden. Ha azt nézzük, hogy a közönség jól érezte magát és tombolt a bulin, akkor azt mindenképpen sikerként kell elkönyvelnünk. Már pedig itt ez volt a helyzet.

Negyedjére, pár perccel éjfél után lépett a színpadra a budapesti SyCo. A csapat modern-extreme metalként definiálja saját stílusát. Vannak benne befordítós-üvöltős-elszállós részek, de helyet kap a thrashes döngölés. Én így elsőre talán thrash-nu-metalcore-t mondanék rájuk. Minden estre valamit tudnak a fiúk, mert rendesen megmozgatták a jelenlévők nyakát. De magukat sem kímélték, hiszen szépen felszántották a színpadot. Eddig ők nyomták a nap legütősebb buliját. Jó zene, jó hangulat, kiváló körítés és feeling. Nem is kell több. Állítólag októberben jön ki az új lemezük, amire már most kíváncsi vagyok.

Már fél kettő után járt az idő, amikor a Vostok Room háromfős legénysége állt a színpadra. Mivel a közönség zöme a jelentős fizikai igénybevételek hatására (tombolás, késői időpont, szesz) elindult hazafelé (kocsmafelé), így nagyon családias hangulat alakult ki a színpad körül. Pártíz elgyötört ember fogadta a fiúkat, akik nem is próbálták meg felhergelni a közönséget mesterséges úton. A zenéjükre bízták a dolgot, ami sikerült is. A buli második felére fokozódott a headbang és a fiúk is nagyobb mozgásba kapcsoltak a színpadon. Meglepetésemre egy instrumentális muzsikát hallhattunk, ami viszont maximálisan profin volt eljátszva, mi több, Előadva. Így, nagybetűvel. Amellett, hogy instrumentális, nagyon nehéz bekategorizálni a zenéjüket. Vannak grunge-os elemek, hc-s döngölések, metalos riffek, és ami nagyon tetszett, hogy az egyetlen gitár mellett tökéletesen szólt a basszus, és kicsit sem volt üres a zene. És a hangzás is első osztályúra sikeredett. Mindent összevetve, nagy élményben lehetett része annak, aki még ebben a késői időpontban is itt maradt és megvárta a Vostok Room zenekar produkcióját.

A második napot a budakeszi AWS kezdte. Amikor megérkeztem, már játszottak a fiúk, úgy látszik, most pontosan kezdődött. Meglepően nagy embertömeg fogadott, amit mindaddig nem tudtam mire vélni, míg bele nem hallgattam alaposabban a zenébe. Marha jó kis muzsikát toltak a fiúk, és ha még a billentyűből is hallottam volna valamit, akkor teljes lett volna az élvezet. Szemtelenül fiataloknak tűntek a srácok, ami tovább fokozza az érdemüket. Amúgy egy dallamos metalcore-szerűséget nyomatnak. Az énekmegoldásukat az új Insane-hez hasonlítanám, zeneileg viszont jobban metalba hajlós, mint az előbb említett banda. Mindenképpen megadták az este alaphangulatát.

Nem sok időnk volt pihenni, hiszen a Vörös Yukban kezdődött is pár perc múlva a My Small Community (az egykori Mind the Gap utódja), akik hihetetlen profizmussal próbálták ellensúlyozni a gitárok túl kicsi hangerejét. Sikerrel. A metalcore muzsikájuk mindenképpen magával ragadó. Élőben legalábbis „kicks the ass”, ahogy ők mondanák. Feelinges tiszta ének, erőteljes üvöltés, király hangulat. Nem kell több. Egy vendégzenészt is felvonultattak, név szerint az Insane volt énekesét, Knapp Oszkárt, aki az utolsó számba szállt be. És a csúcson kell abbahagyni: lejárt az idejük. Sajnáltam…

Át a Kékbe, kezdődik a következő banda, a Turn of Mind. A hangzással nagyon nem voltam elégedett. A billentyű alig szólt, a cinek meg túlkalapáltak mindent a basszussal együtt. Szerencsére ez pár szám után megváltozott, és akkor lehetett csak észrevenni, mekkora muzsika is ez. Egy dallamos metalcore marha jó billentyűtémákkal, egy tehetséges énekessel és jó zenészekkel. A hangulat teljesen királyra sikerült, ment a mozgás, a headbang és érdemben telt ház volt a Kék Yukban. Ami viszont meglepett, az a Sleeping in my Car című Roxette szám feldolgozása. Hogy jutott pont ez az eszükbe… Amikor az sláger volt, nem lehettek valami nagyon idősek… Én speciel nem rajongok a feldolgozásokért, de ez nem sikerült rosszul. Én mondjuk kihagytam volna… De ettől a minimális szépséghibától eltekintve remek kis bulit csaptak a fiúk.

A Vörösben a Velvet Stab következett. Az egy gitáros hc-metalcore keverék zenéjük ismét megmozgatta a közönséget és őket magukat is. Az első pár szám után a gitáros hangszert cserélt, majd a vége előtt 2 számmal az új gitáron pedig szakadt egy húr, ráadásul a D, tehát nem lehetett egyszerű folytatni. Az utolsó számokat már az első gitáron nyomta, heveder nélkül, féltérdre ereszkedve, guggolva, lábdobon ülve, de volt annyi lelkesedés benne, hogy a szólókat lovaglóállásban, állított gitárral nyomatta. Le a kalappal. Meg a banda előtt is, hiszen nem törte meg a hangulatot, amit viszont az előző csapatok eléggé magasra repítettek.

A Kékben a közönség legvártabb bandája, a The Idoru következett. Meg is telt a terület, és öt perccel a koncert kezdése előtt már erősen tolakodnom kellett előre, hogy használható képeket csináljak. Mivel még nem láttam őket élőben, feltűnt a soraikban egy ismerős arc: a Blind Myself gitárosa, Szalkai Tibor. Utólag tudtam meg, hogy Szabó László dobos is játszik mindkét bandában. Annyit tudtam a The Idoruról a koncert előtt, hogy mostanában nagyon ismertek és elég nagy hírnévre tettek szert az utóbbi időkben, valamint punkos beütésű hc-t játszanak. Mindezek tudatában a hangosítás nagyon rémesre sikerült. Nekem legalábbis eléggé élvezhetetlenné tette a produkciót. Az énekből csak az üvöltések jöttek át, a tiszta énekből érdemben semmi, és a gitárok sem szóltak a legkivehetőbben, az üstdobbal ellentétben, ami viszont eléggé elkalapálta az eddig nagy nehezen kivehető riffeket. A hangzás aztán szép lassan alakulgatott, de csak az utolsó pár számra jött át az, amit minimálisan hallani kellene a zenéből véleményem szerint. Amikor nem szólt minden hangszer, illetve nem voltak csépelős részek, akkor nagyon jó kis dallamokat hallhattunk, és a feeling is átjött. Ezt kellett volna kiterjeszteni az egész bulira. A közönség is lelkesen segített a zenekarnak, hogy mit nem hallott, de ez eleinte süket fülekre talált a keverőpult mögött. Ilyen feltételek mellett persze a legnagyobb banda sem tud maradandót alkotni. Nem a csapat hibája volt tehát, hogy nem ütött igazán a zenéjük. A közönség sem volt az igazi, pedig a srácok aztán tényleg mindent beleadtak, felszántották a színpadot, rengeteget mozogtak. Nem ezen múlt. Ami biztos, lesz még ennél jobb bulijuk.

A letargiámat csak fokozta a következő koncert, amit a debreceni Choose Your Path adott elő a Vörös Yukban. És ismét nem az ő hibájuk volt. Mint koncert közben megtudtam, a gitárerősítőnek akadt orvosolhatatlan hibája. Így kellett lenyomniuk a bulit. Így a gitár hangereje egy 15W-os erősítőével ért fel, és olyan sound jött ki belőle, mintha egy garázsfelvételt hallanánk. Természetesen ehhez a hangerőhöz kellett igazítani a basszust, gyengébben kellett nyomni a dobot és az éneket is. Ilyen körülmények között természetesen lehetetlen jó bulit nyomni még egy ilyen szintű csapatnak is, mint a Choose Your Path. Amúgy egy nagyon színvonalas, érzelmektől duzzadó hc-t játszanak, ami kegyetlen nagyot tud ütni, ha a hangosítás el van találva. Mindenki érezte, hogy nem ez az igazi, ezért az énekes is így mutatta be a bandát, hogy „mi vagyunk a hatodik zenekar…” De tisztességből lenyomták a bulit. Ha sportolók lennének, azt mondanám, ez az igazi sportszerűség. Ami viszont örökre emlékezetes fog maradni annak a pár embernek, aki végighallgatta az előadást, az az utolsó öt perc. Ekkor egy spontán indíttatásból a basszer és a dobos fent maradt a színpadon, és a basszer (aki még eléggé frissen került be a bandába) elkezdett valami félelmetes témákat slappelgetni, a dobos meg lekövette. Mi meg csak álltunk, néztünk leesett állal és kidülledő fülekkel. Ezért érdemes volt meghallgatni a csapatot, és remélem, a következő bulijaikon már ideálisak lesznek a körülmények, hogy megmutassák, kik is ők valójában.

A zárózenekar a One Reason to Kiss volt Budapestről. Őket is volt már szerencsém látni Azfeszten, és már akkor is tetszett, amit műveltek. Stílusra metalcore-thrash keverékét mondanék, hörgéssel. Isteni döngöléseik vannak, amire valóban megindult az intenzív headbang. Mondhatni ott folytatták, ahol a Velvet Stab abbahagyta, ugyanis most a hangzásra megint nem lehetett panasz. Rendszeresen ugráltak fel a srácok a színpad előtti deszkasávra, ami tovább buzdította a közönséget a tombolásra, aki meg tette a dolgát, és ismét örömzenévé varázsolta a koncert utolsó pár számát. Ha csak azt nézzük, honnan hová tornászták fel a hangulatot a fiúk, mindenképpen meg kell emelni a kalapot.

Kellemes szájízzel ért tehát véget a kétnapos koncertsorozat. Jó kis bandák nyomták a zömében metalcore-hc muzsikát, és talán következő alkalommal a kimaradó 4 banda is fellépési lehetőséget kap, akiktől az utolsó pillanatban vették el azt. Akkor lett volna teljes a buli. De amit láthattunk, halllhattunk, tapasztalhattunk, az mindenképpen magáért beszélt.

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek