Kiadó: Century Media
Weboldal: www.krisiun.com.br
Kiadás éve: 2011
Stílus: Death metal
Brief Sum: The eighth full-length of Brazil’s most popular death metal band is definitely their most mature piece. The sound is brutal as always, the songs are not just heavy and fast but atmospheric and dark, sometimes even epic. The long and complex song structures are maybe a bit surprising for the fans but they are well-written and creative. This, the memorable solos and the rhythm-oriented guitar riffs are showing us that they are not just strong but they can still come up with something new, something fresh. Some songs could have been shorter, though.
A Krisiunnak az évek során kiváló koncertjeivel és erősebbnél erősebb albumaival sikerült elérnie, hogy a legnépszerűbb brazil death metal együttesként tartsák számon. Idén már a nyolcadik nagylemezüket jelentetik meg ‘The Great Execution’ címmel, amelyet a promóciós csomagban úgy hirdettek, mint a legérettebb, legkeményebben megszólaló anyag, amit valaha írtak. Ez utóbbi azért is keltette fel a figyelmemet, mert a Krisiun mindig is híres volt a kemény, erőteljes megszólalásáról, különösen az utolsó anyaguk, a Southern Storm szólt bivalyerősen. A „legérettebb album” kifejezésről viszont fogalmam sem volt, hogy vajon mit takarhat, kimértebb tempókat, egyszerűbb számszerkezeteket, olyan dalokat, ahol inkább az atmoszféra van előtérben, a komplex riffek helyett, avagy ezeket együttvéve.
Ahogy a gitárok és a dob megdörrent egy rövid akusztikus felvezető után, rögtön elismeréssel csettintettem, valóban a legerősebben megszólaló albummal van jelenleg dolgunk, egységesen keményen és telten szól minden. Én ugyan egy kicsit a lábgép magas klikkhangját sokallom, de ne legyünk telhetetlenek, az izmos gitárhangzás, a dübörgő basszusok és az organikus, de tiszta összkép mind-mind sokat dob az album élvezhetőségén. Természetesen csupán ez kevés lenne ahhoz, hogy egy jó lemezt kapjunk a kezeink közé, de a Krisiunban eddig sem kellett csalódnunk, véleményem szerint rossz albumot még sosem adtak ki, és legutóbb is bebizonyították, hogy igencsak van még bennük tűz. Nincs ez másként most sem, bár ahogy előrevetítették, egy kicsit más jellegű dalokat találhatunk a lemezen.
A legutolsó két nagylemezük is eltért már a korábbi anyagaiktól időtartamban, de míg azok csupán a még egészséges 45 percet lépték át, addig itt több, mint 1 órányi anyaggal találkozhatunk, 10 dalba sűrítve. A számok átlaghosszából is kitűnik, hogy ezúttal nem feltétlenül a komplex témák egymásba sűrítése volt a cél, a The Great Execution-ön inkább terjengősebb, sokszor már-már epikus dalok kaptak helyet. Mivel az ilyen jellegű daloknak a célja nem a technikai virtuozitás csillogtatása, sokkal inkább az atmoszféra megteremtése, ezért rengeteg a középtempós téma is a lemezen, ami miatt kimértebbnek tűnhet az összkép, pedig egyáltalán nem az. Az ilyen témákat ugyanis Max színes játéka súlyosabbá teszi, a tamok gyakori használata pedig ad némi törzsi jelleget is a daloknak, ami nem is annyira idegen egy brazil csapattól. Ezt erősíti, hogy sok esetben a ritmusgitár sem játszik egy-két hangnál többet, inkább a ritmikával variál, sokszor groove-os, sokszor már-már core-os elemeket is belecsempészve.
Sajnos ez az, ami az album egyik gyengéje, az ilyen részek sokszor repetitívek, és mivel szinte mindegyik ugyanarra a hangra van kijátszva, ezért unalmasak is. Sajnos a többi témában sem variálnak sokat a ritmusgitáron, de ezt kárpótolják a fogós szólók, amelyekbe ezúttal maradandó dallamokat sikerült belecsempészniük. Azonban így is sikerült igen erős dalokat alkotniuk, közülük egyet emelnék ki, a „Blood Of Lions”-t, amely ugyan szintén groove-os, de már-már Karl Sanders vokáltémáit idéző refrénnel rendelkezik, emellé pedig egy tökéletes thrash szóló is található a dalban. A thrash metal jegyei egyébként több helyen is előfordulnak az albumon, így a Descending Abomination főtémájában is. A meglepetések azonban itt nem érnek véget, hiszen hallhatunk például akusztikus aláfestést a „The Sword of Orion”-ban, de megpróbálkoznak egy kissé egyszerűbb, core-osabb dallal is (Extincao em Massa), amelyhez egy hardcore/thrash/crossover énekest, Joao Gordot kérték fel vendégszereplésre. Bár ez a dal tempójában jobban emlékeztet a régi Krisiunra, a dal inkább hasonlít egy középszerű death metal/grindcore együttes szárnypróbálgatásaihoz, az albumról sajnos negatív értelemben tűnik ki.
A három évvel ezelőtti nagylemezük egyértelműen a csapat legerősebb anyagai közé tartozott, így nagy elvárásokkal kezdtem neki a lemez hallgatásának, de még sokadik nekifutásra sem tudom eldönteni, hogy jobb lett-e ez az anyag, vagy sem. Egyrészről iszonyatosan masszív, sokat kell hallgatni, hogy az ember teljesen be tudja fogadni, másrészről a kevéssé variált ritmusgitárok kissé összemossák a dalokat, és emiatt néha kicsit hosszúnak érzem a lemezt. Azt viszont el kell ismerni, hogy ez a legkomorabb hangulatú album, amit valaha írtak, és úgy tudtak sok középtempós témát felvezetni, hogy a súlyosságukból semmit sem vesztettek. A Krisiun rajongók semmiképpen nem fognak csalódni, bár biztos vagyok benne, hogy lesznek olyanok, akiket – a csapat eddigi lemezeinek ismeretében – elsőre meg fog lepni az, amit a „The Great Execution”-ön hall.
SAMPLE:
MySpace link
Tracklist:
1. The Will to Potency
2. Blood of Lions
3. The Great Execution
4. Descending Abomination
5. The Extremist
6. The Sword of Orion
7. Violentia Gladiatore
8. Rise and Confront
9. Extinção em Massa
10. Shadows of Betrayal