Lemezismertetők

16 – Curves That Kick (Re-issue)

Kiadó: Relapse

Weboldal: myspace.com/16

Kiadás éve: 2010

Stílus: Sludge Metal

 

 

 

 

Az 1991-ben alakult 16 egy olyan műfaj mellett kötelezte el magát, amely soha nem volt, és feltehetőleg nem is lesz része a mainstreamnek, de a Crowbar vagy az Eyehategod révén a világ minden táján ismertségre tett szert. Igen, a sludge metalról van szó. Kaliforniai barátaink viszont még akkora hírnevet sem tudtak szerezni maguknak, mint new orleansi társaik, hosszú pályafutásuk során végig a legszűkebb undergroundhoz tartoztak. Ez nem azért van, mert rosszak lennének (sőt ennek a szöges ellentéte igaz!), csak egyszerűen nem tudtak jól „helyezkedni”. Rengeteg viszontagság után (még a feloszlás gondolata is felmerült) végre felfigyelt rájuk a Relapse, és tavalyi, Bridges to Burn című albumuk már a metal berkekben igen jelentős kiadónak számító cég égisze alatt jelent meg. Most pedig újra kiadják az első két lemezüket, ennek első darabja a Curves That Kick.

Ez az anyag eredetileg ’93-ban jelent meg, és ez volt a Tizenhat első teljes hosszúságú albuma. A sludge alapból erőteljes rokoni vonásokat mutat a hardcore-ral (sok, a későbbiekben súlyosan belassult zenét játszó csapat indult erről a vonalról), de itt az átlagosnál is jobban kiütköznek ezek a hatások. Konkrét nevek közül elsősorban a Biohazard-ét lehet megemlíteni, a mélyre hangolt gitárokban, az egyszerű, de erőtől duzzadó ritmusokban, ütemekben mind a brooklyni srácok zenéje köszön vissza. Cris Jerue éneke is leginkább agresszív szövegköpködésből, kántálás-szerű vokálokból áll, hangja valahol Mike Williams és Cronos (Venom) között van. Ezzel együtt nem lehet őket másolással vádolni, teljesen ösztönből tolják a zenét, akkor és ott egyszerűen ez jött ki belőlük. Nincs is semmi agyalás, csípőből hozzák a súlyos riffeket, és a gyűlölködő szövegek is maximálisan hitelesnek tűnnek a tolmácsolásukban. Feltűnő, hogy már akkor is jellemző volt rájuk az a rock&roll-os feeling, ami a későbbi albumaikat egytől-egyig végigkíséri.

Az újrakiadással sok új emberhez is eljuthat ez a szűk háromnegyed órányi sludge történelem, amit egy majdnem elfeledett (de remélhetőleg újra felfedezett), ámde legendás banda prezentál.

Tracklist:

1. Curves That Kick
2. Chum
3. Resin
4. Sedatives
5. Grandpa’s Chair
6. Astroglide
7. Nova
8. Amish
9. Mr. Mouse
10. Joe The Cat
11. Hate
12. Doorprize

Pontszám: 9

Kapcsolódó cikkek

Hot News: -(16)- announce ‘Deep Cuts Over Europe’ tour 2014

KMZ

Hot News: -(16)- confirmed for Roadburn festival 2014

KMZ

Hot News: -(16)- premiere new music video

KMZ

Hot News: 16 – Debut Brand New Song

KMZ

Hot News – 16: Reveal Album Cover + Release Date

KMZ

Hot News – 16: Complete recording new album

KMZ

16 – Drop Out (Re-issue)

REBELPROUD

16 – Bridges To Burn

Hermes

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek