ABINAYA – Corps

Kiadó: Replica Records

Weboldal: myspace.com/abinayarockpage

Kiadás éve: 2010

Stílus: Hard Rock / Modern Metal

Brief Sum: This year’s album of ABINAYA is mostly of hard rock/modern metal songs, however we can find some lyrical tracks and dirty r’n’r as well, and there are influences of the alternative genre too. Unfortunately half of the album is rather quantity than quality, though there are promising tracks on it which would be better put on an EP than an album full  of average quality songs.

Az 1997-ben a Noir Désire zenekar romjain megalakult francia banda – Andréas Santos (basszusgitár), Igor Achard (ének, gitár), Nicolas Héraut és Nicolas Vieilhomme (dob, ütős hangszer) – új lemeze tizenegy dalt tartalmaz egy törzsi ritmusokkal is átfűtött hard rock/modern metal közegben. Én nem voltam elájulva a lemez egyik felétől – a másiktól viszont annál inkább!

A nyitó Corps egy vegyes világú zenei töltetet hordoz magában: a metáltól az alternatívig elég sok minden össze van benne erjedve, és az egész egy hard rock keretben feszül össze igazán. Az énekkel nem vagyok igazán elégedett. No nem a francia nyelvhasználat miatt, hanem hogy itt inkább karcosabb, erősebb énektémák kellettek volna a húzós témák fölé, mert így – hiába érződik – nem teljesedik ki az egység. Nagyon jó kis dal ez, igazából semmi különleges nincs benne, de mégis odateszi magát, minden szempontból korrekt. Az Enfant D’Orient hangjaiba már egy kis stoner feeling is vegyül, persze nem ez a meghatározó benne. A kétlábgép is elszabadul egy kis időre, majd enyhén progresszív felhangú téma következik, jól beilleszkedve a többi témavariáció közé. De egyben sajnos lanyha témák is bekerültek a szerkezetbe, ami kissé megbontja a sort, habár a többi téma ötletességét mindenképp ki kell emelni. Itt is az ének fura nekem, szóval nem rossz a pali hangja, csak valahogy nem mindig idevaló.

A L’Homme Libre következik, aminek a nyitása elég jól megröffen, és később is akad benne egy-egy vastagabb, figyelemre méltó rész, de nagyrészt sablonra épül az egész. van egy kis húzása a dalnak, de hiányzik belőle még az erő, egyszerűen egy jól előadott, tipikus stílusgyakorlat az, ami itt megszólal, semmi más. A Regarder Le Ciel kezdése úgy szól mint egy próbafelvétel egy ősöreg International kétkazis magnó segítségével. Azonban gyorsan fordul a kép, és a dob/gitár/szintetizátor beteg elegye folytatja a sort már teljesen stúdióhangzásban. Közepes a dal, bár itt is van egy-egy kiemelkedő rész, valahogy mégsem érzem egésznek a képet. Hiába van együtt a hangszeres játék, a pontos előadás, a jó hangzás, valami mégis hiányzik. Viszont az ének itt egy helyen a vége felé mélyebb hangokat produkál, ilyennel kéne kísérni nagyrészt a dallamokat, nem is lenne probléma.

Az Algo Mais (Quelque Chose De Plus) laza témákkal indít, egy teljesen alter hangulattal, ami azután visszatér a metálos hangjegyekhez és az is uralja nagyrészt a szerkezetet. Ez már egy sokkal jobban összerakott dal, amiben nem is tudok kifogásolnivalót találni: itt az ének is jól illeszkedik a zenéhez, talán ezt a vonalat kellene vinni, sokkal jobban megszólal ez a kissé lírai hangvételű track, mint az eddigiek többsége. A Les Labels folytatja a sort, visszatérve az előző számok hangzásához és sajnos a témavilág is hasonló. Valahogy nem tud lekötni, pedig meghallgattam párszor: nem rossz, nem rossz, de tele van jól ismert képletekkel, és attól, hogy némi ütős hangszert is csempésztek bele, még nem lesz semmivel sem különb a többi, hasonló daltól. Van benne egy erős rész, ami jól megszólal, talán ezt a felépítést sem dolgozták ki teljesen, vagy nem volt elég idő rá – nem tudom, mindenesetre gyenge a dolog. A Testament kezdése felkeltette a figyelmemet, a törzsi hangzású dob és ütős hangszer együttese is remek, és bár a köztes témák lehettek volna itt-ott egy kicsit erősebbek, nagyjából jól össze van rakva ez a nóta. A finom részben egyetlen hiba van: szerintem eleve az effektezett részt kellett volna csak benne hagyni, mert így korántsem üt akkorát, mint amekkorát ígér. Jól megosztott felépítés bontakozik ki előttünk, és egy bizonyos szinten jól is szól az egész.

A Les Chars De Police szintén egy tipikus alapokkal rendelkező szám, ami elég erősen szólal meg, bár ez kevés, mégis ez az egyik leginkább hallgatható dal a lemezen. Poros hangok, súlyos riffek, egy jó kis szóló, és betonbiztos alapok: mi más kell egy r’n’r színezetű, kissé post hardcore-os feelinhez? Semmi más, csak ez. Szóval lehet háttérzeneként hallgatni mondjuk vezetés közben, meg koncerten pár sör után beindul rá a headbang, de ennyi. A Partir Puis Revenir finom kis dallamokkal indít, az akusztikus gitár hangjai könnyed hangulatot varázsol a háttérben halkan hallható szintetizátor játékával közösen. Az ének eleinte itt is nagyon jól fekszik a zenei keretre, de vannak részek, ahol kár volt az énekhangon változtatni, mert egyszerűen itt pont az “alaphangja” szólna jól az énekesnek végig. Ettől függetlenül egy nagyrészt jól összerakott, dinamikus kis dalt hallhatunk, aminek hallgatása alatt el lehet révedni bármilyen emlékképben, és enyhe szomorúsága ellenére ez a nóta tele van napfénnyel.

A La Mort Des Amants dinamikus, játékos nyitánya nagyon jól kihasználja az adott teret, és az utána fellángoló laza kíséret, a kiemelt, erős hangzású refrénekkel és egy erős verzével megtámogatva faszán megszólal. Most érzem azt, hogy jobb lett volna egy EP-t kiadni a jó dalokkal, mintsem egy olyan anyagot kiadni, aminek a fele még nem teljes igazán. Ez a dal sem egy mindent elsöprő darab, de hallható, hogy vannak itt azért jó ötletek, van itt saját hangzás, csak még csiszolgatni kell egy kicsit a dolgokat és többre is képesek lesznek, az biztos. A záró Resiste indulatai elszabadulnak az első pillanatban és özönvízszerűen letarol, magával sodor és elnyel mindent. Az ének megint olyan “izé” – de mondom, lehet hogy csak én érzem, hogy itt valami vastagabb, karcosabb énekre lenne szükség (mint az említett Regarder Le Ciel-ben egy helyen), azzal sokkal keményebb, dinamikusabb lenne az összkép, ami mellesleg talán a legjobb dal a korongon. Feszes ritmusok, dinamikus megszólalás, minden klappol, minden együtt van. Így kell ezt tolni!

Összességében pár jó daltól és néhány ötletes résztől a többiben eltekintve egy közepes lemezt hallgathat végig a nagyérdemű. Az éneken és némelyik dalon még dolgozni kell, és szerintem a következő lemez okozhat még meglepetéseket bőven, mert megvan hozzá a kellő háttér – a kérdés már csak az, hogy ők hogy látják ezt.

Tracklist:

1. Corps
2. Enfant D”Orient
3. L’Homme Libre
4. Regarder Le Ciel
5. Algo Mais (Quelque Chose De Plus)
6. Les Labels
7. Testament
8. Les Chars De Police
9. Parter Puis Revenir
10. La Mort Des Amants
11. Resiste

Pontszám: 7

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár