A metálon belül minden országnak megvan a maga által legjobban kedvelt irányzata. Nem kivétel ez alól Törökország sem, ahol a katakombák és kanálisok mélyéről feltörő death metal az abszolút favorit. Innen hozom ezúttal az Abolish horda első egészjátékosának ismertetését.
A kvintettet – Burak Tavus (gitár), Hamit Özmen (gitár), Lucy Ferra (ének), Metehan Özbek (basszus), Serdar Karahasanoğlu (dobok) – ugyan nem jelölnék a death határainak kiszélesítése díjra, hiszen az ilyesféle bravúrok elkerülik ezt az alkotást, viszont a …From The Depths ennek ellenére kevés ellenzőre fog találni. A hét darab hamisítatlan death metal forgatag 43 percen keresztül sodor egyik örvénytől a másikig.
Röviden, az album hangprodukciója egyszerűen kiváló! A kripták mindent elnyelő sötétjét felidéző gitárok végig súlyosan és agresszíven szólalnak meg, a dobok szépen ingadoznak a lassú darálás, illetve a gyors ütemű zúzás között, az ének ugyanakkor… Nos, az fenomenális! A törékenyek tűnő hölgy, Lucy Ferra vokálja szerintem a legtöbb férfi kollégáját is pironkodásra készteti. A sikoltozások, a tiszta ének mind messze állnak tőle. Ezek helyett ő inkább az egyenletesen előadott mély, kántáló hörgésekkel és morgásokkal adja elő a gonoszságot árasztó dalszövegeket. Azt is mondhatnám, tüdeje minden lélegzete „gyilkoló miazmákat lehel” (Madách). Fellépése engem a Cerebral Rot-ra emlékeztet.
A Pervert Divine Doctrine indítja a korongot, amit egy húsdarálóként jellemeznék. Nincs benne semmi fény, a downtempok, és a csavaros grooveok csupán az erőszak színeváltozásait jelenítik meg. Hamisítatlan, hosszú kanócos lomha death bomba a Recm in The Ungodly Lands is, amiben a dobok nincsenek túlzottan előrenyomva, míg a gitárok teljesen beletemetkeznek a pokol legalsó bugyráig tompított keverékbe, ahonnét csak rövidebb időre bújnak elő. A Ruins of Empire-ben ismét ámulom a vokál teljesítményt, amely tökéletesen illeszkedik az Abolish megszólalásához, és vérfagyasztó élményt garantál a hallgató számára. A hajlított riffek ugyan passzolnak az ütemhez, azonban alkalmazásukat tekintve török barátaink mintha kissé túlzásba estek volna. A Curtain of Night az egyik személyes kedvencem! A klasszikus, közép és gyors tempó kombinációját alkalmazó megközelítés egyaránt jó munkáját mutatja a lendületesen futó gitárműnek, valamint a némileg militáns, feszes dobpergésnek, amire hatásosan lettek felültetve a csilingelő cinek. Lehet tudatos, mindenesetre úgy tűnik, mintha a basszus egy-két esetben picit kikacsintana a mixből.
A lemez második fele a Beyond The Forgotten Gates of The Otherside-al kezdődik. A dobok most egészen tiszták, a cinek teltek. Fülbemászó melódiákat és szólókat a …From The Depths eddig bemutatott dalai sem árasztottak, ez a track ellenben igazi utolsó roham benyomását kelti, ahol szinte minden a döcögéseket váltó robbanásszerű ütemekre, s kisebb részben a váltásokra épül. A szám végi gitárszóló pedig a mindezt lezáró fémtömeg! Dallamosabb ritmust, szebb riffeket és kidolgozott szólót a rákövetkező Venomous Saints hoz. Mint egy lövedék, ami feltépi a kripta ajtaját, szabad utat engedve az ott lakozó démonoknak. A vokál itt is brutális, továbbá tökéletesen ül a technikás dobjátékon! A zárótétel a Forsaken Home of The Dead erőteljesebb riffekkel, illetőleg lendületes dobpergésekkel operál. Az így keletkezett átütő ólomharmónia ámbár kevés díszt visel, de nagyon éles, ekképpen kifogástalan koromfekete lezárás.
A …From The Depths egy olyan átütő death metal csábítás, ami garantáltan elcsavarja mindenki fejét. Túlzás nélkül állítom, hogy az album nemcsak a borítója szerinti sötét erdőn folyik át patakként, hanem hallgatója szívén és erein is.
Kiadó: FDA Records
Kiadás éve: 2023
Stílus: Death Metal
Web: facebook.com/AbolishOfficial
Tracklist:
- Pervert Divine Doctrine
- Recm in The Ungodly Lands
- Ruins of Empire
- Curtain of Night
- Beyond The Forgotten Gates of The Otherside
- Venomous Saints
- Forsaken Home of The Dead
Pontszám: 9