ABOMINANT – Warblast

Kiadó: Deathgasm Records

Weboldal: www.abominant.da.ru

Kiadás éve: 2008

Stílus: Death Metal

 

(scroll down for English Version)

 

Ritka az olyan zenekar, aki 15 éven keresztül töretlenül ontja magából a lemezeket. A számomra eddig ismeretlen amerikai Abominant azonban ebbe a kategóriában tartozik. A most tárgyalt “Warblast” lemez pedig már a nyolcadik a sorban, ez azért nem kis teljesítmény. Ami a zenekar stílusát (hangzást és a borítóképet) illeti, egyszerűen old school death metalnak nevezném. Persze ha az ember jobban meghallgatja a dalokat, azért enyhe black és thrash metalos beütés is felüti a fejét. Az előbbi stílus a hihetetlen dobtempóknak köszönhető, ami persze nem meglepő ebben a stílusban, de itt mindenképp a sötét hangulatot hozza előtérbe. Valahol még a Marduk is eszembe jutott. Míg az utóbbi stílusra a néha előforduló pattogó ritmusokból és a szólókból lehet apellálni. Mike Barnes énekes hangja is elsősorban a régi dolgokat juttatja eszembe, mind, ahogy a két gitáros, Timmie Ball és Buck Wiedeman “fűrészelős” őrlő riffjei is.

A lemez kilenc trackje egységes színvonalúra sikerült, amit az erre fogékony fül bármikor szívesen meghallgat. Azonban egy-két kiemelkedő dal elfért volna a korongon, ugyanis hiába a viszonylag jó témázgatás és a ritmusváltások, összességében nem nagyon szerepel rajta olyan dolog, ami miatt tényleg elégedett lennék. A végére egy kicsit leül és egybe is folyik az egész produkció. Értem én, hogy ebben a stílusban már nem lehet túl sok újat mutatni, de akkor is. Egyedül Jim Higgins dobos játékával vagyok maximálisan megelégedve. Vegyesek az érzelmeim a “Warblast” kapcsán. Nem egy rossz korong ez, de az átlag fölé sajnos nem emelkedik.

———————————

ENGLISH VERSION:

Those bands who’ve been pouring out records since 15 years are rare. However, this American band, Abominant, I haven’t known so far, belongs to this category. And “Warblast” is already their 8th album, it’s a big achievment for sure. As far as the style of the band (sound, cover artwork) is concerned I’d name it simply oldschool death metal. Of course, if listened the songs more carefully, one can hear some black and thrash metal influence as well. The former is due to the extremely fast drum tempos, which is of course not surprising in this genre, but here it emphasizes the dark atmosphere by all means. Somewhere, even the name of Marduk came to my mind. The thrash metal influence comes to mind due to the crackling rhythms here and there and due to the solos. The voice of Mike Barnes also resembles older times as do the sawing, grinding riffs of the two guitarists, Timmie Ball and Buck Wiedman.

All nine tracks of the record turned out to be equally good which the experts of this genre listen any time with pleasure. However, it could have been great to feature one or two standout tracks because the relatively okay themes and rhythm changes are in vain if, all in all, there was no such thing for which I’d be really satisfied. The whole production comes to a standstill a bit at the end and gets blurred. Okay, it cannot be shown too many new things in this genre, but still. I’m only satisfied to the fullest with the play of drummer Jim Higgins. I have mixed feelings concerning “Warblast”. It”s not a bad record, but it does not rise above the average, unfortunately.

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. Intro
2. Warblast
3. Legacy In Pain
4. Chaos Sanctuary
5. 13th Legion
6. No Forgiveness
7. Endless Nightmare
8. Devilish Mastery
9. Evil Inside

Pontszám: 7

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Abominant – In-depth Interview and Full Album Stream of Onward to Annihilation Online at DeathMetal.org

NorthWar

Hot News: Abominant – Onward to Annihilation Out Now on Deathgasm Records

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár