
A pokolról való gondolkodásunk jellege Dante óta nem sokat változott. Ezen nyilván nem a death metal fog változtatni, de a téma felszínen tartása jelzi, hogy még ebben a szekularizált világban is igény mutatkozik teológiai kérdésekre és válaszokra. A 2017-ben Franciaországban alakult Ad Vitam Infernal szintén megfogalmazza a maga teológiai nézeteit, igaz ezeket meglehetősen szkeptikus és blaszfémikus formában teszi.
Ha emlékeztek még, a csapat anno 2020-ban mutatkozott be az Infernal Comedy-vel, amely több gyermekbetegsége ellenére is kedvező fogadtatást kapott. Lehántva a fölösleges kérgeket, a jelenleg trió formában működő banda – Jérôme Mahé gitárok, Samuel Girard ének és dob program, valamint Christophe Helwin basszus – nemrégiben Le ballet des anges címen kihozta második nagylemezét, amely tovább mélyíti a kárhozatra ítélt világunk feneketlennek látszó poklát.
Röviden, ez a cucc egy old-school death metal kísértés – ami szépen visszaköszön a Jérôme Mahé készítette borítón is – brutális taposásokkal, üszkös kínokkal, csipetnyi punk és thrash ütemekkel. Hagyományos gitárok szolgáltatják a nehézkes szólófoszlányokat, amelyek arcátlanul fel-felpiszkálják a lelkedet, míg a mély morgások és halálhörgések rendre újabb dimenziót és lendületet nyitnak a folyamatos támadáshoz. A dobhang szintén nem rossz, valahogy azt sugallja, hogy az egész zenekar pontosan végzi a dolgát, de időnként nagyon hiányolom a cineket. Ezek mérsékelt alkalmazása miatt az albumnak kissé művi hangulata van, amin a hangmérnöki pult mögé beálló Samuel rendkívül sokat finomított. Munkája gyümölcseként az album a közepes és sebes tempó, a bonyolult gitárjelenlétek és a megveszekedett morgások koherens keverékét kínálja.
Maga a dalszerzés amúgy nem tekinthető egyedinek, az alkotások főként a Morbid Angel, az Immolation, és a Hate Eternal vonalán mozognak, ám francia barátaink érezhetően sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a dalok fülbemászó érzetének kialakítására, mint tették azt nagy elődiek. Azaz a megszólalás nem pusztán mocskos és csúnya, hanem a mosh pitek, a dögvész és a fekete halál mögött olyan riffeket és horgokat kapsz, amelyek garantáltan fennakadnak a hallójárataidban, és mély produkció benyomását keltik benned. Határozottan szerencsés, hogy a lemez hosszát 33 percben húzták meg, mert még két-három nótával agyonpakolva az összkép már sok és lapos volna.
A rád leselkedő egyiptomi tíz csapás során fellépő hangzuhatagból semmi pénzért ne hagyd ki a Shemihazah the Great-et, ami hatalmas vágtái, örvénylő ereje és éles szólói mellett ráadásként változatos cineket is nyújt. Az Asael komplikált riffjeit egy ördögi fekete láng táplálja, amely az útjába kerülő földet felperzseli és teljesen letarol mindent, ami az útjába kerül, miközben a groove-ját az elpusztíthatatlanság pátosza lengi körbe. A rombolás magasiskoláját hozza az Enchain Them All! is, melyben Samuel mikrofonteljesítménye igazán fojtogató, démoni atmoszférát varázsol.
A korong B oldalát ugyanúgy ajánlom! Itt ugyan A Peaceful Place to Wait… hajlított, vastag riffjeinem rosszak, viszont a brutalitás magasiskoláját önmagában nem garantálja a középtempó. Az abszolút favorit ezért nem ez, hanem az I Saw Everything, a maga hátborzongató karakterével. Ebben ötvöződik mindaz a dinamika és technicitás, amit a floridai death metal mannájának tartasz. Ha nem tudnám, hogy az Ad Vitam Infernaltombola hifimből, simán elhinném, hogy ez Erik Rutan vagy Robert Vigna valamelyik új szélhámossága. A Le ballet des anges-t záró Everyone, Everywhere egy újabb remek pofon, legyen szó blast beat pergőtűzről, rideg szólókról vagy félőrült hörgésekről – kész őrület, hogy ezt a számot hagyták legutoljára!
A magam részéről az Ad Vitam Infernal legújabb csapását méltó főhajtásnak tekintem a floridai death metal szcéna előtt. A Le ballet des anges világosan megmutatja, hogy a brutalitás és gyorsaság tengelyére rajzolt irány szinte tökéletes!
Kiadó: Dolorem Records
Kiadás éve: 2024
Stílus: Death Metal
Web: facebook.com/ad.vitam.infernal
Tracklist:
- The Overture
- And the Watchers Will be Frightened
- Shemihazah the Great
- Asael (God has made…)
- Enchain Them All!
- A Peaceful Place to Wait…
- Wandering Spirits
- I Saw Everything
- Free Will has set Us Free
- Everyone, Everywhere
Pontszám: 9,5