Kiadó: Metal Blade Records
Weboldal: myspace.com/aeternammetal
Kiadás éve: 2010
Stílus: Metal
Aki rajong az ősi kultúrák misztikával körülszőtt hagyatékaiért, letűnt korok isteneinek küzdelméért, nem különben a death metal-ért, az ne is keressen tovább. Az ókori Egyiptom számtalan író, filmes, zenész gyengéje, elkötelezett hitvallásának megtestesítője. Ezen oldalak olvasóinak pedig elég, ha csak a Nile zenekart megemlítem és már hellyel közel képben is vannak, milyen muzsikát tartalmaz a kanadai csapat első lemeze.
Viszont botorság lenne egy legyintéssel, s egy kópia banda címkével elintézni az eszmefuttatást. Nem vitás, az alapok, a témakör közös tőről fakad, de mégis más fűszerekkel ízesítik – egymáshoz képest – amit kifőztek a stúdióik boszorkánykonyhájában. Brutalitás és komplexitás terén a Nile egy csípősebb, komplexebb íz világot képvisel (maradva a konyha-hasonlatnál). Viszont az egzotikum és a hangulat megragadása, illetve prezentálása inkább az Aeternam oldalán mutatkozik meg. Bátran és bőséggel használják a (közel-) keleties dallamokat, s nem ritkán még autentikus hangszereket is bevetnek a hangulat tökéletesítése érdekében. Nagyszerű gitárszólók finom szálai szövik össze a dalok verzéit, amelyek nem a véres, beles, ördögimádós szentháromságot magasztalják, hanem egy ősi kultúra szigorú és egyben magasztos pillanatait elevenítik fel. Amit az Aeternam tagjai a lemezen tálalnak, inkább egy kulturális utazás, mint szimplán a halál dicsőítése. Még akkor is, ha az ősi egyiptomi kultúrában jelentős szerepe volt a túlvilági élet megalapozásának és történéseinek dokumentálásának.
Az énekes-gitáros frontember Achraf Loudiy, már a neve, sőt a fizimiskája alapján sem az a kimondott kanadai. Nem okozna túl nagy meglepetést, ha a származása is döntő befolyással bírna a témaválasztás körében. Illetve így leszögezhetjük, nem csak műkedvelője, hanem szakértője a mondanivalójuknak. De emellett a death metal nyersességéből és kíméletlen előadásmódjából is felkészült. Jól sikerült az arányokat eltalálni, úgy képes a Disciples Of The Unseen epikus és időnként andalítóan egzotikus lenni, hogy semmit sem veszít a brutalitásából. A vokál is színesebb, mint az átlag death bandáknál, mivel Achraf a hörgés mellett nem szégyell időnként dallamosan énekelni. És mondhatni eléggé autentikus az orgánuma. Szépen sorba jönnek egymás után a keleti motívumokkal ékesített zúzdák, amelyek időnként helyénvaló, ízléses kórussal vannak megfűszerezve. S mire kellene töménnyé válni és kezdenénk eltelni vele, egy emlékezetes, profin összeállított dallal nekilátnak elbúcsúzni a srácok. Tehát az arányokkal sincs gond. Ez a lemez nem a végletek jegyében született. Kemény, de dallamos, kíméletlen, de elgondolkodtató. Egyszerűen nehéz kifogásolható momentummal előrukkolni.
Szóval, ahogy az írásom elején is utaltam rá: akinek a szíve hevesebben kezd verni egy szarkofág láttán, s nem csak a National Geographic képeibe merülve érzi elbűvölőnek az antik Egyiptom világát, és a torzított gitárokkal előadott gyilkos riffekkel sem áll hadilábon, az mindenképpen tegyen egy próbát.
Tracklist:
1. Ars Almadel
2. Angel Horned
3. Esoteric Formulae
4. The Coronation of Seth
5. Hamunaptra
6. Iteru
7. Goddess of Masr
8. Ouroboros
9. Circle in Flames
10. Through the Eyes of Ea