Jobbnál jobb lemezek, innovatívan friss bandák és emlékezetes koncertek tömkelegén vagyunk túl, a zeneipar szempontjából pedig termékeny időszakot fogunk zárni, már most érzem. A német Ahab legutóbbi kiadványa még 2023 elején jelent meg, viszont grandiózussága mellett nem tudok szó nélkül elmenni, sőt biztos vagyok abban, hogy sok év végi szerkesztői listán is ott fog csücsülni a The Coral Tombs.
Óceánok mélyéből fakadó, roppant hangulatos funeral doomban utazik az Ahab kapitány és legénysége, lassan már 20 esztendeje. E felettébb mostoha, barátságtalan stíluson belül is sajátos tálalásban, szinte mindig egyedi módon prezentálják az aktuális opusukat és azt kell, hogy mondjam, sikerült ismét nagyot alkotniuk. Jules Verne ikonikus alakjának, Nemo kapitány halálának története elevenedik meg előttünk a képzeletbeli vetítővásznon, különböző szekciókra bontva. A műfaj tematikája / komorsága és a sugárzó gyász ellenére is tele van érzelmekkel / élettel az anyag. Főleg, ha az album címét veszem alapul, nagyon is valós. Ha a világ jelenlegi helyét nézzük a globális pusztulási skálán, vegyük csak szimplán a környezetszennyezést, a CO2 kibocsájtást (a felmelegedést most hagyjuk) akkor teljes korallzátonyok tűnnek el a tengerekből. Felborulóban az ökológiai rendszerek egyensúlya, aminek súlyos következményei lehetnek / lesznek, ránk nézve nem túl fényes jövőképpel, miközben a Doomsday Clock óramutatói egyre csak közelebb kerülnek az éjfélhez… Akit esetleg jobban érdekel a biodiverzitás összeomlása vagy a hasonlóan komoly ökoszisztematikus változások, annak David Attenborough – Breaking Boundaries: The Science of Our Planet című filmjét ajánlom, de most visszatérek kritikánk tárgyához.
Szövegileg / szerkezetileg koncepcionálisan megírt 7 számot kapunk kb. 67+ perces játékidővel (brutális töménységű hallgatnivaló ez, legyünk őszinték) ahol a leggyorsabb dobütemet az albumot nyitó Prof. Arronax’ Descent into the Vast Oceans nótában hallhatjuk kellemes tuka-tuka formájában. Külön érdekesség (egyeseknek tán igazi csemege lehet), hogy Chris Dark az Ultha zenekar énekes / basszerosa búslakodik a nyitányban Daniel Droste (gitáros – vokalista) mellett, míg a záró tételben, nem más, mint a kultikus Esoteric torka, Greg Chandler énekel, nem is akárhogyan. Ilyen vendégzenészekkel nem lehet a bálna mellé lőni azt a szigonyt, főleg, hogy 8 év telt el az amúgy szintén kolosszális, The Boats Of The Glen Carrig óta. Ez az ötödik LP a sorban, össze is lett pakolva rendesen, akár muzikális akár vizuális oldalról közelítek felé. Progressziójuk újabb lépcsőfokához értek. Fontos megjegyeznem, kell egy adott feeling az albumhoz, nem lehet akármikor ukmukkfukk elővenni.
Többször hallgatós / nekiülős / merengős / gondolkozós cucc, érdemes pár remek italt odakészíteni a lemezjátszó mellé. Külvilág kizár – playgomb lenyom – szem becsuk. Elsőre nehezen vettem be, csak részletekre kaptam fel a fejem. Szinte mindegyik dalban van valami, ami magával ragadó, például a Colossus of the Liquid Graves komor temetői menetelése vagy a The Sea as a Desert kezdése majd szerteáradó éteri depressziója, de említhetném a monumentális címadót is, vagy a Mobilis in Mobili direktebb death – doom témáit. Apropó A Coral Tomb: az ember érzése az, mintha egyre csak mélyebben bolyonganánk, különböző szónikus szintek között úszkálva, a korall sírok víz alatti világában. Szuggesztív és fogva tart: ebben a két dologban hihetetlenül erős az Ahab, ráadásul a mélytengeri feeling csak úgy ömlik ránk a dalokból. Valahol kb. a Mariana-árok környékén lebeghetünk (Aegri Somnia), főleg ha mellé még elmerülünk a csodálatosan részletgazdag frontborító rejtelmeibe is. Vinyl formátumon lenyűgözően mutat a Sebastian Jerke által készített artwork, tökéletesen tükrözi a számok hangulatát, atmoszféráját. A korong egyik csúcspontja a záró track, a The Maelstrom, de szinte mindegyik nóta kiemelkedő részekkel bír.
A hangzás fantasztikusra sikeredett, a lassan hömpölygő zenének köszönhetően, egy sűrűn rétegzett, színes, élő soundot hallhatunk, mely egyaránt izgalmas és kellően változatos. Letisztult, erős. Jelen van benne a gigászi súly, de az óriási tér is. Cornelius Althammer (dobos), Stephan Wandernoth (basszer), Christian Hector (gitáros) és Daniel Droste (gitáros / énekes) keni – vágja a funeral death doomot, sőt, képesek voltak teljesen egyéni képükre formálni azt. Kisujjukban van minden. Ugyanakkor bennük az emberi lélek összes fájdalma, búja, kétsége és elesettsége, de képesek teremteni, létrehozni, az élénk történetmesélés mellett. Tehetséges zenészek, ez már csak a számok összetett struktúrájából is érződik, mindenféle üresjárat nélkül áramlik szét ez a közel 70 perc. Már a (számomra zseniális) The Call Of The Wretched Sea debütön lehetett érezni, hogy nem az adott normák szerint gondolkoznak. A nautik funeral doom találó jelző rájuk, annyival egészíteném még ki, hogy az egész kinematografikus / filmszerű lett.
Aki eddig is szerette a germánok zenéjét, az nem fog csalódni, aki pedig a befelé figyelős / elmélkedős cuccokat szereti, az mindenképpen tegyen az Ahab új albumával egy próbát, ugyanis nem mindennap jön ki ilyen volumenű anyag.
Kiadó: Napalm Records
Kiadás éve: 2023
Stílus: Funeral Doom Metal
Web: facebook.com/AhabDoom
Tracklist:
- Prof. Arronax’ Descent into the Vast Oceans
- Colossus of the Liquid Graves
- Mobilis in Mobili
- The Sea as a Desert
- A Coral Tomb
- Aegri Somnia
- Maelstrom
Pontszám: 9