AJATTARA – Kalmanto

Kiadó: Spikefarm Records

Weboldal: www.ajattara.fi

Kiadás éve: 2007

Stílus: Dark / Doom Metal

 

 

 

Az Ajattarával először a tavalyi Äpäre kapcsán találkoztam, hiszen kíváncsi voltam, hogy az ex-Amorphisos Pasi mit kezd az ilyen blackes darkos szimfónikus zenével, mint amit az Ajattara az akkori időkben képviselt. Arról az albumról csupán annyi maradt meg, hogy sötét hangulatú zenét játszanak, nagyon mélyre hangolt gitárokkal, és igazán vaskos, modern hangzással. Maradandó témák, jó ötletek híján nálam az az album kisebb csalódás volt, pláne tudván, hogy egyféle all-star együttessel állunk szemben. Így hát reménykedtem, hogy idén valami maradandót sikerül alkotniuk, hiszen az akkori irány tetszett, csupán a kivitelezés volt szürke.

Már az bizakodásra adott okot, hogy a borítója igazán szépre, borongósra sikeredett, ráadásul mikor elkezdtem hallgatni az első hangokat, rögtön átjött a súlyos, különleges hangulat, ami a csapat legfontosabb erénye, és amelyet a finn nyelv használatával tesznek még teljesebbé. Sajnos azonban az örömöm pünkösdi királysága hamar véget ért, ahogy hallgatgattam tovább és tovább a lemezt. Azt kell, hogy mondjam: ez a lemez (rossz) tulajdonságaiban erősen az előző anyagra hajaz. Ugyanolyan mélyre vannak hangolva a gitárok, hogy olyan mintha összesen három hangból állna a szám, és ami még rosszabb, ez gyakran igaz is. Igaz, legalább szép telt a hangzás, amivel jobban ütnek ezek a staccatos riffek, és lehet, hogy valakinek ennyi elég a súlyossághoz. Nekem azonban nem. Én minimum elvárnám, hogy legyenek megjegyezhető momentumok, kidolgozott témák, vagy legalábbis ne 3-4 hangból álló dallamok – már ahol vannak. Mert elég gyakran még azt is mellőzik, arról nem is beszélve, hogy a gitártémák is ötlettelenek, talán még inkább, mint az egy évvel ezelőtti anyagnál.

Ahogy tovább és tovább hallgattam a lemezt, egyre inkább elfogott a csalódottság érzése és az idegesség. Az egy dolog, hogy monoton és szinte nincs is kiemelkedő része a lemeznek, de ezeket az ötleteket mindamellett, hogy elég gyermetegek, már hallottam párszor, és a legrosszabb, hogy mindezt olyan zenekaroknál, amiket az underground közösség csak “mallcore”-nak becéz. De még azt is meg merem kockáztatni, hogy rengeteg középszerű magyar modern metal banda van, amelyiket nem bírnék kétszer egymás után végighallgatni, de mégis több ötletet visz a zenéjébe, mint ami itt hallható. Ráadásul a …Putoan című szám refrénje alatt (ahol Pasi végre kiereszti tiszta hangját) azt hittem megfulladok attól az izzadságszagtól, ami a számból áradt! Az addig rendben van, hogy azt akarták, hogy a tiszta énekkel együtt is kemény legyen a refrén, de ezt, hogy a vokálhoz képest erősen blöffízű, disszonáns akkordot játszanak, még nekem is nehezen veszi be a gyomrom. Egyszerűen értelmetlen és gyenge. Vannak azért jobb ötletek is, így például a Turuuden Takila nyitóriffje, amivel csak az az egy gond, hogy már hallottam idén az új Nile albumon (a címadó Ithyphallic című szám szinte ugyanígy kezdődik).

A death metalos hatás – mely az album egészén érződik – mellett most több helyet kaptak a doomos témák, sőt, a lemez nagyobb része a lassú és a középtempó között váltakozik. Éppen ezért értetlenül állok az előtt, hogy az egész lemez alig több fél óránál. Nem mintha ez nem lenne elég, sőt, nekem még sok is, de könnyen képet lehet alkotni arról, hogy egy igazán lassú számba hány téma férhet három perc alatt. Hogy azért pozitívumot is említsek, az Alttarilla Aamutähden remekre sikeredett, ha hasonlóan jól eltalált számokat írtak volna, könnyebben megszerethetném ezt a formációt. Jaane Immonen szintis néha hoz egy-két jó ötletet, de azután nem túl kreatívan azt ismételgeti, még csak variálni sem igazán variál. A ritmusszekció (Tomi Lillman a doboknál és Juha Harju a basszusgitárnál) legalább kiválóan teljesít, és ez sokat dob a zene “ütőképességén”. Pasi remekül használja ezt a hangszínét, ez valamelyest színesíti a produkciót.

A régebbi albumaikat nem ismerem, és az elmúlt két évben kiadott két album nem is győzött meg arról, hogy feltétlenül érdemes lenne beszereznem. Ezt a lemezt igyekszem minél előbb elfelejteni, és remélem, hogy a következő albumot nem egy év múlva adják ki, mert úgy látszik, ez kevés a minőségi alkotómunkára. Aki kíváncsi azonban arra, hogy mit keres Pasi egy “dark/doom”-nak aposztrofált együttesben, amely valójában egyszerű, a mainstreamben működő mélyre hangolt modern metal bandákhoz hasonló zenét játszik finn nyelven és sajátos hangulattal, az tehet vele egy próbát. Én, ha súlyos zenét szeretnék hallani, inkább maradok az ötletgazdag, esetleg szerényebb tudású zenészekből álló, vagy kevéssé telt hangzású underground bandáknál, akik zenéjében nem csak a keménykedés a lényeg.

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. Ilkitie
2. Turhuuden Takila
3. Madot
4. …Putoan
5. Harhojen Virta
6. Suruntuoja
7. Naimalaulu
8. Alttarilla Aamutähden
9. Kalmanto

Pontszám: 5

Kapcsolódó cikkek

AJATTARA – Tyhjyys

Esotancos

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár