ALKONOST – On The Wings Of Call

Kiadó: Einheit Produktionen

Weboldal: www.alkonost.ru

Kiadás éve: 2010

Stílus: Folk Metal

 

 

 

A lassan már 15 éve működő folk zenekar legutóbbi lemeze óta három év telt el, ezalatt pedig három DVD-kiadvánnyal is jelentkeztek, ami egy zenekar életében általában két dolgot jelenthet: egy korszak lezárását, vagy azt, hogy elértek egy olyan ismertségi szintre, hogy bármilyen visszatekintő videoanyagot készítenek, arra bizonyára lesz kereslet metalkörökben. Tekintve, hogy a csapat ennyi nagylemez és tapasztalat után még mindig undergroundnak számít, inkább az előbbit tartom esélyesebbnek. Ebben megerősít az is, hogy a korábban általam is méltatott Einheit Produktionenhez szerződtek, és bár a kiadó eddigi munkájával maradéktalanul elégedett voltam, most mégis azt mondom, hogy ez hiba volt.

Mielőtt a lemezt elkezdeném elemezni, sajnos egy kis kitérőt kell tennem – bármennyire nem szeretném – de a fent említett véleményemet, miszerint hiba volt az Einheithez szerződni, kénytelen vagyok megindokolni, mert sajnos szorosan összefügg a jelen albumról írt értekeléssel. Egy kiadványt ugyanis sokkal nehezebb úgy megítélni, ha a promóciós csomag az elemzendő anyagnak csak töredékét tartalmazza, vagy az eredeti hanganyag minőségét nem csak hogy meg sem közelíti, de jelentősen torzítja. Igaz, az ember valamiféle általános képet tud ugyan kapni a zenéről ez esetben is, és ez egy pársoros ajánlóhoz talán elég is lehetne, de gondot okoz, ha részletesen szeretné kitárgyalni, mert ehhez egy-egy anyag esetében komolyabb elmélyülés szükséges. Márpedig ez esetben a kiadó egy olyan csomaggal lepett meg, ami egyrészt hiányos volt, másrészt az így kapott – elvileg vízjeles – tömörített zenei állományokból csupán a fele volt élvezhető színvonalú, a többit recsegés és rengeteg akadás tarkította, pont úgy szóltak a számok, mintha egy összekarcolt CD-t erőltetve próbálna az ember lejátszani.

Összességében tehát körülbelül a lemez harmadát kaptam meg értékelhető formában, ezért joggal hihettem azt, hogy ez csupán valami tévedés lesz. A kiadó felé jeleztük az alábbi hibát, és különösen meglepő választ kaptunk, miszerint a recsegés szándékosan van az albumon – sajátos bónusz lopásvédelem az elvileg vízjeles fájlok mellé -, az egész albumot pedig azért nem rakták fel, mert nincs rá elég kapacitásuk. Azt hiszem ezzel mindent el is mondtam a kiadó jelenlegi szakértelméről és hozzáállásáról, és ez külön fájó, mert egy éve ők még olyanok voltak folk/pagan érának, mint a death metalnak a Comatose: a nagyközönség előtt még ismeretlen, de igényes, minőségi zenekarokat gyűjtöttek egy zászló alá, és akkor még megfelelő promócióval is támogatták őket, hogy az európai színtér megismerhesse a munkásságukat. Rendben, nem várom el a gyári CD-t, de ennél még az is jobb lenne, ha a belebeszélős módszert választanák, mert az számonként maximum 10-15 másodperc bosszankodás, de a nagyját ki lehet venni az albumnak. De ezzel, hogy a lemez töredékét küldték csak el, és abból is a fele tényleg hallgathatatlan, mert még a témákat sem lehet kivenni, egyáltalán nem hajtottak hasznot a csapat számára, mert kevesen akarnak és tudnak egy olyan lemezről jót írni, aminek kínszenvedés a végighallgatása.

Különösen azért, mert abból a kis játékidőből is hallatszik, hogy a lemez elég jó muzsikát tartalmaz. Az is kivehető, hogy az általam inkább a korai, sötétebb dolgaik miatt kedvelt orosz csapat ezúttal is inkább az újabb, lágyabb irányvonalat követi. Az album nyelve ezúttal is orosz, ami nálam mindig jó pontot jelent, különösen, ha az énekesnő Alena szájából hallom. Az ő hangja rendkívül finommá és nyugtatóvá teszi ezeket a dalokat, a durvább háttérvokál pedig, ami megtörhetné ezt, ismét kevesebb szerepet kapott. Sajnos a lágyság szokás szerint kihatott a témákra is, ugyan fogós riffekkel és leadekkel találkozhatunk itt is, de nagyon szellős és habkönnyű az egész, sok helyen annyira, hogy a folkos metal helyett már-már inkább gótikus rockzenét idéz a zene. Ilyen téren véleményem szerint jóval erősebb dalokat írt a csapat a korai korszakában. Az első pár dal alapján a hangulatot is eltalálták, a későbbi dalokban a konstans akadás és recsegés azonban pont ezt öli meg elsőként, ezért azokról nem tudok nyilatkozni.

A fent említett problémák miatt nem vállalkozom arra, hogy a lemezt ilyen módon lehúzzam, vagy dicsőítsem, úgy állok az értékeléshez, ahogy ők állnak a csapat promotálásához. Ha sikerülne normális formában megszereznem az anyagot, alatta egy hozzászólásban újra kitérek majd rá, addig azonban adok 7 pontot, mert érzem, hogy a csapat még mindig az átlagnál erősebb zenét tud írni, de többet nem merek, mert az első 3-4 dal után azért van hiányérzetem.

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. Корабль-Птица / Bird-Ship
2. Хладный Огнь Ночи / Chilly Fire of the Night
3. Древы-Думы / Thought-Trees
4. Несказанный Свет / Ineffable Light
5. Чудосветная Быль / Wonderland True Story
6. Алый Цвет / Fire Bloom-Charm
7. Плач Княжны / Princess’ Lament
8. Новые Неведомые Земли / New Unknown Lands
9. Безвременье / Hard Times

Pontszám: 7

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár