AN THEOS – Chemarea Străbunilor (single)

Kiadó: 

Weboldal: www.an-theos.com

Kiadás éve: 2013

Stílus: Folk Metal

 

(scroll down for English Version)

 

Örvendetes, hogy Romániában is egyre nagyobb teret hódít magának a folk/pogány metal világa. A „nagy öregek” (Negură Bunget, Bucovina, Ashaena, Bucium) mellé egyre újabb bandák sorakoztak fel az utóbbi pár évben. Ezek egyike a 2010 tavaszán létrejött bukaresti An Theos, akik Románia mellett már a magyar közönség számára is ismertek, hisz több koncertet adtak helyi zenekarokkal közösen. Bár élőben jó pár saját számot játszottak már e bulik alkalmával is, gyaníthatóan a stúdiózás és lemezkiadás anyagi nehézségeinek köszönhetően csak 2013 áprilisában tudták megjelentetni első kislemezüket, egy három dalos maxi-single-t.

A korong első daláról, a Chemarea Străbunilor, azaz „Az ősök hívása” címet kapta. A cím alapján sejthető, hogy régi román népi hagyományok, illetve a román és dák mitológia képezik az anyanyelvű szövegek alapjait. A nyolctagú zenekar hegedűvel, dorombbal, hegyi kürttel (tulnic), billentyűvel és tiszta női énekkel és hörgős férfi vokálokkal színezi zenéjét. A hangzás minősége nem a legjobb, a dobokat dobgép szolgáltatja, de a hegedű és (sajnos csak az utolsó dalban feltűnő) női ének sokat dob az egészen. A néhol epikus, néhol népies hatású billentyűjáték és a narratív részek szintén fokozzák a hangulatot, de a torz vokálok gyengének hatnak. E hörgéssel sem lenne feltétlenül baj, de a házi felvétel minősége sokat levesz az erejéből. Egyébként a három dal metalos elemei eléggé azonos kaptafára készültek, viszont a Semintia Daca-ban több kórus és két nagyon magával ragadó táncos népi betét is megjelenik.

Ebben a zenekarban, illetve általában a román népi metalban rengeteg potenciál rejlik. Főleg hogy a velük nagyjából egyszerre felbukkant Carpaticaról, WarChantről és Ka Gaia Anról egy jó ideje semmit nem lehet hallani, így ezt az űrt is az An Theos töltheti be. A kislemezük bemutatkozó anyagnak teljesen rendben van, meghozta az étvágyamat egy nagylemeznyi friss román folk metalra. Érdemes követni a csapatot!

——————————————

ENGLISH VERSION:

It’s a joyful thing, that the word of folk/pagan metal is conquering more and more parts and hearts of Romania. Besides the “old ones” (Negură Bunget, Bucovina, Ashaena, Bucium) new bands have appeared in the last couple of years. One of these newcomers is An Theos from Bucharest, who are already well-known among not only the Romanian fans, but also in Hungary, because they had more gigs there with local bands. Although they already played many own tracks on those concerts, they could only release their first mini-disc, a three-track-long maxi-single in April, 2013 – I guess due to the financial difficulties of the recording and the releasing.

The album is entitled Chemarea Străbunilor after its first track which means “Call of the Ancestors”. After such a title you can find out that the native lyrics are about old Romanian folk traditions and the Romanian and Dacian mythology. The band of eight members colours its music with violin, jaw harp, alphorn (tulnic), keyboards and clean female vocals and harsh male vocals. The sound quality isn’t the best; the drums are played by drum-machine, but the fiddle and the female vocals – which appear unfortunately only in the last song – strengthen very well the entire atmosphere. The sometimes epic, sometimes folkish keyboard themes and the narrative parts also increase the value of the music, but the growls seem to be weak. These growled vocals could be much stronger but the quality of the home recording decreases its power. By the way the metal parts of the three songs are very similar – but Semintia Daca also contains choir parts and two very catchy dancing folk interludes.

There’s much potential in this band and generally in Romanian ethnic metal. Especially if I mention that the bands which appeared around the same time when this group was born, like Carpatica, WarChant and Ka Gaia An seem to be inactive for a while, so An Theos can fill this gap, too. Their single is absolutely okay as a debut material; I’d like to hear a full-length album of fresh Romanian folk metal soon. It’s worth to follow the band!

SAMPLE:
YouTube link

Tracklist:

1. Chemarea Străbunilor
2. Bratul De Fier
3. Semintia Daca

Pontszám: 7.5

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár