…AND OCEANS - As in Gardens, so in Tombs

Nagylemezek terén meglehetősen ritkán hallani a szimfonikus black metal doyenjeiről, a finn …and Oceans-ról. A formáció a ’90-es évek derekától kezdve négy albummal is ott bábáskodott az alműfaj születésénél, mígnem a Cypher után csak Splitekkel jelentkeztek, majd váratlanul felfüggesztették működésüket. Legközelebb 2017-ben tűntek fel ismét, azután 2020-ban jött a Cosmic World Mother megjelenése, most pedig végre itt a folytatás!

Talán nemzetiségéből adódóan, de az …and Oceans mindig is más volt, mint a kortárs dallamos/szimfonikus black legtöbb képviselője, tudniillik túl tudott lépni a szintetizátorbravúrokon, ugyanakkor a nagyzenekari elemek alkalmazását illetően sem esett át a ló túloldalára. A kissé morbid című As in Gardens, So in Tombs (Úgy a kertben, mint a sírokban) bizonyítja, hogy a fülbemászó, egyben agresszív zenét lehet régivonalas módon csinálni, miközben az továbbra is új hangzású marad. A csapat hatodik albumának mind az 50 perce mitikus aurával rendelkezik, amit elsősorban a vastag dallamtextúrák teremtenek a komplex, vágtató ritmusokkal. Az egyenletesen elosztott, átlagosan négy–öt perc hosszúságú tíz szám különleges zengzetét a szinte végig háttérben húzódó (mű)szimfonikus és elektronikus szakaszok biztosítják, amelyek eleganciával töltik fel a produkciót.

A nyitótételben – ami egyben a korong címadója – az … and Oceans zanzásítva szépen felvonultatja, mire számíthatunk a további kilenc track meghallgatása során. Antti Simonennek hála telibe kapjuk a Timo Kontio és Teemu Saari gyors gitártempóit megszakító, erőteljesebb szimfonikus és elektronikus pillanatokat, Pyry Hanski szerintem néhol túlpolírozott basszusát, Kauko Kuusisalo erőszakos dobtémáit, valamint Mathias Lillmåns (igen a Finntroll-ból) karcos, torokhangú üvöltéseit. A szám bizonyos részei könnyen felelevenítik a millennium környéki Dimmu Borgir megszólalását, kiegészítve ügyes tremolo-riffekkel, agresszív blastbeatekkel és zongoraátvezetéssel, amit személy szerint nagyon eltaláltnak gondolok. Nem így a középtájban elhelyezett, sci-fibe illő pár másodpercnyi elektronikus valamit, ami ehelyütt nem pusztán sok, hanem teljesen fölösleges is.

E szépséghibát szerencsére orvosolja a The Collector and His Construct. Ez egy erőteljesebb, ugyanakkor hagyományosabb melodikus black lépés finn barátainktól. Szerintem a kisebb dobszólóval induló, ördögi blaszfémiával végig átitatott kiáltozások, illetve a kivételesen ügyes gitárművel záró track alatt lehet először igazán rezonálni az …and Oceans-ra. Köszönhetően a féktelen fülbemászó dallamvilágnak, a koncepció itt veszi fel az igazi, sötét arculatát. A Within Fire and Crystal kétharmada lassútempós, lehetőséget adva a szonikus támadásra való felkészülésre. A főszerep ezúttal a billentyűké, amelyek mély gitártémákkal megtámogatva patikamérlegen kimérve szállítják a műfajra kevéssé jellemző meleg, mindazonáltal monumentalitást idéző dallamokat. Következik – az egyik személyes kedvencem – a két sötétebb tónusú kontraszt egyesítéséből megalkotott Carried on Lead Wings, egy orkesztrálisabb hangzású tétel, amit riff-rohamok mellett a nüansznyi, mégis találóan alkalmazott indusztriális betétek formálnak masszívvá, dinamikussá.

Félidőnél vagyunk, de a baljós machinációk folytatódnak! A Likt Törnen Genom Kött pazar hangzásképe ismét a nagyság érzetét kelti. A korongon egyedüliként ez a svéd nyelven előadott szám a többihez képest valamelyest „kiabálósabbra” sikerült, s a kakofóniából kiemelkedő lassú ütemű dallam szépen leköti a hallgató figyelmét. A kozmikusra állított szintetizátorral és az eszeveszetten felaprított leadekkel tovább fokozza a disc eddig is misztikusnak ható auráját a Cloud Heads. A robbanásszerű ütemváltások, valamint az indusztriális ötletek erőteljessé avanzsálják a szám kaotikus old school hangulatát, ami a Wine into Water-ben egyszerre filmes hangzásba csap át. A modern dallamok és kifinomult ritmikai kontrasztok tökéletes egyvelege! A kórus aláfestés, továbbá a vonósok háttérben történő alkalmazása azt az érzetet keltik, mintha valamiféle varázslat részesei lennénk. A vad ordítások mögött azonban éledezik az elektronikus sound és egy újabb búskomor szintetizátortéma vissza-visszatérő dialógusa, amely a nyitány megismétléséig végig a virágzás és rothadás kontrasztjában tartják a számot. Ezt az elképesztően kaleidoszkópos hatást az Inverse Magnification Matrix részben tovább viszi, ekképp gyászos, emelkedő és csökkenő skálán mozgó karneváli orgonaakkordok és a kiélezett filmes hangzás egybeolvadásának lehetünk fültanúi. Ennyire egyedi hangtervezéssel, valóban ritkán találkozni! Az albumon kilencedikként helyet kapó The Earth Canvas a sebes tempói ellenére is inkább csak az epikus finálé energikus előjátéka.

De lássuk a zárótételt, amely ötvözi a brutalitást a polírozással! Az Ambivalent God valódi zenei elragadtatás; közel nyolc percnyi gitárgyönyörűség, egy dicsőséges démoni haláltánc. Valahol azt olvastam az …and Oceans-ről, hogy tehetségük kimondhatatlanul lenyűgöző. Ettől én tovább megyek és kijelentem, az urak újra értelmezték a Diversitas delectat ókori mondását, hiszen ez a fölényes változatosság nyomán kibontakozó expanzív, részletgazdag hangzás (ami soha nem kelt hangverseny érzetet), mint északi szél a hópelyheket, könnyedén felkap majd a végtelenbe sodor. A tracklistből – a már említett Carried on Lead Wings, illetve a Cloud Heads és a Wine into Water mellett – határozottan kiemelkedik!

A dalszövegek meglehetősen kozmológiaira sikerültek és bár teljesen rendben vannak, azért érezhető, hogy a finn szextett elsősorban a dalírásban profi és nem igazán vonták le például írásaik etikai konzekvenciáit. Szövegviláguk – összhangban az album címével – a teremtés és elmúlás filozófiai és fizikai szintjeivel foglalkozik. Ebben a sajátos filozófiai gondolkodásban nem igazán számít idő, tér, kultúra, nyelvek, vallás és szokások, mivel mindannyian részesei vagyunk az „örök energia” ciklikus körforgásának. Továbbá „az emberiség megvilágosodás felé irányuló energiái gyakran ugyanazon az úton haladnak”, emiatt lehet máshol vagy másformában, de mindig léteztünk és létezni fogunk. A dalszövegek misztikus karakterét fokozza, hogy Mathias Lillmåns, irgalmat nem ismerve, hangszálaiból a legjobbat kihozva adja elő azokat, ekként hihetetlen vokális teljesítményt nyújt mindenütt.

Az As in Gardens, So in Tombs véleményem szerint kevésbé melankolikus, mint a Cosmic World Mother volt. Az egész hangulat csiszoltabb és nem annyira ingadozó, mindamellett továbbra is megőrzi azt, amit szeretünk a bandában, mégpedig az ismétlődések által előidézett fantasztikus atmoszférát. Gyenge pillanatokat itt nem találni; az opusok önmagukban is nagyszerűen megállnak, együtt viszont – koherens zenei élményt nyújtva – valamiféle ördögi amalgámmá olvadnak össze, ami hosszú ideig megszállja és fogva tartja az elmét. Az előkelő partitúra a létezés körforgásába invitál. Jó tanács: hagyjuk, hadd vezessen!

Az …and Oceans szabályszerűen térdre kényszeríti a hallgatót a kíméletlen, de dallamos számaival, amik egyaránt bővelkednek váratlan fordulatokkal és meglepően emlékezetes szakaszokban. A zenekar nem hagy bennünk hiányérzetet, az As in Gardens, So in Tombs-ba egyszerűen mindent belepaszíroztak. Akinek mindez mégis kevés, az szerezze be az 500 limitált példányban kiadott digibox egyikét, és a Samlarens Valv, valamint a Third Eye Catalyst révén ráadást kap a szimfonikus halálélményből.

Kiadó: Season of Mist
Kiadás éve: 2023
Stílus: Symphonic Black Metal
Web: facebook.com/andoceans