Kiadó: Smash Fabric Records
Weboldal: http://angertea.com
Kiadás éve: 2012
Stílus: Progressive Metal
Brief Sum: It is without doubt, that this album owns several western, dime a dozen releases, and I can only congratulate its creators and commend them for their outstanding performance.
Talán nem véletlen, hogy a nagymágocsi trió előző, Distrust Ep-jének Neil Kernon volt a producere, aki olyan nagyágyúk lemezein dolgozott korábban, mint a Judas Priest, a Cannibal Corpse, a Nevermore, a Queensrÿche stb. Szakmájában nagy névnek számít, csakúgy mint Michael Wagener, Harris Johns, Scott Burns stb. Ahhoz, hogy ez a kapcsolat létrejöhetett a muzsikának kellett meggyőzőnek lennie. Az volt.
A Twenty-Eight Ways To Bleed koronggal ismertem meg a társaságot és lettem ezáltal rajongójuk. Egy Angertea album végighallgatása, megemésztése, feldolgozása –egy olcsó szóviccel élve- nem egy könnyed teadélután. Túl vagyok vagy fél tucat hallgatáson és a korong még mindig ad újat, előbújik egy apró részlet, melyre addig nem figyeltem fel, hatalmas lett az album. Ahogy azt tőlük megszokhattuk elvont, borult, kibaszott súlyos, grunge-os, modern metalos, csipetnyi progresszív elemekkel tűzdelt zenéjükben a Tool, a Voivod, a Neurosis, az Alice In Chains hatásai köszönnek vissza. Nem emlékszem, hogy magyar metal anyagon szólt-e valaha gitár olyan töményen és brutálisan, mint Mihály Gergely hangszere, aki a torokszaggató üvöltések és éteri dallamok gazdája is. Peralta Miguel Angel hazánk egyik legjobb, legtehetségesebb basszusgitárosa, Bárkai László dobossal izgalmas ritmusszekciót alkotnak, bonyolult, tördelt ritmusképleteiket hallva győztem kapkodni a fejemet, de külön-külön is meg kell dicsérni teljesítményüket. Aki fogós dallamokat, könnyed, azonnal megjegyezhető, fülben ragadó, együtténekelhető refrének után kutat, az egy másik lemezt tegyen fel. A depressziós, borult hangulat ezúttal is itt van, jó kedve senkinek sem lesz az anyag hallatán, de az Angertea nem is erről szól, nem ez a céljuk.
A nyitó No Computation-ben az egykori Faith No More basszer Bill Gould, míg a Meeting Satan On The Way To Personal Desertification-ben a zseniális, miskolci Eclipse zenekar énekese Rákos Tibor vendégszerepel. Az olyan irgalmatlan súllyal és húzással döngölő nóták közé, mint a Demons Surfaced, a V. vagy a Decay két rövidebb átkötő is bekerült, a keleties ízekkel operáló In Light Air és az Akråm. Itt-ott akusztikus részekkel is találkozunk (Lions’ Region, Distance Of You), ha pedig arra kényszerítene valaki, hogy nevezzem meg a korong legfogósabb dalát, akkor az a Neurosis hatását magánviselő, dallamokkal átszőtt A For Afrodita lenne, amely –bármilyen furcsa is- első hallásra rögzülhet. A hangzás nagyon ütős, tömény, magyarán a produkcióba nem lehet semmilyen téren, semmilyen szempontból sem belekötni.
Milliókat ugyan nem fog eladni a banda ebből az albumból, de remélem a norvég cég mindent megtesz annak érdekében, hogy egy ici-pici elismertséghez, egy esetleges nyugati turnéhoz jusson az Angertea. Vitán felül áll, hogy sok, tucat, nyugati albumot aláz porig ez az album, melynek alkotóinak csak gratulálni tudok, teljesítményükről pedig csak felsőfokban beszélhetek.
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. No Computation (feat. Bill Gould)
2. Demons Surfaced
3. V.
4. In Light Air
5. Decay
6. Lions’ Region
7. A For Afrodita
8. Akråm
9. Meeting Satan On The Way To Personal Desertification (feat. Tibor Rákos)
10. Distance Of You
