ANIHILATED – Scorched Earth Policy

Kiadó: Killer Metal Records

Weboldal: http://anihilated.com/

Kiadás éve: 2010

Stílus: Thrash metal

Brief Sum: In contempt of the apparent Slayer and Bay Area influences, the veteran English group made a correct, qualitative thrash album, which causes very pleasant 40 minutes for the fans of the genre.

 

Köztudott, hogy a ’80-as évek thrash mozgalmában a brit bandák nem számítottak, fontos, megkerülhetetlen tényezőknek. Nem azt mondom, hogy rosszak, csapnivalóak voltak, csak, teszem azt egy korai Destructionhoz, Kreatorhoz, vagy Artillery-hez (hogy csak az európai színtér krémjét említsem) viszonyítva nem számítottak versenyképesnek. Még az olasz Necrodeath is jobb volt a brit bandáknál (legalábbis azok többségénél) az én véleményem szerint. Elismerem, hogy volt egy Onslaught (The Force!!!), egy Sabbat, egy Xentrix (Shattered Existence!!!), egy Virus (mindhárom lemezük), egy Deathwish vagy egy D. A. M., melyek a thrash rajongók körében kultikus bandáknak számítanak, azonban a színtérre kifejtett hatásuk korántsem olyan markáns és meghatározó, mint a német csapatoké.

Az 1981-ben, Ipswich-ben alakult Anihilated a legrégebbi brit thrash banda, bár ők sem thrash-ként kezdték pályafutásukat, hanem – az Onslaughthoz vagy a Sacrilege-hez hasonlóan – punk bandaként és eredetileg Prospex néven. 1984-ben vették fel első demójukat, mely után Andy énekes kilépett és Simon Cobb gitáros vette át a mikrofont, több punk válogatáson is felbukkantak, majd miután felfedezték a Metallica-t és a Slayert egy keményebb, metalos megközelítés felé fordultak. Első, már metal anyaguk az 1985-ben megjelentetett Speedwell volt, melyet pozitívan fogadott a rajongótábor és egyre több metalos sorakozott fel a csapat mögé. A pozitív fogadtatás hatására, a zenekar újra stúdióba vonult és elkészítette a Path To Destruction Ep-t 1986-ban – ahogy a honlap említi a brit thrash/crossover egy korai anyagát -, ami még jobb lett elődjénél, egy az egyben el is fogyott, sőt még Madonna-t is leszorította az első helyről a kelet-angliai listákon. Bár zenei stílusuk megváltozott az Anihilated megtartotta punkba vetett hitét és eszményét, ez azonban visszatartotta a lemezkiadók érdeklődését, mivel ők heavy metal zenekarokat akartak szerződtetni. Ez a hozzáállás frusztrálta a bandát, de hajlandóak voltak engedni a nyomásnak. Eme kudarc ellenére is tovább nőt az együttes népszerűsége, fanzine-ekben, magazinokban szerepeltek illetve kalóz felvételek keringtek az undergroundban, mintegy nemzetközi rajongótábort biztosítva nekik és számos koncert után kivívták azt az elismerést, amit megérdemeltek. A brit thrash metal előfutárainak, megújítóinak tartották számon őket ekkoriban.

Pályafutásuk következő állomása az 1987-ben kiadott Will Evil Win? split anyag volt, bemutatkozó nagy lemezük pedig egy évvel később jött ki a Metalworks gondozásában, Created In Hate címmel. Ezt a korongot a Metal Forces (a ’80-as évek egyik legmeghatározóbb metal magazinja) a legfontosabb brit thrash metal lemezként jellemezte (el lehet rajta vitatkozni). 1989-ben látott napvilágot második albumuk a The Ultimate Desecration, a csapatot pedig kultikus thrash jelenségként jellemezték, de paradox módon nemzetközi szinten (értsd Nagy Britannián kívül) ismertebbek, sikeresebbek voltak, mint hazai pályán. Egyben ez a lemez számított a hattyúdaluknak is, a thrash, majd később a metal hanyatlásával (és majdnem teljes eltűnésével) a bandának befellegzett, feloszlottak. 19 évvel később ők is az újjáalakulás mellett döntöttek, melyet egyrészt az magyaráz, hogy különösen Japánban, Ukrajnában és Dél-Amerikában folyamatos igény mutatkozott muzsikájuk iránt, másrészt pedig, hogy a brazil Marquee Records, akik megítélése szerint a The Ultimate Desecration az egyik legfrankóbb brit thrash alkotás, 2008-ban egy boxban piacra dobta az Anihilated mindkét lemezét. Mivel nem ismerem eddigi alkotásaikat, így előítéletek összehasonlítások nélkül ültem le meghallgatni a visszatérő anyagot, ami azt eredményezte, hogy a tömény megszólalásnak köszönhetően mellbe vágott a lemez. Úgy is fogalmazhatok, hogy kellemes meglepetés ért.

A nyitó Blood Of The Martyr illetve a címadó dal feszes riffelése, szólói (Mark Beuchet és Todd Manning) bay area-i hatásokról tanúskodnak (mely a lemez egészére ráhúzható), míg Simon Cobb éneke egy halványabb, erőtlenebb Tom Araya-t idéz meg. Noha az énektémák nem a legerősebbek, Simon magasabb hanggal rendelkezik, mint Araya, ez még ne rettentsen el senkit sem a folytatástól, a lemez végighallgatásától, mert végig lüktető, intenzív a korong. Ezt követően a Dark Eyes Of The Mind kiköpött Slayer, főleg a Raining Bloodra hajazó riffek, harmóniák miatt („seen through the dark eyes displays its violence and rage desecration knows no bounds drenched in the bloody rain”), a Predator pedig kis túlzással kiadatlan Slayer nóta is lehetne. Eme szerzeményekben a váltások is tipikusan Slayeresek. Megemlíteném még a Full Circle akusztikus kezdését, mely a Testamentet juttatta eszembe, majd fokról fokra, lépésről lépésre éri el a közepesen gyors tempót, a végén pedig visszatérnek az akusztikus részek illetőleg azokkal fejeződik be a szám. Nem mennék végig a többi tételen, a lényeg az, hogy precíz, feszes riffeket, szólókat, pontos ritmusmunkát (az ének mellett Simon felel a basszusgitárért, Paul Rodwell dobol) kínál a korong. Gyors, intenzív zúzdák nincsenek a lemezen, a közepesen gyors illetve az annál lassabb tartományokban érzi magát otthon a banda.

Noha csak négy hónap telt el újév óta, nagyon meg kellett erőltetnem az agyamat, hogy a tavalyi év thrash termését felidézzem. A Heathen és a Forbidden korongokon kívül más nem jutott eszembe. 2010-et illetően feltétlenül a jó, minőségi thrash alkotások közé tartozik a Scorched Earth Policy, amely ha nem is egy The Evolution Of Chaos vagy Omega Wave, elkövetőiknek semmi okuk a szégyenkezésre. Példaértékű visszatérés.

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. Blood of the Martyr
2. Scorched Earth Policy
3. Dark Eyes of the Mind
4. Predator
5. The Burning of the Southern Cross
6. A Cruel Twist of Fate
7. Full Circle
8. Despair and Retribution
9. Death and Decay
10. Until the Bitter End

Pontszám: 8.5

Kapcsolódó cikkek

Anihilated Interjú

Dr. Feelgood

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár