Kiadó: Ashen Productions
Weboldal: –
Kiadás éve: 2012
Stílus: Post Black Metal / Blackgaze
Brief Sum: Honestly, I haven’t heard of this two-piece black metal formation yet but this EP is really promising. The nice booklet, the great songs, the bit grotesque atmosphere makes this release way better than the average not to mention the unusually long playing time. The music is based on black metal but involves many out-of-genre elements such as clean vocals or shoegazing influences so it’s a bit similar to the blackgaze movement but it’s more raw and metal-oriented. Anyway, if you have an open mind and you like these styles just give it a listen or two, it will grow upon you in no time.
A két tagot számláló német Animo Aeger nevű formációval ez az első találkozásom, de talán nem én vagyok az egyetlen. A csapat névleg ugyan már 9 éve létezik, de csak három éve jelentette meg első két kiadványát, egy demot és a nagylemezüket, amely már a feltörekvő, de azért még mindig csak szűkebb körökben terjesztő Ashen Productionsnél jött ki. Így hát teljesen szűz füllel és nyitott hozzáállással fogadhattam a csapat legújabb kislemezét, az igényes booklettel érkező Fiebert.
Ami elsőre meglepett, az a kiadvány jétékideje, elvégre ritka, hogy egy kislemez majdnem 40 percnyi hosszúságot öleljen fel. Mivel erről bővebbi infot nem kaptam, ezért feltételezem, hogy ez valójában két rövidebb anyag egyben felvéve, ahol az 5. számú, 9 másodperc hosszú tétel egyféle elválasztó a két kislemez között. Ezt a feltételezést megerősíti, hogy az utolsó két dal hangzása jóval koszosabb az első négynél, valamint stílusjegyekben is némileg elüt azoktól. Az első négy tételt úgy lehetne leírni, mint remek black metal riffek keverve a tiszta vokállal és az elszállós témákkal, valamint a néhol cascadianes, néhol már-már shoegaze-es hatásokkal. Mivel én kedvelem az efféle zenét, és ráadásul ezek a témák eléggé maradandóra is sikeredtek, ezért hamar megszerettem a kislemeznek ezen felét, még úgy is, hogy a vokállal kapcsolatban eleinte voltak fenntartásaim. A tiszta énekhangszín (amely mellett mást alig hallhatunk) ugyanis szakasztott olyan, mint Cal Scotté az Umbahból, amikor kísérletezik, és remegteti a hangszálait, azzal a különbséggel, hogy itt ez az alap, és ezen nem is sokat variálnak, viszont ad egy bizarr alaphangulatot a zenéhez. A lemez második fele inkább zajosabb, és a hangzások váltakozása, valamint a blackgaze szinte teljesen eltűnik, ugyanis erősödik a klasszikus black metal jelenléte, köztük például olyan ősi, primitív riffel, mint ami például a Spuck Mich Ins Nirgendwo!-ban található a kiállás után. Ebben a dalban a vokáltémákon is megpróbálnak variálni, amit a koszos hangzás ugyan kissé elnyom, de még így is átjön a lényeg.
A helyzet az, hogy először csupán kellemes hallgatnivalónak tartottam a Fiebert, de valamilyen oknál fogva teljesen rám nőtt, és az elmúlt időszakban relatíve gyakran pörgött a lejátszómban. Magam sem tudom, hogy ennek mi lehet az oka, hiszen semmi olyat nem mutatnak, ami már ne lett volna előtte elsütve, viszont ezeket az elemeket hibátlanul gyúrják egybe, és nem utolsó sorban jó dalokat írnak. Kislemeznek ez pedig még több is, mint jó, hiszen olcsóbban juthat az ember egy teljes albumnyi anyaghoz, úgyhogy már csak ilyen szempontból is megérdemlik a magas pontszámot. Ajánlom mindenkinek, akit nem zavar a black metalban a tiszta vokál, esetleg kedveli a blackgaze mozgalmat, vagy egyszerűen csak kíváncsi arra, hogy hogyan képes egy feltörekvő német csapat olyan zenét csinálni, amit inkább a franciáktól várnánk.
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Die Gedanken Ans Gefüge
2. Heufeuer: Man War Gewarnt
3. Schabe Und Kolkrabe Teilen Sich Das Weltenende
4. Zweifel
5. …
6. Der Letzte Diamant
7. Spuck Mich Ins Nirgendwo!