Kiadó: Pure Underground Records
Weboldal: www.annihilationmancer.com
Kiadás éve: 2011
Stílus: Thrash metal
Brief Sum: Were this album get to me earlier, it would’ve been among the best 10 of my list of last year’s materials. I strongly recommend it to the fanatics of progressive, complex metal. A fantastic disc.
Jobb később, mint soha – tartja mondás. Jobb később, mint soha megismerni egy zenekart. Főleg egy komplex, progresszív metal bandát. A műfaj szerelmeseként mindig lelkesedéssel viseltetek egy-egy komplex illetve progresszív címkével ellátott anyag iránt, noha az más kérdés, hogy megtetszik-e vagy sem.
Az Annihilationmancer egy 1994-ben(!), Nápolyban alakult trió. Mivel biográfiájukat nem engedték bő lére, így arra nem térek ki, az viszont több mint meglepő, hogy ide s tova 17 éve léteznek és ez a bemutatkozó lemezük, tehát nem kapkodták el a debütálást az olasz fiatalok, annyi szent. (Csak a rend kedvéért, álljon itt eddigi diszkógráfiájuk: Unpunished Massacre Messiah demo – 1999, Promo – 1999). Eddigi, a metalban eltöltött tapasztalataim alapján úgy vélem, hogy Olaszország nem a komplex megközelítésű csapatokról vált ismertté, sokkal inkább a durva (beleértve a thrash-t, speedet, blacket stb. – pl. Death SS, Necrodeath, Bulldozer) és a neoklasszikus, power metal bandákról (Rhapsody és társai). Nem beszélve arról, hogy a retro mozgalomból is kiveszik, kivették részüket (Baphomet’s Blood, Children Of Technology, Vexed stb.).
Már az első hangok után tudtam, hogy erre a muzsikára vevő leszek, hogy ez az én zeném. A kicsit felesleges Antimateria intro-ját követő Etereo minden progresszív fanatikust meggyőz arról, hogy jó vásárt csinál a lemezzel. Minden kétséget kizáróan a Human (és utáni) korszakos Death a banda legnagyobb favoritja, hatása, kevés thrash-sel fűszerezve. Nem egy magába fordult, önmagának zenélő brigádot kell elképzelni, hanem egy megjegyezhető dalokat megírni és előadni tudó alakulatot. A dallamok segítségével a nóták rögzülnek a fülekben, lehet követni, hogy mi történik bennük, van kapaszkodó a szerzeményekben. Bruno Masulli énekes/gitáros hangja nagyjából olyan, mintha annak idején Chuck Schuldinernek (R.I.P.) nem engedték volna meg, hogy hörögjön. Alapvetően dallamos énekkel adja elő a tételeket, amely akár a klasszikus bay areai vagy arizonai thrash csapatokhoz is passzolna (passzolt volna), szemernyit sem hörög, mindemellett komoly hangsúlyt fektet a gitárra is, brillírozik a hangszerén. Ha már brillírozás, akkor ugyanez mondható el Luca Coppola basszusgitárosról és Andrea Cannata dobosról is, magas színvonalon teljesítenek. A hangzás korrekt, underground szinten akár kitűnőnek nevezhetném. Dalokat úgy érzem nem kell kiemelnem, a korong egységes, egészet képez, nincs (és nem is lehet) mibe belekötni.
Nem tagadom, elfogult vagyok az olasz srácok lemezével kapcsolatban, régen éreztem már ilyen magas fokú lelkesedést egy „friss” zenekarral kapcsolatban. Ha abból indulok ki, hogy annak idején volt egy Piece Of Time, egy Unquestionable Presence, egy Human – és még sorolhatnám -, akkor ez a korong sehogyan sem kaphatna maximális kalkulust. Amennyiben viszont úgy közelítek a kérdéshez, hogy az idejét sem tudom megmondani annak, mikor hallottam ennyire király progresszív anyagot, akkor vitathatatlan a tízes. Én most eme utóbbi aspektusból közelítek a lemez felé.
SAMPLE:
MySpace link
Tracklist:
1. Antimateria
2. Etereo
3. The Involution Philosophy
4. Apolide
5. Impoverishment God Existence
6. Corner of the Answers
7. Reflected in her Life
8. Mind Surrounds, The Cavities of Fear