ANVIL – Impact Is Imminent

Az 1978-ban történt megalakulása óta összesen tizenkilenc stúdióalbummal rendelkező kanadai metal úttörő Anvil idén májusban jelentkezett az Impact Is Imminent címre keresztelt vadonatúj anyagával. A zenekar gerincét a két alapító tag, Steve „Lips” Kudlow (gitár, vokál) és Robb Reiner (dob) alkotja, akiket a basszusgitárosi poszton 2014 óta Chris Robertson támogat. Noha az Anvil sosem kapta meg azt az elismertséget, amelyet sok, a nyomukban járó csapat méltán megszerzett magának, ez láthatólag nem akasztotta meg a zenekar lendületét: az új album alig két évvel az előző anyag megjelenését követően látott napvilágot.

Azzal együtt, hogy nem értem, mi indokolja a sajátos névválasztást (az Impact is Imminent ugyanis egyúttal egy igen erős, 1990-ben megjelent Exodus album címe is…), egyáltalán nem sikerült rosszul ez a stiláris szempontból meglehetősen vegyes összeállítású anyag. Az albumot a némiképp Rob Zombie zenei világát idéző Take a Lesson indítja a maga fogós, középtempós lüktetésével: Kudlow a dalban egyfajta tanmesét próbál előadni a saját zenei pályafutása alatt összegyűjtött tapasztalatairól. A soron következő Ghost Shadow egy nem különösebben izgalmas, speed metal és hard rock elemeket egyaránt felvonultató tétel, ám a groove-osan induló, némiképp a blues irányába is tapogatózó Another Gun Fight már sokkal egyedibb alkotás. A Fire Rain szintén erősen épít a hetvenes/nyolcvanas évek fordulójának környékén kialakult zenei hagyományokra, míg az album első instrumentális tétele, a Teabag kellemes, hangulatos basszus- és szólógitár-futamokkal megtűzdelt, barátságos szerzemény benyomását kelti. Az erősen hetvenes évekbeli hard rock hatásokat felvonultató Don’t Look Back aztán kissé belassul – mintha a Blue Öyster Cult valamelyik sikerdalát hallgatnánk a 2020-as évek hangzásával felturbózva és metálosítva, hogy aztán a Someone To Hate ismét a dinamikusabb tartományba vezessen vissza bennünket. A számomra kissé felejthetőre sikerült (bár a többszólamú, repetitív refrén révén mégiscsak bizonyos fokig sajátos vonásokat mutató) Bad Side of Town, valamint a Wizard’s Wand után a Lockdown megint csak meglepően izgalmas, hetvenes évekbeli hangulatokat idéz fel, az Explosive Energy pedig felszabadultsága révén tűnik ki a többi szerzemény közül. Az album vége felé a kissé punkosra sikerült The Rabbit Hole, majd a doom hatásokat is mutató Shockwave sorakoznak fel – utóbbiban egy viszonylag erősre sikerült refrént is hallhatunk. Az ötven perces zenei összeállítást végül egy újabb instrumentális tétel, a Gomez zárja le, amely hangulatában bizonyos mértékig folytatja a Teabag laza, felszabadult megközelítését, némiképp (az egyébként szintén kanadai) boogie metal-os Trepalium-ra emlékeztető módon, fúvósokkal gazdagítva.

Egy Anvil anyag számomra mindig valamiféle megmerítkezés a heavy metal történetében: NWOBHM, thrash és speed hatások egyaránt kimutathatóak a csapat zenei megközelítéseinek tárházában. A legendás hetvenes-nyolcvanas éveket – bár manapság nyilván már sokkal jobb hangzással – felidéző zenekar mindig is valamiféle integratív megközelítést képviselt a különböző stílusirányzatok között, és bár Kudlow hangjával mind a mai napig nem vagyok képes megbarátkozni, az Impact Is Imminent igen változatos és hangulatos (időnként a bizarr és az abszurd vidékére is elkalandozó) utazást kínál a korszak zenéjét kedvelő zenehallgató számára. Egy biztos: az Anvil élvezi, amit csinál, és ez mindig jót tesz az elkészült alkotásnak.