ARCHITECTS – Hollow Crown

Kiadó: Century Media Records

Weboldal: www.hollow-crown.com

Kiadás éve: 2009

Stílus: Post-Hardcore / Progressive Metal

 

(scroll down for English Version)

 

 

A brit zenekar elég termékenynek számít, hisz 2004-es alakulásuk óta 5 kiadványuk (ha a re-releaset nem számoljuk) látott napvilágot, amiből ez a 3. teljes album. Az Architects a kezdeti időktől ugyanazon, eléggé nehezen behatárolható műfaji keretek között mozog. Leegyszerűsítve valami Metalcore/Mathcore keverékről beszélhetnénk, de ez közel sem ilyen egyszerű. A lényeg, hogy tökéletesen bele illik a mai műfajhatár-összemosó, saját stílust kereső fertőbe, de ez csak vélemény.

A Hollow Crown Early Grave-je elég impresszív kezdés, de épp lehetett volna egy Meshuggah album kezdése is. Ez az érzés természetesen rögtön elmúlik, amikor felbukkan Sam Carter majdnem jellegzetes hangja. Utána előjönnek a szokásos műfajból adódó klisék is, ám kevésbé szembetűnőek, mint középtájékon az oda nem illő váltás. Nagy odafigyelés nélkül is szembetűnő, és nem hiszem, hogy csak az én fülemet zavarja. Egyszerűen dinamikátlan. A tiszta énekes rész teljesen jó, és semmi több, ez után szokásos kiállás, és el is érkeztünk a végéhez.
A második tétel név szerint Dethroned is ugyanúgy berobban, mint az első, ám itt már sokkal többet kapunk. Néhol ötletes, néhol elég necces megoldások jellemzik a számot, és itt tovább adagolják belénk a metalcore sablonokat, ám az a gondolatnyi leállás és blastbeat kárpótol. A felépítés viszont megint majdnem ugyanaz, és persze a heroikus-epikus tiszta rész is jelen van, és a szakasztott ugyanolyan lezárás.

Tulajdonképpen kár lenne név szerint említeni a számokat, mert egymás mellett nem érdekesek. Mindenhol akad valami minimális kiemelkedő pillanat, de mégse szaródik spanyolviasz. Valahogy görcsös próbálkozás érződik, hogy matekos témákkal felhúzzák az egészet, ami részben sikerül is, de a matekos dolog csak addig jó, amíg természetes és élvezhető, azonban itt már néhol eléggé határon van (ez elég ritka mondjuk), néhol pedig egyszerűen a hiánya zavaró.
Kevésbé illik az összképbe, hogy a tisztaénekes részek néhol annyira csöpögőssé válnak, hogy a naiv hallgató úgy érezheti, valami szuicid busted albumba keveredett. Ez nem lenne baj, de nem igazán dől el, hogy most valójában mi is akar ez lenni. Rendben van, ha egy banda sokoldalú, és változatos, de itt csak két választás van, és az egyik hiteltelenné teszi a másikat, és az egész monoton. Az album végén a címadó dal egy elég nagy meglepetés. Ilyenkor valami nagyot várnánk el teljes joggal, ám talán ez a leghatalmasabb csalódás. Most ezek a fiúk vagy ilyen érzékeny lelkekké váltak, vagy valami céljuk van ezzel, vagy csak valami szolid homoszexualitás, de mindenképp kiábrándító.

A gitárok ettől függetlenül sok helyen kreatívak, sok helyen viszont csak magukat ismétlik. Minden hangszerről elmondható a technikás játék, talán a basszust kivéve. Az is korrekt persze, de tényleg csak kísérőhangszerként van jelen. A hangzás korrekt, minden a helyén van, egyedül azt a dobhangot imitáló gépi piszkálódást nem tudom mire vélni, ami többször is visszaköszön a leállásoknál.
A Hollow Crown egy letisztult korrekt anyag, de egyértelműen nem a zeneértő csemegézni vágyó rétegeket célozza meg. Remélem nem jelentkezik több albummal ez a zenekar. Nem azért, mert rossz volna, vagy nem szeretem őket, de teljesen értelmetlen. Most tartanak ott, hogy ezután már nem nagyon tudnák érdekesebbé tenni a zenéjüket semmiféle új dolgok bevonásával, és jobban kijátszani sincs értelme.

——————————–

ENGLISH VERSION:

The British band seems to be very copious, beacause the guys have given out 5 records since they formed in 2004 (apart from the re-release) and this album is the 3th among them. The music of Architects can be described as the mixture of metalcore and mathcore, but this would be very easy to state; the main pont is that this type perfectly fits into nowadays’ trend, according to which the borders of genres are obscure.

“Early Grave” is quite an impressive beginning of the album, but it could be the beginning of a Meshuggah-album as well. Of course, this feeling disappears soon, when Sam Carter comes with his specific voice. Then the typical cliches of the genre appear, but they are not so conspicouos as the change that does not fit into the composition. I think, I am not the only one who feel that. Simply it is not so dynamic. The vocal-only part is quite good, but that’s all, then the usual short break comes and we get to the end of the track. The second song, ‘Dethroned’ implodes such as the first one, but in this, there are more valuable parts. Sometimes we can hear creative themes, but there are some weaker ones too; the track contains many metalcore patterns, but some breaks and blastbeats make it a bit colorful. The build-up is almost the same, and of course, there is a clear heroic-epic part, and the end-part is exactly the same.

Actually, it would be a pity to mention each songs namely, because one song is not interesting next to the other. There are at least one great moment in each song, but that’s all. In my opinion, it seems to be a bit unnatural to hear these “maths”-themes; in some situations they are quite annoying, but sometimes the song seems boring without them.

Sometimes the vocals and the lyrics turn into a bit sentimental, and this feeling cannot fit into the composition, and naive listeners can feel that they’re listening to a suicid busted album. It wouldn’t be a problem, but actually, I don’t know what it is good for. I appreciate if a band would like to play diversified music, but here there are only two opportunities: the first makes the other disbelieving, and the whole material becomes quite monotonous. The last song on the album is a big surprise: we can expect something huge, however, this track is the most disappointing. I cannot decide, that these guys have became so sensible, or they have a special purpose with this, or this is just a solid expression of homosexuality, but I think it is very disillusioning.

Apart from this, most of the guitar themes are creative, but there are lots of repeats among them. I can say, that the guys play the instruments on a high level, except for the bass: it is also correct, but it reminds of that the bassist is only an accompanist. The sound is okay, the only thing I can complain about is the effect that imitates drumbeats, that often comes back after the short breaks.

Hollow Crown is a clear, correct record, but obviously, it doesn’t aim the level of musical experts. I hope, this band won’t make any more albums. I mean, the guys don’t play the instruments bad, but it wouldn’t be any use. This is the time for them to stop, because they couldn’t make their music interesting involving other new elements.

Tracklist:

1. Early Grave
2. Dethroned
3. Numbers Count For Nothing
4. Follow The Water
5. In Elegance
6. We’re All Alone
7. Borrowed Time
8. Every Last Breath
9. One Of These Days
10. Dead March
11. Left With A Last Minute

Pontszám: 6.5

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Architects: “Alpha Omega” New Video Debut & Album Pre-Order!

NorthWar

Hot News: Architects – Post Trailer For Upcoming “Alpha Omega” Video Clip Online

NorthWar

Hot News: Architects – New Song & Video Online Now!

NorthWar

Architects – Delete.Rewind video

NorthWar

Hot News – Architects: Announce “The Here And Now” UK Headlining Tour

NorthWar

Architects Interjú

Golysz

ARCHITECTS – The Here And Now

Golysz

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár