ARNION – Fall Like Rain

Kiadó: Retroactive Records

Weboldal: myspace.com/arnionbrasil

Kiadás éve: 2008

Stílus: Thrash Metal

 

(scroll down for English Version)

 

Brazíliát eléggé hívő országnak nevezhetjük, így előbb-utóbb számítani lehet arra, hogy keresztény bandák ütik fel a fejüket. Így történt ez a 2003-ban alakult Arnion nevezetű formációval is. A zenekar bemutatkozó lemeze a “Fall Like Rain” pedig tavaly jelent meg. A banda a thrash metal mellett tört lándzsát annak is a régi vágású válfaja mellet, olyan zenekarok nyomdokain, mint az Exodus, Kreator és a többiek. Ami elsőre hallatszik, hogy a sebesség az nem jellemző a csapatra, sőt végig inkább a középtempó dominál. Persze néha egy-egy begyorsulás akad, de ezeknek száma elenyésző. Ezzel a dologgal még nem is lenne baj, viszont erre a korongra nem tudok mást mondani, mint unalmas.
A riffek a már százszor halott kategóriába sorolhatók és az énekes elég jellegtelen hangja is ront az összképen. Ezen kívül még hiányzik a fogóssága a daloknak, és ami a legrosszabb és számomra legszomorúbb, hogy az erő és az agresszió is, amiről szerintem a thrash metal-nak szólni kéne.

A túlzott kereszténységgel sem tudok szimpatizálni, amivel még alapvetően nem lenne bajom, de a köszönet rovatban sem lehet mást olvasni, ez azért nekem egy kicsit sok. Ettől függetlenül nem ítélem el a bandát.
Visszatérve a lemezre azért a “Get Ready for the War”-ban egy egészen jól elkapott riff is helyet kap és a szóló is viszonylag emlékezetesre sikerült, és talán még a záró “Whitened Graves”, melyben végre egy kicsit súlyosabb megoldások is vannak. A többi nóta viszont elég középszerű, szürke és jellegtelen. Még a lemez bónuszaként megkapjuk az eddig megjelent Ep-jük és demóik dalait is. Lehet hülyén hangzik, de ezek a dalok mintha jobbak lennének. Jó persze ezek sem lépik át a középszerűség kategóriáját, de hallgathatók, például a “Refuge” és a “Steps In The Dark”.

Összességében még nagyon az út elején jár az Arnion és ez a lemez sajnos nagyon karcsúra sikerült. A borítóról meg jobb nem is szót ejteni. Sok dologban lehetne még feljebb lépni, de legfőbbképp a dalok minőségét kellene nagyságrendekkel javítani. Sajnos kizárt dolog, hogy még egyszer meghallgassam ezt a korongot. Kívánom, hogy legközelebb egy erősebb lemezzel jelentkezzen, különben hamar elvésznek a süllyesztőbe.

—————————

ENGLISH VERSION:

Brazil is a religious country, so it shouldn’t have took long for Christian bands to start to form there. This is how Arnion came to be in 2003. The debut of the band, Fall like Rain was released last year. The band plays thrash metal, more precisely old school thrash metal, the one played by Kreator, Exodus and others. The first thing that appears to the listener is that speed is not a characteristic of the band, middle-tempo dominates the disc. Okay, here and there there are some fast parts, but not that many. This weren’t a problem, but the music is simply boring.

The riffs have been heard a hundred times before and the quite uncharacteristic voice of the vocalist further worsens the situation. Apart from these, the catchiness is also missing from the songs, and – what”s the saddest – so does power and aggression, about what thrash metal should be.
I can’t really feel sympathy with over-Christianism. It’s a little too much for me, when the thank you-list is only about God. Don’t misunderstand me, I don’t judge the band, it’s just too much for me.
To tell a little more about the album, there is a nicely written riff in Get Ready for the War, and its solo is not that hard to remember. Maybe the closing Whitened Graves has some heavier solutions too. But the other songs are average, grey and without any uniqueness. As a bonus, we get all their demos and EPs released so far. Silly as it may sound, these songs seem to be better. Okay, these either aren’t better than average, but they are listenable for example Refuge or Steps in the Dark.

All in all, these guys are at the very beginning of the road and this album is quite weak. The cover is better left unspoken. There are many things to learn, but the most important would be to greatly improve the quality of the songs. Unfortunately, it is absolutely out of terms for me to listen to this album again. I hope they release a stronger disc next time, otherwise, they will disappear very soon.

Tracklist:

1. Intro
2. Visions from Hell
3. Zombies
4. Get Ready for the War
5. Fall Like Rain
6. Regreat be Healed
7. Manipulaçóo S.A.
8. Obtenetration
9. Human Holocaust
10. Renascitur Ex Cineribus
11. Whitened Graves

Pontszám: 6

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár