Kiadó: Mausoleum Records
Weboldal: www.assignment-music.com
Kiadás éve: 2013
Stílus: Progressive Metal
Brief Sum: Call it rock opera, call it concept album featuring several renowned vocalists and other guest musicians, the third full length album of this German four-piece is a truly challenging effort. Over 70 minutes of music, mixing elements of classic melodic hard rock, melodic and symphonic metal, power metal, and even a little rock fusion. However, this rare diversity and classy musicianship don’t go together with memorable, catchy melodies here which makes it rather hard for the listener to concentrate throughout the record. Respect for the ambitious endeavor, though.
Úgy tíz-tizenöt évvel ezelőtt valóságos reneszánszát élte a konceptlemez a metal műfaj határain belül maradva. A teljesség igénye nélkül elég, ha a dán horrorkirály King Diamond munkásságát vagy a Queensrÿche Operation: Mindcrime-ját említjük meg példaként az irányzat alapjai közül. Majd jött a Savatage és az abból kifejlődött Trans-Siberian Orchestra, Arjen Lucassen és az ő Ayreonja, Tobias Sammet és az Avantasia stb., hogy aztán valóságos lavina zúduljon le: legyen szó olyan albumról, amelyen végig egy énekhang szól vagy nagyszabású, több vokalistát felvonultató anyagról, számolatlanul érkeztek a konkrét téma köré épülő, történetmesélős kiadványok, amelyek közül a leggrandiózusabbakat olykor rockoperaként sem átallották kategorizálni az alkotók. Száz szónak is egy a vége, a death / thrash alakulatként startoló, majd fokozatosan a progresszív power metal felé kanyarodó vesztfáliai Assignment harmadik lemeze szintén egy teljes sztorit tár elénk.
Magát a cselekményt nem vesézném ki töviről hegyire. Röviden és egyszerűsítve: a címben hivatkozott gépezet a jelenkori társadalmat szimbolizálja annak minden ridegségével és ember-illetve életellenességével együtt, a masinérián belül pedig a szereplők megpróbáltatásait követhetjük nyomon (a nőalak sorsfordító életeseményeiről az ő szerepét játszó Robin Beck előzetesen már ejtett néhány szót a vele készült interjúnkban), méghozzá több mint hetven percen át.
Szóval kétségkívül nagyra törő próbálkozás az Inside Of The Machine. A nyitó Upload The System mindjárt egy hat percet meghaladó, meredek téma-és hangulatváltásokkal teli instrumentális őrület, amelybe a zongorás bevezetés után a szikár riffekre érkező kórustól a bő lére eresztett gitárszólóig sok mindent belesűrített a fő dalszerző, a szerb származású Goran Panic. Mondani se kell, ilyen bombasztikus és fordulatosan felépített nyitány után az ember minimum egy Symphony X-hez mérhető folytatást várna, azaz színpompás, izgalmas, a klasszikus zenei ihletésű hangszeres betétekben és a mívesen megformált énekdallamokban tobzódó szerzemények egész sorát. A The Intrusion ennek megfelelően komoly ígéretet hordoz. A billentyűk ugyan túlságosan rátelepszenek a gitárra – ezáltal az egész inkább progos / szimfonikus beütésű hard rock mint prog-power metal, holott bizonyos Bernie Versailles is játszik ám az anyagon!.. –, de Gert Sprick tagadhatatlanul finom dolgokat produkál rajtuk és Michael Bormann (Jaded Heart, The Sygnet stb.) is kellemes énektémákat hoz. Az I Am The Machine-ben azonban az intenzív részekre is ugyanígy rányomja a bélyegét a hivalkodó billentyű keltette filmzene-érzet (tessék, ennyit a Symphony X-párhuzamról), ami nekem legalábbis már sok a jóból, ráadásul a volt Angel Dust-torok Carsten Kaiser sem igazán kápráztat el a „Gép” szerepében.
Innen aztán egyre inkább összefolynak a tempók, a kelleténél többször térnek vissza a már ismert hangszerelései megoldások, így a Resistance-be is legfeljebb a Michael Bormann – Robin Beck duett tud némi színt vinni. A Love Between Heaven And Hellt szintén a váltott ének dobhatná fel, csakhogy a komplex, progos alapokra itt hiába várjuk az AOR / hard rock módra fogós melódiákat, így ez a tétel olyan, mint egy elrontott Shadow Gallery szám. Később az Ending Love-ban azért kiköszörülik a csorbát, különösen Robin tündököl. Ám ha egy Mats Leven sem képes csodát tenni (amiben a Messiah’s Fall alatt reménykedne a hallgató), akkor már gondolhatjuk, hogy nagy a baj – és még a korong felénél sem tartunk!
Azért a már említett Ending Love-val kezdődő dalfüzér nem ennyire kilátástalan. Több a lendület, amivel több ötlet is költözik a nótákba. Semmi olyasmi nem történik, amit előzőleg ne hallottunk volna, csak jobban összekapta magát az alkotógárda. Az Electric City (Home Of The Machine) vagy az Eternal Silence – talán az egész lemez legjobbja, Mats is sziporkázik benne – hangszeres részei helyenként egyenesen a Dream Theatert idézik. Ez önmagában persze nem érdem, a felszabadult játék mindenesetre megkapó.
Mégis azt mondom, amennyire nagyszerű ötletnek tűnt papíron ennyi kiváló énekest összetrombitálni egy ilyen ambiciózus vállalkozáshoz, a megvalósítás annyira félrecsúszott. Fogalmam sincs, hogy a zenei alapok és a szövegi koncepció mennyire határolta be a lehetőségeiket, vagy hogy egyéb bokros teendőik mellett mennyi idő állt a rendelkezésükre a témáik kidolgozásához, de ha a Panic-Sprick páros helyett egy „külsős” látja el a produceri teendőket és tartja kordában a kreatív folyamatot, bizonyára meggyőzőbb eredményre juthatott volna az Assignment. (Hogy Robin Becknek egy másik hasonló vendégszereplésére utaljak vissza a nem túl távoli múltból, a Saracen-féle Marilyn albumon ilyen szempontból nehéz volt fogást találni; igaz, hogy jóval kevésbé összetett muzsikáról van szó.)
Kár az elpuskázott lehetőségért!
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Upload The System
2. The Intrusion
3. I Am The Machine
4. Resistance
5. Love Between Heaven & Hell
6. Betrayal
7. Messiah’s Fall
8. Ending Love
9. Another Sacrifice
10. Electric City
11. Walk Alone
12. Eternal Silence
13. Bug In The System
14. End Of The Machine
