ASTRAL DOORS – Requiem Of Time

Kiadás éve: 2010

Stílus: Heavy metal

Svédország rengeteg kiváló zenekart adott a metalos közösségnek, amik egy része teljesen egyedi, stílusalapító banda, míg többiek a már mások által kitaposott úton járnak több-kevesebb sikerrel és egyediséggel. Az utóbbi csapatok közé tartoznak azok is, akik bár egy-egy világsztár stílusát messzemenőkig magukévá tették ez mégsem válik zavaróvá, hiszen adott esetben jobb anyagokat hoznak össze az eredeti előadó újabb lemezeinél, úgy, hogy még a megveszekedett rajongókat is elismerő csettintésre készteti hosszú és kíméletlen szidás helyett. Erre a csoportra adekvát példa a Hellfueled, akik Ozzy szólókarrierjének szellemiségét vitték tovább és jelen cikk tárgya, az Astral Doors is. Ők is könnyen összekeverhetőek laikusok esetén egy másik kiváló Black Sabbath énekessel, konkrétan Ronnie James Dioval, főleg a szólólemezeivel, bár az Astral Doors korábbi lemezein Black Sabbath és Rainbow hatásokat is megfigyelhettünk, szigorúan mindkét zenekar Dio-s korszakából. Legnagyobb kivitél ez alól a power metalosabb, szigorúbb New Revelation volt. A Requiem Of Time azonban visszanyúl a már jól bevált sémákhoz, azonban már kellő egyediséggel vértezik fel dalaikat, hogy Nils Patrik Johansson orgánuma legyen az, ami leginkább a híres énekes bandájához kapcsolja a svédeket. Ez különösen akkor nyilvánvaló, ha valaki úgy jár, mint én és legelőször pont egy Dio lemez meghallgatása után találkozik az Astral Doors lemezeivel. Elég nagy sokkhatásként érheti a legnagyobb rajongókat is, akik azt hihetik, hogy egy eddig sosem hallott bonus tracket fülelhetnek a mestertől.:)

A dalok egyébként jók, a hangzás is jó, ebben nem követték a 70-es, 80-as évek lemezeit, egy darabig biztos nem lesz remaster kiadás a Requiem Of Timeból. Ha már a dalokat méltattam az előbb, ki kell emelnem a nyitó Testament Of Rockot – ami valószínűleg a csapat új koncertkezdő dala lesz – valamint a St Peter’s Cross, Rainbow Warrior, Greenfield Of Life triót is, amik a lemez amúgy egységesen magas színvonala fölé emelkednek. Két apró problémám van a lemezzel, az első hogy lassabb, lírai szám, ami hangulatilag még dobhatna egyet az albumon, egyszerűen nincsen. Ez mondjuk még nem is lenne akkora gond, de a közel egy órányi főleg középtempót azért megtörné egy kicsit. A másik pedig az, hogy bár Martin Haglund és Joachim Nordlund gitárosok, amikor lehetőséget kapnak, megmutatják, hogy nem fakezűek, de túl kevés a hely, ahol szabadjára engedhetnék tudásukat, ez a fajta zene kellő teret kell, hogy adhasson az egyéni hangszeres teljesítményeknek is, hogy az nem válik az összhatás kárára. Így túlságosan is Nils hangja kerül előtérbe, ami nem kimondott probléma, hiszen egyből azonosíthatóvá teszi a csapatot, de azért ott van a hátulütője is, hogy a Dio-s párhuzamokat sosem fogják tudni levetkőzni.

A Requiem Of Time tehát egy megbízható, állandó színvonalat hozó együttes előző jelzőkhöz méltó albuma, bátran nyúlhat hozzá, aki kizárólag a 80-as évek klasszikus rock/metal zenéjét szereti és az is, aki a frissebb hangzású metal anyagokat részesíti előnyben. Dio pedig kezdhet aggódni nehogy Tony Iommi Nils-sel képzelje el a Heaven & Hell jövőjét!:)

A magyar rajongók pedig a májusi Metalfesten a banda élő teljesítményét is szemre vételezhetik, hiszen pár napja jelentették be, hogy ők is tiszteletüket teszik Csillebércen.

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. Testament of Rock
2. Power and the Glory
3. Rainbow Warrior
4. Call of the Wild
5. St. Peter’s Cross
6. So Many Day So Many Nights
7. Blood River
8. Anthem of the Dark
9. Metal DJ
10. Fire and Flame
11. Greenfield of Life
12. The Healer
13. Evil Spirits Fly
14. When Darkness Comes