ATHEIST – Jupiter

Kiadó: Season Of Mist

Weboldal: www.atheistmusic.com

Kiadás éve: 2010

Stílus: Death Metal

 

(scroll down for English Version)

 

Nem tagadom, úgy izgultam az új Atheist lemez kézbevételekor, mint kezdő buzi a gőzfürdőben. Esetemben egy olyan zenekarról van szó, akik 1989-ben óriási hatást gyakoroltak rám a Piece Of Time albummal. Kezdő metalosként hallgattam a korongot és nem hittem a fülemnek. Az a bámulatos precizitás, virtuozitás, ami azon az anyagon megmutatkozott, teljes pompájában vonult fel lebilincselőleg hatott rám és tett a banda örök, feltétel nélküli rajongójává.

Felesleges ecsetelnem, hogy mindhárom Atheist album mestermunka. Nem ok nélkül került be az Unquestionable Presence minden idők 20 legjobb death metal lemeze közé, rájuk hatványozottan igaz az innovatív jelző, ők valóban úttörők voltak és olyat alkottak a death metalon belül, ami egyrészt szokatlan volt, másrészt pedig senki sem csinált előttük. Nem kétséges, hogy a Death az Atheist hatására fordult a technikás, progresszív alapú death metal felé. A sors legnagyobb igazságtalansága, hogy 1991-ben egy közúti baleset során, a Candlemass-szel közös turnén, elhunyt a legjobb death metal basszusgitáros Roger Patterson illetve, hogy a banda nem jutott szinte semmire. Arról meg már nem is beszélek, hogy sosem voltak a média kedvencei és kiadójuk sem igazán támogatta őket. 1993-ban, az Elements album megjelenését és annak turnéját követően az Atheist hivatalosan feloszlott. Kelly Shaefer énekes/gitáros a Neurotica-ban folytatta a zenélést, Randy Burke gitáros kiszállt a zeneiparból, Tony Choy basszusgitáros session zenészként tengette minden napjait, Steve Flynn dobos pedig egy ideig felhagyott a zenéléssel, majd a 2000-res évek közepén a Gnostic-ban bukkant fel. Két éve úgy döntött a zenekar, hogy újjáalakulnak. Kelly és Steve mellett a Gnostic két tagja, Chris Baker és Jonathan Thompson gitárosok (utóbbi a basszustémákért felel a Jupiter-en) alkotják napjaink Atheist-jét.

A múlt héten rengetegszer hallgattam meg a lemezt, volt olyan, hogy egymás után kétszer is, minden elkövettem, hogy megszeressem az anyagot, hogy közel kerüljön hozzám, de valahogy nem működött. Rendhagyó módon, két részletre bontom írásomat, a rossz (ami nem tetszik) és jó (ami tetszik) dolgokra fókuszálva. Az atlantai LedBelly stúdióban, Matt Washburn hangmérnök felügyelete mellett felvett lemez hangzása (a keverést Jason Suecof végezte) nagyon vastag, tömény, a mai viszonyokhoz igazítva már-már modern, amivel talán nincs, nem is lenne probléma, csak éppen köze sincs a korai Atheist albumok megszólalásához. Értem én, hogy jelenleg 2010-et írunk és nem 1989-et, de akkor is, ez a sound nem passzol a zenekarhoz, nem ezt szoktuk meg tőlük. Minthogy Kelly is gitározik a korongon, így három gitáros működik közre, ezáltal gitárorientált, tömény lemezt kapunk, amely háttérbe szorítja az Atheist lényegét, a jazzes alapokon nyugvó basszusgitárt. Ki kell, hogy jelentsem, Jonathan Thompson a fasorban sincs Tony Choy-hoz képest, (Roger Patterson-hoz (R.I.P.) hasonlítani pedig szégyen lenne), nagyon hiányoznak a zenekar védjegyévé vált őrült, jazzes, virtuóz basszusfutamok.

Kelly Shaefer durvábban énekel, mint a korai lemezeken, értelemszerűen hangja változott valamelyest a korai művekhez képest, de kinek nem változik, ennyi idő után. Sokáig törtem a fejem azon, hogy mi az, amit a legjobban hiányolok a Jupiter-ről és hosszas gondolkodás után rájöttem, hogy a fogósság nincs meg a lemezben. Hiába beszélünk komplex, progresszív death metalról, az Atheist-re mindig is jellemző volt a fogósság, témáikat, dalaikat meg lehetett jegyezni. Sajnos az új dalok nem ütik meg a Piece Of Time, az Unholy War, a Mother Man, az Enthralled In Essence vagy a Your Life’s Retribution (mekkora klasszikusok!) színvonalát, az új szerzeményekben nem lehet vagy nehéz megkapaszkodni. Tisztában vagyok azzal, hogy nem akarták megírni sem a Piece Of Time, sem az Unquestionable Presence második részét, de azért több megjegyezhetőbb témát, dalt tehettek volna fel a korongra. Ami a Jupiter pozitív oldalát illeti, az elsősorban Steve Flynn dobolása. Elképesztő dolgokat üt, váltásai még mindig lenyűgözőek, néha olyan érzésem támadt, mintha nyolc kézzel játszana. Erre legjobb példa a dallamokkal ötvözött, borult hangulatú When The Beast, az ember lemegy hídba játéka hallatán, egyértelműen a death metal dobosok krémjéhez tartozik.

A thrashes részekkel kevert Fictitious Glide valamelyest visszautal a Piece Of Time-ra, ez a dal fogott meg legelsőként. Nagyon tetszett a Live And Live Again nagybőgővel kezdődő bevezetője, melyből egy komplex death metal szerzemény bontakozik ki, de a Faux King Christ is a lemez legjobb pillanatai közé tartozik. Az is kiderül az album alapján, hogy nem felejtettek el zenélni, továbbra is komplexek, rengeteg a váltás, a törés a dalokban, képességeik nem csorbultak vagy fejlődtek vissza, lepipálják, maguk mögé utasítják a jelen színtér javát és ez akkor is igaz, ha az a fentebb említett fogósság hiányzik a dalokból. Eddigi hagyományukhoz híven, a Jupiter-t is gyönyörű borítóba (Eliran Kantor munkája) csomagolták, minőségi munka nem vitás.

32:29 perc a lemez hossza, négy másodperccel több, mint az Unquestionable Presence. Az az igazság, az év lemezét vártam, de sajnos nem azt kaptam. Mindent egybe vetve, mérlegelve korántsem rossz a helyzet, visszatérő anyagként megállja a helyét, életképes, de ha az Atheist korai munkáihoz hasonlítom kevés. Jelen esetben a kritika aljára írt kalkulust tartom igazságosnak, aztán lehet, hogy később bánni fogom és idővel közelebb kerül hozzám majd a lemez. Annak ellenben rendkívül örülök, hogy újra léteznek, vannak és alkotnak, mert értéket, minőséget adnak, közvetítenek és nagyon hiányoztak.

ENGLISH VERSION:

I’m not denying that I was as excited as a newcomer gay in the turkish bath when I got the new Atheist album in my hands. In this case, we are dealing with a band that had a huge impact on me with their Piece of Time record in 1989. I was listening to the album as a beginner Metalhead, and I could not believe my ears. That breathtaking precision, virtuosity of the record in its full glory bewitched me and made me an eternal, absolute fan of the band.

I guess it’s not necessary to parrot here that all three Atheist records are masterpieces. Unquestionable Presence did not get into the 20 best death metal albums of all times without a reason. The innovative term for them is most applicable, they were indeed pioneers and created such thing within death metal which was, on one hand, unusual, and, on the other hand, no one had done that before. It is without doubt that Death turned towards technical, progressive-based death metal under Atheist’s influence. Fate’s biggest injustice was when, during the tour with Candlemass, the biggest death metal bass player, Roger Patterson, died in a car accident in 1991, and the band got into almost nowhere. Not to mention that they never have been the favourites of the media, and their label did not really support them either. After the release of 1993’s Elements and the subsequent tour Atheist officially was split up. Kelly Shaefer vocalist/guitarist continued in Neurotica, guitarist Randy Burke got out of the music business, while Tony Choy bassist was working as a session musician. Drummer Steve Flynn also gave up playing music for a while only to return in Gnostic in the mid 2000s. Two years ago the band decided to return. Beside Kelly and Steve, two members of Gnostic, Chris Baker and Jonathan Thompson guitarists (the latter is responsible for the bass lines on Jupiter also), are the members of today’s Atheist.

Last week, I listened to the record several times, there were occasions when even two subsequent times, I tried to do my best to love the album, to get closer to it, but somehow it didn’t work. Irregularly, I divide my review into two parts, focusing on the bad (which I do not like), and good (which I like) things. The sound of the album recorded at Atlanta’s LedBelly studio with Matt Washburn sound engineer (mixing was done by Jason Suecof) is very thick, concentrated, fitting today’s standards it’s almost modern, which would not be a problem in itself, but it has nothing to do with the production of early Atheist albums. Okay, I do know that it’s 2010 and not 1989 but still, this sound does not fit the band, this is not we are used to. As Kelly also plays guitars on the album, there are three guitars resulting in a guitar-oriented record which overshadows the essence of Atheist the jazz-based bass playing. I have to say that Jonathan Thompson is a much weaker bassist than Tony Choy (and it would be a shame to compare him to Roger Patterson (RIP)), the insane, jazzy, virtuoso bass lines that were the trademark of the band are sadly missed.

Kelly Shaefer sings rawer than on the early albums, naturally his voice changed a bit during these years. It took me much time to realize what I’m missing from Jupiter best, and it turned out to be the catchiness. Even if we speak about complex, progressive death metal here, Atheist always had catchiness, their themes and songs could be memorized. Unfortunately, the new songs do not reach the standard of Piece Of Time, Unholy War, Mother Man, Enthralled In Essence or Your Life’s Retribution (such classics!), the new compositions are hard or impossible to grab at. I perfectly know that they did not want to write the second part of Unquestionable Presence but they could have come up with more memorable themes and songs. As for the positive side of Jupiter, it’s primarily the drumming of Steve Flynn. He’s incredible, his changes are still breathtaking, as if he had eight hands. The best example of this is the gloomier When The Beast alloyed with melodies, his playing is absolutely incredible, he’s amongst the premier league of death metal drummers.

Fictitious Glide blended with thrash parts refers back to Piece Of Time to some extent, this was the track that first grabbed me. I really liked the doublebass opening of Live and Live Again, of which a complex death metal tune evolved but Faux King Christ belongs also to the best moments of the record. It also turns out on the album that they did not forget to play music, the songs are still complex with a lot of changes, breaks, their skills are still there, and they have not regressed, they run rings round most of today’s scene even if the mentioned catchiness is missing from the songs. Keeping up the tradition, Jupiter has also a beautiful cover (Eliran Kantor’s work), it’s a quality work by all means.

The playing time of the album is 32:29, 4 seconds longer than Unquestionable Presence. The truth is that I was expecting the album of the year, but I did not get that, unfortunately. All in all, the situation is not that bad, as a returning stuff, it stands its ground, it is viable, but, compared to Atheist’s early works, it’s not that much. At the moment, I think the rate below the review justified, and it’s possible that I’ll regret it, and the album will get closer to me. However, I’m truly glad that they are alive again, exist and create because they are providing value, quality, and they were missed.

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. Second to Sun
2. Fictitious Glide
3. Fraudulent Cloth
4. Live and Live Again
5. Faux King Christ
6. Tortoise the Titan
7. When the Beast
8. Third Person

Pontszám: 7

Kapcsolódó cikkek

Az Atheist online bemutatja korábban kiadatlan élő anyagát benne Roger Pattersonnal

NorthWar

ATHEIST – Piece Of Time

Dr. Feelgood

Hot News: Season of Mist news – Atheist, Ildjarn

NorthWar

ATHEIST – Unquestionable Presence: Live At Wacken

Black_wizard

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár