Lemezismertetők

ATOMIC – Hate Transplant

Ipara után Miskolcot méltán nevezték annak idején Acélvárosnak, viszont az elmúlt tíz-tizenöt év zenekari életét szemlélve ugyanilyen joggal tekinthetjük az ország egyik meghatározó metál városának. Rövidebb-hosszabb megszakításokkal, itt működik a nagy veterán thrash brigád, az Atomic is.

Nem pazarlom az időt a banda bemutatásra (hiszen ki ne hallott volna róluk), ehelyett lássuk rögtön, hogy milyen ötvözetből készült az új Atomic! A Metal Ör Die által kiadott harmadik nagylemezük, a limitált példányszámban megjelent Hate Transplant közel 50 percnyi irgalmat nem ismerő, drasztikus fémőrület a javából! A korongon felvonultatott tizenkét szerzemény piszkosul kemény, igazi thrash esszencia, minimális speed- és death metal érintésekkel. Az albumot egyaránt jellemzik a megfelelő mennyiségben és hosszban elhelyezett professzionális szólók, a kattogó, géppuska sebességű dobok, valamint a fordulatos vokál. A dalok egységes karakterrel rendelkeznek, és megnyerő, hogy nincsenek túlkomplikálva, illetve különböző stúdió bravúrokkal felpumpálva. Néhány hónapja volt szerencsém élőben hallani őket, így meggyőződéssel kijelenthetem, hogy pontosan azt szállítják ezen a CD-n, amire a koncerteken ugyanúgy képesek!

Rögtön az első szám, a Hell Inside a pazar hangzásképek és a torokhangú horror ötvözete a javából. Csak ültem és hallgattam, órákon keresztül, újra meg újra visszatekerve az elejére! Ha átvitt értelemben értelmezzük a dalszöveget, abban benne van napjaink rettenetes vadsága. Az elátkozott lelkek jajveszékelése után mintha a pokol mélységét visszatartó összes zár, ajtó és kapu egyetlen robbanással szakadna fel. Feszes dobok adják a szédületes tempót, a riffek és szólók pedig hihetetlenül dallamosak, miközben rendkívül élvezhetők. A vokálsáv – a zenéhez hasonlóan – változatos, továbbá jól igazodik a különböző ütemekhez ügyesen lavírozva a tiszta tartomány, a karcosabb hangok és a bandaének között. Az utolsó szakasz egészen deathes ihletésű. A Digital Tumor nem tartalmaz ennyire kidolgozott dallamtextúrákat, mindazonáltal nem kevésbé hatásos. Brutális zuhatag, a közösségi média mocsarába fulladt információs társadalom lakonikus kritikája. Gyors tempójú támadás katonás ütésekkel, amit a démoni hangszínben ismételgettet cím igazán félelmetessé avanzsál. A Hate Transplant a korábbiaknál piszkosabb vokállal bír. Egyébként a groove teszi a dolgát, a basszus végig erőteljes, a tempó billeg a speed és a thrash között. A dob valamelyest kopogósabb, így nem tereli el a figyelmet a kíméletlen üzenetről, miszerint olyan intenzíven töltődőnk gyűlölettel, mintha csak egy boltban vásárolnánk azt, akár a sört vagy a kenyeret. Kendőzetlen, nyers intenzitással csap le a bürokratákat, egyben a törtető kispolgár alantas ösztöneit ostorozó Paper Beast is. A túlságosan fülbemászó obszcén szöveg alatt lenyűgöző dobpergést és lélektörő riffeket helyeztek el. Leborulok a príma hangzás előtt, ami igényesen képezi le a lelki sivárságot, egyúttal mindazokat az érzelmi kitöréseket, amelyből a konvencióktól szorongatott világban az ember nap nap után káromkodásokba menekülve próbál szabadulni.

A lemez második harmadát a nem éppen nyakbarát My Justice nyitja. A mondanivaló továbbra is jellegzetes Atomic attribútumokat injektál, ezúttal a kiábrándultságról. A vastagon húzó basszus és az élesebb gitárszóló, illetőleg a szépen elrendezett ütemek és hangszerelés dacára a számot inkább klasszikus hangulatúnak mondanám. Következik a rocksztár életérzést bemutató középtempós Devil Race. Akinek eddig kétségei adódtak, az legkésőbb itt érezheti, hogy a miskolciak egy pusztító gitáralbumot hoztak össze. A váltások és a szólófüzérek nagyon emlékezetesek, általuk a track valamivel témázgatósabb karaktert vesz fel, melyet a duplázó hangja kellemesen aládúcol, mialatt a bandavokál a harapósabb tartományba vált. Vérbeli lázadó mondatokkal, blaszfémiába öltöztetve rohamoz a Metal Mentality. Tempósan, olvadt riffeléssel gördül előre jelezve, hogy ez a vágás szintén a sebesek közé tartozik, viszont a Devil Race-el szemben némiképp lekerekítettnek éreztem a sarkait és csiszoltabbnak az éleit. A refrénje azonban legalább annyira ragadós. Lassabb, pengetősebb tétel, ám bitang erős basszust húz a Future Killers. A könyörtelenül vicsorgó falkaének szépen kiemelkedik a briliáns, mégsem hivalkodó kalapálás és az ördögi riffek közül. Nincsenek szóvirágok, a közlendő egyértelmű: a jövőt tönkre tettük, a pokol a világba költözött, s ebben a nemzetben kizárólag az „ölsz vagy meghalsz” törvénye uralkodik.

Hiába vagyunk túl a Hate Transplant kétharmadán, az semmit nem veszített intenzitásából. Érkezik a lélekmészárosokról írt Soul Butcher Training, az irtózatos blast beat zúzás. A romboló dobmunkához hasonlóan a pengetés is iszonyú. Kissé torzítva cseng, amitől a lovagló riffelésnek még ijesztőbb a ragyogása. Mindezen erők, egyesülve a megfeketedett szólóval abszolút receptje a delíriumnak. A nagy dallam soha nem nyomja el a zúzós, fémes ízt a Parents Trance-nél sem. A Magyar népmesék egyik soundjára emlékeztető süteményszaggató hangot követően beindul az akció. A pergőtűzszerű ütemek hatásos hangzásvilág mellett ülnek. Nincs jele a cammogásnak, miként a húrok élessége valódi dobhártyagyilkos! A mondandó ezúttal a mindennapi – már-már a családi – életünk részévé vált erőszakra fókuszál. „Tömör és gyors” lakonikus minőségére támaszkodik a nagysebességű hódító, a Monster Planet. A bőrök feszülnek, a basszus mániákusan zúg, mindez párosulva a ropogós szólókkal kifejezetten hatásos dallamívet bont ki. A Hell Inside, a Paper Beast és a Soul Butcher Training után a behízelgő dallamaival, a hatásos átkötésekkel, valamint a megsüvegelendő énekteljesítménnyel, ez a csapás egyaránt magával ragadó esztétikát fejleszt ki a hazai thrash metal szcéna számára. A dalszöveg summáza az eddig hallottakat, miszerint egy magunk teremtette szörnybolygón élünk, ámbár az epilog szerepét betöltő Wasted Amen nyíltan kimondja, hogy mindez csak a kezdet!

Nem akarom túlzottan elhúzni a befejezést, ekképp csak annak kimondására szorítkozom, hogy ebben a korongban benne van minden, amit a profi thrasherektől elvárhatunk! Ha okvetlenül hibát akarnék keresni a produkcióban, számomra az oldschool albumborító lóg ki picit a sorból, mivel a megszólalás nagyon modern, a grafika ellenben túlzottan a ’90-es évekre hajaz. Mintha a legújabb rakétát pusztán azért szerelnék a több évtizede szolgálatból kivont harci repülőre, mert az rendelkezik a rögzítéshez megfelelő foglalatokkal. Nade ízlések és pofonok…

Mindazonáltal a Hate Transplant esetében határozott érzésem, hogy személyisége mi több, karaktere van. Csillogó és emelkedett, de van foga és agresszív harapása is; olyan album, amely sok visszajátszási értékkel rendelkezik! A csábító horgokkal, valamint a hangulat mélységével büszkélkedő alkotás tehát sok mindent kínál a gárda eddigi rajongóinak, hovatovább képes újak toborzására is.

Kiadó: Metal ör Die Records
Kiadás éve: 2022
Stílus: Thrash Metal
Webfacebook.com/atomicthrashband

Tracklist:

  1. Hell Inside
  2. Digital Tumor
  3. Hate Transplant
  4. Paper Beast
  5. My Justice
  6. Devil Race
  7. Metal Mentality
  8. Future Killers
  9. Soul Butcher Training
  10. Parents Trance
  11. Monster Planet
  12. Wasted Amen

Pontszám: 10

Kapcsolódó cikkek

Atomic 40! – Koncertbeszámoló

Herczeg Frigyes

Atomic interjú

Herczeg Frigyes

ExtremeNoiseFest 2023 – Koncertbeszámoló

Herczeg Frigyes

XIII. Full of Anger Underground Metal Fesztivál – még rengeteg sikeres FOA-t kívánunk

KMZ

Solidity 10. – Születésnap: Atomic, MegaHertz, Rettegés – hangulatos buli volt, nagyon jól éreztük magunkat

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek