
Ipara után Miskolcot méltán nevezték annak idején Acélvárosnak, viszont az elmúlt tíz-tizenöt év zenekari életét szemlélve ugyanilyen joggal tekinthetjük az ország egyik meghatározó metál városának. Rövidebb-hosszabb megszakításokkal, itt működik a nagy veterán thrash brigád, az Atomic is.
Nem pazarlom az időt a banda bemutatásra (hiszen ki ne hallott volna róluk), ehelyett lássuk rögtön, hogy milyen ötvözetből készült az új Atomic! A Metal Ör Die által kiadott harmadik nagylemezük, a limitált példányszámban megjelent Hate Transplant közel 50 percnyi irgalmat nem ismerő, drasztikus fémőrület a javából! A korongon felvonultatott tizenkét szerzemény piszkosul kemény, igazi thrash esszencia, minimális speed- és death metal érintésekkel. Az albumot egyaránt jellemzik a megfelelő mennyiségben és hosszban elhelyezett professzionális szólók, a kattogó, géppuska sebességű dobok, valamint a fordulatos vokál. A dalok egységes karakterrel rendelkeznek, és megnyerő, hogy nincsenek túlkomplikálva, illetve különböző stúdió bravúrokkal felpumpálva. Néhány hónapja volt szerencsém élőben hallani őket, így meggyőződéssel kijelenthetem, hogy pontosan azt szállítják ezen a CD-n, amire a koncerteken ugyanúgy képesek!
Rögtön az első szám, a Hell Inside a pazar hangzásképek és a torokhangú horror ötvözete a javából. Csak ültem és hallgattam, órákon keresztül, újra meg újra visszatekerve az elejére! Ha átvitt értelemben értelmezzük a dalszöveget, abban benne van napjaink rettenetes vadsága. Az elátkozott lelkek jajveszékelése után mintha a pokol mélységét visszatartó összes zár, ajtó és kapu egyetlen robbanással szakadna fel. Feszes dobok adják a szédületes tempót, a riffek és szólók pedig hihetetlenül dallamosak, miközben rendkívül élvezhetők. A vokálsáv – a zenéhez hasonlóan – változatos, továbbá jól igazodik a különböző ütemekhez ügyesen lavírozva a tiszta tartomány, a karcosabb hangok és a bandaének között. Az utolsó szakasz egészen deathes ihletésű. A Digital Tumor nem tartalmaz ennyire kidolgozott dallamtextúrákat, mindazonáltal nem kevésbé hatásos. Brutális zuhatag, a közösségi média mocsarába fulladt információs társadalom lakonikus kritikája. Gyors tempójú támadás katonás ütésekkel, amit a démoni hangszínben ismételgettet cím igazán félelmetessé avanzsál. A Hate Transplant a korábbiaknál piszkosabb vokállal bír. Egyébként a groove teszi a dolgát, a basszus végig erőteljes, a tempó billeg a speed és a thrash között. A dob valamelyest kopogósabb, így nem tereli el a figyelmet a kíméletlen üzenetről, miszerint olyan intenzíven töltődőnk gyűlölettel, mintha csak egy boltban vásárolnánk azt, akár a sört vagy a kenyeret. Kendőzetlen, nyers intenzitással csap le a bürokratákat, egyben a törtető kispolgár alantas ösztöneit ostorozó Paper Beast is. A túlságosan fülbemászó obszcén szöveg alatt lenyűgöző dobpergést és lélektörő riffeket helyeztek el. Leborulok a príma hangzás előtt, ami igényesen képezi le a lelki sivárságot, egyúttal mindazokat az érzelmi kitöréseket, amelyből a konvencióktól szorongatott világban az ember nap nap után káromkodásokba menekülve próbál szabadulni.
A lemez második harmadát a nem éppen nyakbarát My Justice nyitja. A mondanivaló továbbra is jellegzetes Atomic attribútumokat injektál, ezúttal a kiábrándultságról. A vastagon húzó basszus és az élesebb gitárszóló, illetőleg a szépen elrendezett ütemek és hangszerelés dacára a számot inkább klasszikus hangulatúnak mondanám. Következik a rocksztár életérzést bemutató középtempós Devil Race. Akinek eddig kétségei adódtak, az legkésőbb itt érezheti, hogy a miskolciak egy pusztító gitáralbumot hoztak össze. A váltások és a szólófüzérek nagyon emlékezetesek, általuk a track valamivel témázgatósabb karaktert vesz fel, melyet a duplázó hangja kellemesen aládúcol, mialatt a bandavokál a harapósabb tartományba vált. Vérbeli lázadó mondatokkal, blaszfémiába öltöztetve rohamoz a Metal Mentality. Tempósan, olvadt riffeléssel gördül előre jelezve, hogy ez a vágás szintén a sebesek közé tartozik, viszont a Devil Race-el szemben némiképp lekerekítettnek éreztem a sarkait és csiszoltabbnak az éleit. A refrénje azonban legalább annyira ragadós. Lassabb, pengetősebb tétel, ám bitang erős basszust húz a Future Killers. A könyörtelenül vicsorgó falkaének szépen kiemelkedik a briliáns, mégsem hivalkodó kalapálás és az ördögi riffek közül. Nincsenek szóvirágok, a közlendő egyértelmű: a jövőt tönkre tettük, a pokol a világba költözött, s ebben a nemzetben kizárólag az „ölsz vagy meghalsz” törvénye uralkodik.
Hiába vagyunk túl a Hate Transplant kétharmadán, az semmit nem veszített intenzitásából. Érkezik a lélekmészárosokról írt Soul Butcher Training, az irtózatos blast beat zúzás. A romboló dobmunkához hasonlóan a pengetés is iszonyú. Kissé torzítva cseng, amitől a lovagló riffelésnek még ijesztőbb a ragyogása. Mindezen erők, egyesülve a megfeketedett szólóval abszolút receptje a delíriumnak. A nagy dallam soha nem nyomja el a zúzós, fémes ízt a Parents Trance-nél sem. A Magyar népmesék egyik soundjára emlékeztető süteményszaggató hangot követően beindul az akció. A pergőtűzszerű ütemek hatásos hangzásvilág mellett ülnek. Nincs jele a cammogásnak, miként a húrok élessége valódi dobhártyagyilkos! A mondandó ezúttal a mindennapi – már-már a családi – életünk részévé vált erőszakra fókuszál. „Tömör és gyors” lakonikus minőségére támaszkodik a nagysebességű hódító, a Monster Planet. A bőrök feszülnek, a basszus mániákusan zúg, mindez párosulva a ropogós szólókkal kifejezetten hatásos dallamívet bont ki. A Hell Inside, a Paper Beast és a Soul Butcher Training után a behízelgő dallamaival, a hatásos átkötésekkel, valamint a megsüvegelendő énekteljesítménnyel, ez a csapás egyaránt magával ragadó esztétikát fejleszt ki a hazai thrash metal szcéna számára. A dalszöveg summáza az eddig hallottakat, miszerint egy magunk teremtette szörnybolygón élünk, ámbár az epilog szerepét betöltő Wasted Amen nyíltan kimondja, hogy mindez csak a kezdet!
Nem akarom túlzottan elhúzni a befejezést, ekképp csak annak kimondására szorítkozom, hogy ebben a korongban benne van minden, amit a profi thrasherektől elvárhatunk! Ha okvetlenül hibát akarnék keresni a produkcióban, számomra az oldschool albumborító lóg ki picit a sorból, mivel a megszólalás nagyon modern, a grafika ellenben túlzottan a ’90-es évekre hajaz. Mintha a legújabb rakétát pusztán azért szerelnék a több évtizede szolgálatból kivont harci repülőre, mert az rendelkezik a rögzítéshez megfelelő foglalatokkal. Nade ízlések és pofonok…
Mindazonáltal a Hate Transplant esetében határozott érzésem, hogy személyisége mi több, karaktere van. Csillogó és emelkedett, de van foga és agresszív harapása is; olyan album, amely sok visszajátszási értékkel rendelkezik! A csábító horgokkal, valamint a hangulat mélységével büszkélkedő alkotás tehát sok mindent kínál a gárda eddigi rajongóinak, hovatovább képes újak toborzására is.
Kiadó: Metal ör Die Records
Kiadás éve: 2022
Stílus: Thrash Metal
Web: facebook.com/atomicthrashband
Tracklist:
- Hell Inside
- Digital Tumor
- Hate Transplant
- Paper Beast
- My Justice
- Devil Race
- Metal Mentality
- Future Killers
- Soul Butcher Training
- Parents Trance
- Monster Planet
- Wasted Amen
Pontszám: 10